„Azok vádolják Izraelt, akiknek vér tapad a kezükhöz”

A héten Budapesten járt Dore Gold izraeli államférfi, akinek a Harc Jeruzsálemért című könyve nemrég a Hetek Kiadó gondozásában jelent meg. A volt ENSZ-nagykövet, aki jelenleg egy jeruzsálemi kutatóintézet vezetőjeként Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök tanácsadója, több vezető magyar politikussal is tárgyalt, többek között Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel és Lázár Jánossal, a Fidesz-frakcióvezetőjével, és előadást tartott az Izraeli Kulturális Intézetben, valamint – több mint ezer fő előtt – a Hit Gyülekezete keszthelyi ifjúsági táborában is.

Nemrég Washingtonban járt Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, aki Obama elnökkel tárgyalt. Mit tapasztalt, tényleg olyan nagy feszültség volt a két vezető között?

– A média hangszóróin keresztül a vita felerősödött. Például a The Wall Street Journal arról írt, hogy Netanjahu a négyszemközti találkozójukat követő sajtótájékoztatón a nyilvánosság előtt „megintette” Obama elnököt, és kioktatta őt a közel-keleti helyzet alapkérdéseiről. Pedig nem erről volt szó: Obama előző nap – Izraelre utalva – azt mondta, hogy „még egy szövetségesnek is el kell mondani az igazságot”. Netanjahu azonban úgy gondolta, hogy valakinek a palesztinok számára is el kell mondani az igazságot, és ezért sorolta fel az alapvető tényeket. Az amerikaiakat nem kell erre emlékeztetni, velük folyamatos kapcsolatban vagyunk, a palesztin fél számára azonban fontos volt, hogy Netanjahu a Fehér Házból üzenjen nekik, hogy legyenek realisták, és megvalósítható igényeket fogalmazzanak meg, amelyek mentén létrejöhet a megállapodás. A washingtoni média azonban kiélezte a tudósításokat, így a vita sokkal nagyobbnak tűnt, mint volt valójában.

Közel húsz éve állandóan azt hallani, hogy közel a megállapodás, de mégsem valósult eddig meg.

– Az elmúlt tíz évben az a téves benyomás alakult ki nemcsak az Obama-, hanem a Bush-kormányzatban is, mintha csak nagyon kis részletekben térne el az álláspontunk a palesztinokétól. Ezért Washingtonban azt gondolták, hogy nekik csak egy kicsit noszogatni kell a két felet, és létrejön a megállapodás. De ez nem így van. Hadd mondjak el egy történetet. Néhány hónapja meghívtak Görögországba, hogy tartsak előadást egy konferencián, amit a Los Angeles-i Egyetem támogatott. A rendezvény másik előadója Mohamed Dahlan volt, aki Arafat idejében a Gázai övezet biztonsági parancsnokaként szolgált. Fel volt adva a lecke, hiszen joggal bírálhatnám Dahlant amiatt, hogy az általa vezetett egységek miket követtek el az izraeli civilek ellen. De tisztában voltam azzal, hogy ott ül velünk szemben 400 akadémikus, akik ezt nem vennék jó néven. Ezért, amikor szót kaptam, odafordultam Dahlanhoz: „Mohamed, hadd mondjam, hogy nagyon tisztelem önt egy dolog miatt.” A teremben megállt a levegő. Dahlan visszakérdezett, hogy mire gondolok. „Hallottam egy interjút, amelyben az akkori külügyminiszterünk, Slomó Ben-Ami a tabai csúcstalálkozó után arról beszélt, hogy az izraeliek és palesztinok még soha nem álltak ilyen közel egymáshoz, és csak rövid idő kérdése a megegyezés. Ekkor a riporter oda fordult Mohamed Dahlanhoz, és megkérdezte, hogy egyetért-e azzal, amit az izraeli külügyminiszter mondott. Ön erre azt felelte: az egész csak ‘harta-barta’, vagyis semmit nem ér.” A konferenciateremben mindenki nevetni kezdett, Dahlan is, és ezt mondta: „Dori, önnek igaza van, ez az egész tárgyalás akkor egy ‘harta-barta’ volt.” Washingtonban azonban elterjedt ez a mítosz, hogy az álláspontok nagyon közel állnak egymáshoz és ez hatott a Bush-kormányzatra, majd az Obama-kormányzatra is. Úgy vélem, hogy Obama elnök még ma is hisz ebben, és ez okozza ma is a problémát.

Mi a helyzet az európai vezetőkkel?

– Európában sokan nem akarják megérteni azt, hogy Irán milyen veszélyt jelent, nemcsak Izraelre, hanem Európára is. Könnyen mondhatják azt, hogy Izrael vonuljon ki a Nyugati partról, adja át Kelet-Jeruzsálemet, és akkor az iráni rémálom egyszerre csak semmivé válik. Ez azonban nem igaz. Mint ahogy az sem volt igaz, hogy az al-Kaida csak az izraeli-palesztin konfliktus miatt jött létre. Oszama bin Laden több ezer kilométer távolságban, Afganisztánban hozta létre a terrorszervezetét, miután a Szovjetunió kivonult Afganisztánból és a mudzsahed erők győzelmet ünnepeltek. Könnyebb Izraelt hibáztatni mindezért, mintsem őszintén szembenézni a tényekkel.

Európában a többség Izraelt tartja az agresszív, elnyomó, megszálló félnek, bármennyi támadást követnek is el a másik oldalról. Miért?

– Sok európai nemzetnek vér tapad a kezéhez, még a gyarmati időkből. Bűntudatot éreznek azért, ami Belga-Kongóban, Ruandában vagy Afrika és Ázsia más részein történt. Úgy vélik, ha engedményekre tudják kényszeríteni Izraelt, az valamiképpen felmentést ad számukra a gyarmati múlt terhei alól. Ez azonban ismét nem igaz. Mi nem egy gyarmatosító állam vagyunk. A zsidók az őseik földjére tértek vissza. Nem arab munkásokkal fakasztottunk vizet a sivatagban vagy hoztunk létre virágzó gazdaságokat Galileában. Zsidó munkások keze építette fel az országot. Kényelmes álláspont azonban Európában Izraelt elnyomó nemzetnek beállítani, csak azért, hogy a saját felelősségükről eltereljék a figyelmet.

Mit jelent Izrael számára Európa?

A teljes cikk a Hetek hetilapban olvasható.