A palesztinok az ENSZ Közgyűlés elé vinnék ügyüket – a testület határozatainak ugyan nincs jogkövetkezménye, ám ha rábólintana egy önálló palesztin államra, akkor a döntés után felpöröghetne az intifáda és magasra csaphatna az erőszak Ciszjordániában is.
államférfi, akinek a Harc Jeruzsálemért című könyve nemrég a Hetek Kiadó
gondozásában jelent meg. Izrael volt ENSZ-nagykövete jelenleg egy jeruzsálemi
kutatóintézet vezetőjeként, és Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök
tanácsadójaként munkálkodik – elismert Közel-Kelet szakértő, több bestseller
könyv szerzője. Gold a terrorizmus, az iráni nukleáris program, Izrael
határainak és Jeruzsálemnek nemzetközi szinten elismert szakértője.

A diplomata
csütörtök este az Izraeli Kulturális Intézetben tartott előadást, ahol az
izraeli- palesztin béketárgyalásról beszélt. Kitért arra, hogy az elmúlt
hónapokban a palesztinok egyre inkább az egyoldalú lépést forszírozzák. Mint
mondta, először 2 éve találkozott az ötlettel, amikor 2009 októberében részt
vett egy egyeztetésen a hágai Nemzetközi Törvényszéken, ahova 2009 januárjában a
Palesztin Hatóság egy olyan keresetet nyújtott be, miszerint illetékességi
területein elfogadják a hágai testület joghatóságát. A keresetet egy olyan
szakaszra alapozták, ami csak létező államokra vonatkozik. A palesztinok a
diplomata szerint úgy kalkuláltak: ha a hágai törvényszék elfogadja a keresetet,
akkor lényegében elismeri a palesztin államot. De nem így lett.
Egyoldalú törekvések
Gold szerint ez
volt az első jele annak, hogy a Palesztin Hatóság nemzetközi szervezettel akarja
elismertetni a palesztin államot. (Mindezt akkor, amikor Ehud Olmert izraeli
miniszterelnök és Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke a békéről tárgyalt.)
Gold szerint azóta a palesztin vezetőség egyoldalúan igyekszik érvényesíteni
érdekeit – mindenfele tárgyalást mellőzve. Példa erre a moratórium: a
telepépítéseket ugyanis sem Jichák Rabin, sem Ehud Barak, sem pedig Ehud Olmert
nem állította le, így Gold szerint Netanjahu szinte meglepte a palesztinokat,
amikor egyszer csak engedett, és 10 hónapra befagyasztotta az építkezéseket. Ám
a palesztinok ezalatt a 10 hónap alatt sem kezdtek érdemi dialógusba.
(Emlékeztetőül: lassan 18 éve, hogy megkezdődtek a palesztinokkal a tárgyalások.
Közben született több fontos eredmény, de megállapodás nem – bár több esetben
úgy tűnt, hogy mégis sikerül közös nevezőre jutni, a legerősebb talán Camp
Davidben volt a remény.)
Jeruzsálem, 1967
Most pedig Jeruzsálem
sorsa a legkényesebb kérdés. A diplomata kifejtette, hogy 1967 júniusában Izrael
önvédelmi háborúban foglalta el Jeruzsálemet. Az egyiptomi válság során,
emlékeztetett Gold, Izrael arra kérte Jordániát, ne támadja meg a zsidó államot,
és akkor elkerülhető a konfliktus a két ország között. Ám a háború kitörése után
Jordánia is támadott, Izrael pedig ellentámadást indított, és bevonult
Kelet-Jeruzsálembe, valamint elfoglalta a jordánok által megszállt
Ciszjordániát. Gold szerint a nemzetközi közösség egyértelműen tanúsította, hogy
az arab fél volt az agresszor. Ezt bizonyította az is, hogy sikertelen volt a
Szovjetunió kísérlete, amely agresszorként szerette volna beállítani a zsidó
államot az ENSZ-ben. Az ENSZ ezt követően kiadta a 242-es határozatot, ami
sohasem szólította fel arra Izraelt, hogy vonuljon vissza a megszerzett
területekről, sőt: kimondta, hogy Izrael jogában áll a védhető határok
létrehozása – emlékeztetett a diplomata. Hozzátette: ezt követően egy nemzetközi
jogász is megerősítette, hogy Izrael jogosult Jeruzsálem birtoklására, mert
önvédelmi háborúban foglalta vissza a megszállóktól. A szakembert egyébként úgy
hívták, hogy Stephen Myron Schwebel, aki többek között az amerikai
külügyminisztérium jogi tanácsadója volt, majd később a hágai Nemzetközi
Törvényszék elnöke lett. Gold megjegyezte: az ENSZ 242-es határozata „csont
nélkül” ment át a Biztonsági Tanácson.
Palesztin taktika
Abbásznak nem kellene
New Yorkba, az ENSZ székhelyére utaznia, hogy kikiáltsa államát, a gyakorlat
ugyanis az – példa erre Koszovó vagy Kelet-Timor –, hogy a vezetők csupán
kikiáltják az államukat – vélekedett Gold. Ám Abbász, magyarázta a szakember,
nem akar államot kikiáltani Ramallahban, hanem azt szeretné, ha ezt a munkát
mások végeznék el helyette. A „mások” ez esetben lehetne az ENSZ Biztonsági
Tanácsa is, ám az Egyesült Államok nem támogat egy egyoldalúan létrehozott
palesztin államot, így Abbász az ENSZ-közgyűléshez folyamodik, es ott igyekszik
elismertetni a palesztinok jogát egy saját államhoz. Az ENSZ-közgyűlés
határozatai azonban deklaratívak – nincs jogi kötőerejük. Az azonban Gold
szerint aggasztó, bármennyire is pusztán szimbolikus döntés, ha a palesztinoknak
az 1967-es határok menten ítélik úgymond oda Ciszjordániát. Ugyanis egy ilyen
döntésnek hiába nincs jogkövetkezménye, a palesztinokat azonban erőszakra, az
intifáda felpörgetésére buzdíthatja, noha most – főként Ciszjordániában, a
többség nem támogatja az erőszakot.
Az
unió szerepe – köti Oslo
Ami az európai vonatkozásokat illeti: az
oslói megállapodásokban kikötetett, miszerint a végső rendezést megelőzően nem
módosítják a határokat, nem hajtanak végre változtatásokat a területek jogi
státusában a két érintett fél. (Ez természetesen nem vonatkozik az arab, vagy
izraeli településeken zajló építkezésekre.) Azonban ha a palesztinok
megváltoztatnák a területek jogi státusát, valamint az ideiglenes vonalakat
szabnák meg végleges határokként, akkor megszegnék az Oslóban vállalt
kötelezettségeiket. Márpedig Gold szerint a palesztinok valójában ezt szeretnék
kimondatni az ENSZ-szel, ezért kalapozzák körbe az uniót is támogatásért. Ezzel
azonban lényegében azt követelik, hogy az európai közösség szegjen meg egy olyan
szerződést, amit maga is szignált Oslóban.
Persze mondhatnák sokan,
fejtegette Gold, hogy mit számít az unió, hisz az ENSZ-ben így is többséget
szerezhetnek a palesztinok. De Gold szerint a palesztinok nem szimpla, hanem
minőségi többséget szeretnének, így nem akarnak kizárólag a harmadik világ
államaira hagyatkozni, hanem bíznak az európai támogatásban is. Éppen ezért nyom
sokat a latban, hogy miképp szavaznak a tagállamok és az unió.
Mindennek
ellenére Gold szerint tárgyalásokkal meg lehet oldani a problémát, ehhez azonban
az kell, hogy a diktátumok helyett a párbeszédet válasszák a felek. A diplomata
bízik benne, hogy a palesztinok hamarosan visszaülnek a tárgyalóasztal
mellé.
F:atv.hu / ml