A líbiai Nemzeti Átmeneti Tanács

Miszráta nem fogadja el a Nemzeti Átmeneti Tanács által Tripoli élére kijelölt biztonsági parancsnoknak Albarrani Shkalt, Moammer Kadhafi korábbi bennfentes katonai vezetőjét. A város lakói az utcákra vonulva tüntettek a felkelő tanács döntése ellen. „Aki líbiaiak meggyilkolásában vett részt, soha nem lesz a vezetőnk”, skandálták a demonstrálók.

A lázadók közötti ellentéteket jelezve, tüntetések robbantak ki Miszrátában a Nemzeti Átmeneti Tanács (NÁT) azon döntése ellen, amely a korábbi kadhafista „mészárost”, Albarrani Shkalt nevezte ki Tripoli élére biztonsági parancsnoknak, írja a brit Guardian.

A tüntetések hétfő reggel törtek ki a miszrátai Mártírok terén – ahol a több száz fős tömeg azt skandálta, hogy ezzel a kinevezéssel elárulják az áldozatok vérét. A miszrátai kormányzótanács ezzel egy időben hivatalosan is közölte a bengázi NÁT vezetőségével, hogy egy ilyen kinevezés esetén a miszrátai egységeket kivonják a felkelők központi tanácsa irányítása alól, és nem fognak engedelmeskedni a parancsoknak. A NÁT azonban azzal érvel, hogy Shkal, aki egykor Kadhafi bennfentese volt, május óta fontos információkkal szolgálta a felkelőket. Miszráta ellenben azzal vádolja Shkalt, hogy tavasszal az ő irányítása alatt támadták a kormányerők a várost, meggyilkolva és terrorizálva számtalan civilt. A miszrátai felkelők szerint Shkal korábban részt vett a hírhedt 32-es Hamisz Brigád tevékenységében (amely parancsnokáról, Hamisz Kadhafiról kapta a nevét). Az egység főszerepet játszott Miszráta civil negyedeinek a bombázásában, amely során több száz líbiai életét vesztette.

Mahmúd Dzsibril – a NÁT végrehajtó bizottságának az elnöke, amely már Tripoliban székel (korábban Bengázi adott helyet a felkelők tanácsának) – korábban azt közölte, hogy koalíciós kormányzat kiépítésén dolgozik. A NÁT koncepciót hallgatólagosan Nagy-Britannia is támogatja. Fontos, hogy az új líbiai kormány ne zárja ki a korábbi rezsim tagjait – nyilatkozta Liam Fox brit védelmi miniszter az Al-Dzsazíra arab hírtelevíziónak. Nagy-Britannia vélhetően óvakodik attól, hogy megismételjék az iraki fiaskót, amikor a szövetségesek megtisztították a hatalmat a korábbi vezetőktől, és a hatalmi vákuummal egy súlyosabb káoszba vezették az országot.

Miszráta azonban úgy véli, hogy nem megoldás a kadhafista köröknek átadni a kulcsfontosságú biztonsági pozíciókat. „Nem látom igazoltnak ezt a döntést” – közölte egy 28 évig Angliában élő száműzött líbiai, Hasszán al-Amin, aki a felkelést kirobbanását követően hazatért. „Komoly egységeink vannak Tripoliban. Nem fogják egy háborús bűnös utasításait követni” – figyelmeztette a NÁT döntéshozóit. Hasonlóképp fogalmazott a miszrátai tanács elnöke, Zuvavi sejk, aki szerint a miszrátai lázadók megtagadhatják a NÁT parancsait. „Úgy vélem, hogy a líbiai thwar (bosszúálló / felkelő) fegyveresek nem fogják Shkal rendelkezéseit követni, hanem csupán azokat, amelyeket innen, Miszrátából adunk nekik” – közölte Zuvavi a Guardiannel. „Shkal Kadhafi embere. Néhány hónapja még Miszrátát lövette. Mahmúd Dzsibril nem nevezheti ki csak úgy. Ez népellenes” – figyelmeztetett a miszrátai városi tanács elnöke.

A felszín mögött komoly ellentét húzódik a miszrátaiak és a NÁT között – utóbbit sokan azzal vádolják a renitens városban, hogy nem az egységes Líbiát képviseli, hanem csupán Bengázit. Miszráta katonai tanácsa éppen ezért az utóbbi időben nem fogad el katonai utasításokat a NÁT parancsnokaitól, és arra is panaszkodik, hogy nem ismerik el Tripoli bevételében a miszrátai katonai egységek érdemeit.

„Nem fogunk engedelmeskedni Shkal parancsainak” – közölte egy miszrátai felkelő, Valid Tenaszil, aki Tripoliból tért haza, miután kimenőt kapott a heves harcokat követően. Hozzátette, hogy egyetlen egy üzenetük van a NÁT számára: „emlékezz a vérre!”

Miszrátát nem mellőzheti a NÁT, ugyanis a Tripoli és Szirt között félúton fekvő tengerparti város komoly katonai erőt képvisel, egységei jelenleg is a líbiai főváros stratégiai pontjain őrjáratoznak.

bpi.hu/ml – atv.hu / Guardian