Egy Tripoli melletti összecsapásban megölték Moammer el-Kadhafi fiát, Hamiszt, közölte a líbiai felkelők egyik parancsnoka, akik szombatig adtak ultimátumot a kadhafista csapatoknak a fegyverletételre. A bukott vezető felesége és három másik gyereke Algériába menekült. Kadhafi állítólag a hozzá továbbra is hű Bani Valídban tartózkodik. A lázadók közben tömegsírokra bukkantak Tripoliban.
Ezt megelőzően Mohamed Allegi, a líbiai felkelők kormányának igazságügy-minisztere az AFP-vel azt közölte, hogy Hamisz Kadhafi a Tripolitól 80 kilométerre délre fekvő Tarhúnánál szombaton vesztette életét minden valószínűség szerint egy ütközetben. A 28 éves Hamisz, az ezredes legfiatalabb fia és az apjához hű hadsereg egyik elitalakulatának a parancsnoka volt.
Ahmed Bani, a felkelők katonai szóvivője az al-Arabíja televízióban számolt be Kadhafi fiának a haláláról, hozzáfűzve, hogy megbízható infomációk szerint Hamisszal együtt életét vesztette Abdullah asz-Szenuszi egykori líbiai titkosszolgálati főnök is. Egy neve elhallgatásával nyilatkozó amerikai illetékes szerint Washington megbízható forrásból szintén a Kadhafi-fiú haláláról értesült.
Kadhafihoz hű fegyveresekre nyitnak tüzet a lázadók.
A BBC Tripoliban tartózkodó riportere, Andrew Hosken időközben megerősítette a felkelők állításait, akik szerint több tömegsírt is feltártak a fővárosban. Három helyszínt a körül a raktárépület körül fedeztek fel, ahol korábban Hamisz Kadhafi egysége állomásozott, és ahol a múlt héten több tucat ember elégetett holttestét találták meg. A tömegsírok állítólag olyan tisztek holttesteit rejtették, akik megtagadták az engedelmességet Kadhafinak.
Algéria elengedné Kadhafi családját
Közben a Líbiával határos Algéria területére érkezett Kadhafi felesége, lánya és két fia. Az algériai kormány közleménye szerint a bukott líbiai vezető Szofia nevű felesége, Aisa nevű lánya, Hannibal és Mohamed nevű fia távozott Algériába. Az eseményről Algéria tájékoztatta az ENSZ-t és a líbiai lázadók vezetőit. A lázadók ugyanakkor közölték, hogy szeretnék bíróság elé állítani az ezredes családtagjait. „Algír arról tájékoztatott bennünket, hogy felajánlotta a Kadhafi-család tagjainak a lehetőséget a távozásra, de mi nem tudjuk nyugtázni ezt az információt” – nyilatkozta Mahmúd Sammam, a felkelők kormányának egyik szóvivője. Az algíri hatóságok állításuk szerint humanitárius megfontolásokból vezérelve teszik mindezt – fűzte hozzá a líbiai szóvivő. Algéria ENSZ nagykövete azonban megvédte Algír döntését, hogy befogadta a Kadhafi család tagjait. Múrád Benmehidi szerint „a sivatagi régióban a vendégszeretet szent kötelesség”.
A már gyakorlatilag hatalomra jutott új líbiai vezetés azonban leszögezte, azt akarja, hogy családtagok térjenek vissza Líbiába. Sammam hangoztatta, hogy az új líbiai vezetés összes szomszédjával jó kapcsolatok kialakítására törekszik, de eltökélt szándéka, hogy letartóztatja a családtagokat és bíróság elé állítja őket.
Kadhafi hollétével kapcsolatban az MTI az ANSA olasz hírügynökséget idézte, mely szerint az ezredes Tripolitól száz kilométerre délkeletre, a hozzá továbbra is hű Bani Valídban tartózkodik két fiával, Szaadival és Szaif al-Iszlámmal együtt.
Ellentétek a lázadók között
A lázadók közötti ellentéteket jelezve hétfőn tüntetések robbantak ki Miszrátában a Nemzeti Átmeneti Tanács (NÁT) azon döntése ellen, amely a korábbi kadhafista „mészárost”, Albarrani Shkalt nevezte ki Tripoli élére biztonsági parancsnoknak, írja a brit Guardian.
A tüntetések hétfő reggel törtek ki a miszrátai Mártírok terén – ahol a több száz fős tömeg azt skandálta, hogy ezzel a kinevezéssel elárulják az áldozatok vérét. A miszrátai kormányzótanács ezzel egy időben hivatalosan is közölte a bengázi NÁT vezetőségével, hogy egy ilyen kinevezés esetén a miszrátai egységeket kivonják a felkelők központi tanácsa irányítása alól, és nem fognak engedelmeskedni a parancsoknak. A NÁT azonban azzal érvel, hogy Shkal, aki egykor Kadhafi bennfentese volt, május óta fontos információkkal szolgálta a felkelőket. Miszráta ellenben azzal vádolja Shkalt, hogy tavasszal az ő irányítása alatt támadták a kormányerők a várost, meggyilkolva és terrorizálva számtalan civilt. A miszrátai felkelők szerint Shkal korábban részt vett a hírhedt 32-es Hamisz Brigád tevékenységében (amely parancsnokáról, Hamisz Kadhafiról kapta a nevét). Az egység főszerepet játszott Miszráta civil negyedeinek a bombázásában, amely során több száz líbiai életét vesztette.
Mahmúd Dzsibril – a NÁT végrehajtó bizottságának az elnöke, amely már Tripoliban székel (korábban Bengázi adott helyet a felkelők tanácsának) – korábban azt közölte, hogy koalíciós kormányzat kiépítésén dolgozik. A NÁT koncepciót hallgatólagosan Nagy-Britannia is támogatja. Fontos, hogy az új líbiai kormány ne zárja ki a korábbi rezsim tagjait – nyilatkozta Liam Fox brit védelmi miniszter az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak. Nagy-Britannia vélhetően óvakodik attól, hogy megismételjék az iraki fiaskót, amikor a szövetségesek megtisztították a hatalmat a korábbi vezetőktől, és a hatalmi vákuummal egy súlyosabb káoszba vezették az országot.
Miszráta azonban úgy véli, hogy nem megoldás a kadhafista köröknek átadni a kulcsfontosságú biztonsági pozíciókat. „Nem látom igazoltnak ezt a döntést” – közölte egy 28 évig Angliában élő száműzött líbiai, Hasszán al-Amin, aki a felkelést kirobbanását követően hazatért. „Komoly egységeink vannak Tripoliban. Nem fogják egy háborús bűnös utasításait követni” – figyelmeztette a NÁT döntéshozóit. Hasonlóképp fogalmazott a miszrátai tanács elnöke, Zuvavi sejk, aki szerint a miszrátai lázadók megtagadhatják a NÁT parancsait. „Úgy vélem, hogy a líbiai thwar (bosszúálló / felkelő) fegyveresek nem fogják Shkal rendelkezéseit követni, hanem csupán azokat, amelyeket innen, Miszrátából adunk nekik” – közölte Zuvavi a Guardiannel. „Shkal Kadhafi embere. Néhány hónapja még Miszrátát lövette. Mahmúd Dzsibril nem nevezheti ki csak úgy. Ez népellenes” – figyelmeztetett a miszrátai városi tanács elnöke.
A felszín mögött komoly ellentét húzódik a miszrátaiak és a NÁT között – utóbbit sokan azzal vádolják a renitens városban, hogy nem az egységes Líbiát képviseli, hanem csupán Bengázit. Miszráta katonai tanácsa éppen ezért az utóbbi időben nem fogad el katonai utasításokat a NÁT parancsnokaitól, és arra is panaszkodik, hogy nem ismerik el Tripoli bevételében a miszrátai katonai egységek érdemeit.
„Nem fogunk engedelmeskedni Shkal parancsainak” – közölte egy miszrátai felkelő, Valid Tenaszil, aki Tripoliból tért haza, miután kimenőt kapott a heves harcokat követően. Hozzátette, hogy egyetlen egy üzenetük van a NÁT számára: „emlékezz a vérre!”
Miszrátát nem mellőzheti a NÁT, ugyanis a Tripoli és Szirt között félúton fekvő tengerparti város komoly katonai erőt képvisel, egységei jelenleg is a líbiai főváros stratégiai pontjain őrjáratoznak.
Külföldieket is fogva tartanak a felkelők
Több száz embert, köztük külföldi állampolgárokat tartanak fogva a líbiai kormányellenes felkelők – közölte hétfőn Genfben a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) szóvivője.
„Olyan értesüléseink vannak, amelyek szerint a felkelők több százakat vettek őrizetbe” – hangsúlyozta Steven Anderson, hozzátéve, hogy jó néhány közülük külföldi, elsősorban fekete-afrikai állampolgár. Anderson arról is beszélt, hogy a vöröskeresztes munkatársak a múlt héten meglátogattak Líbiában 75-100 rabot. Mohammed el-Alladzsi a líbiai felkelők politikai szervének, az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak igazságügyi megbízottja korábban elmondta, hogy a fogva tartottakkal, akik között zsoldosok is vannak, jól bánnak.
„A rabokkal jól bánunk. Az Amnesty International (AI) és a Human Rights Watch jöhet és ellenőrizheti. Azokat, akik nem követtek el bűncselekményt, a kihallgatás után szabadon engedjük. A többiek bíróság elé kerülnek” – jelentette ki el-Alladzsi. Közölte azt is, hogy az őrizetbe vett zsoldosok között 17 horvát állampolgár is van.
Megvannak az elrabolt szerbek
Közben a Komszomolszkaja Pravda orosz lap újságírói megtalálták azt az öt szerbiai állampolgársággal rendelkező férfit, akiket a líbiai felkelők tartóztattak le korábban. Az orosz tudósítók szerint a szerbek egy improvizált fogdában tartózkodtak, a földön aludtak, korrekt bánásmódban részesültek, nem bántalmazzák őket és rendszeresen kaptak eledelt is. A szerbek azt állítják, hogy augusztus 12-én érkeztek Líbiába útkarbantartási munkálatok végzésére, a Zazura elnevezésű szerbiai-líbiai vállalat munkásaiként, pénzkeresés reményében. Mint mondják, a felkelők egyik ellenőrző pontjánál tartóztatták le őket a fegyveresek, amikor meglátták az útleveleiket, s azonnal Kadhafi segítőinek minősítették őket. Ezt követően megszöktek, tripoli házakban bujdostak. Egy taxisnak 500 eurót fizettek azért, hogy a szerb nagykövetségre juttassa el őket, azonban már az első ellenőrzési pontnál ismét letartóztatták őket, a vád ezúttal az volt: mesterlövészek.
A felkelők az orosz újságíróknak azt ígérték, hamarosan a Líbia nyugati részében elhelyezkedő ez-Zintan városába szállítják őket, ahonnan szabadon hazautazhatnak. Ez hétfő délután meg is történt – közölte a szerb Külügyminisztérium.
breuerpress,com/ml – atv.hu / Guardian / MTI magyarszo.com