Egyetem díszpolgári címét adományozták Aliza Bin-Noun budapesti izraeli nagykövetnek kedden.
A Budapesti Corvinus Egyetem díszpolgári címét adományozták Aliza Bin-Noun budapesti izraeli nagykövetnek kedden. A diplomata az ünnepségen azt mondta,
Magyarországot és Izraelt nagyon különleges kapcsolat fűzi össze.
Mint Aliza Bin-Noun székfoglaló beszédében hangsúlyozta:
Magyarországon él a negyedik legnagyobb zsidó közösség Európában, ez
hozzájárul ahhoz, hogy a két ország között baráti a viszony. A
magyarországi zsidók „egyedülállóan sokat tesznek a társadalom
fejlődéséért” – jegyezte meg.
A diplomata úgy fogalmazott, jó, hogy Magyarország figyel arra, mi
történik Izraelben.
A nagykövet, aki szeptember közepén, megbízatása végeztével
visszatér Izraelbe, kiemelte: négy évvel ezelőtt nagy lelkesedéssel
kezdte meg munkáját Budapesten, és a tevékenységéhez fűzött
reményeinek java azóta valóra vált.
Elmondta: két hónapja előadást tartott az egyetemen országáról,
amit azért is nagyon fontosnak ítélt, mert az emberek jobbára a
médiából szerzik értesüléseiket Izraelről, így főként az
összecsapásokról szóló hírek jutnak el hozzájuk. Az előadás remek
lehetőség volt Izrael bemutatására – mondta.
Szólt arról is, hogy fontos az oktatás szerepe az antiszemitizmus
és a rasszizmus elleni harcban, továbbá az emberi jogok
védelmében.
Az eseményen Rostoványi Zsolt, a Társadalomtudományi Kar dékánja
méltatta a diplomata tevékenységét, és beszédében kiemelte: a
Szatmárnémetiben magyar szülők gyermekeként született nagykövetet
mindig is különleges kapcsolat fűzte Magyarországhoz. Hozzátette: a
diplomata még gyermekként vándorolt ki családjával Izraelbe.
Aliza Bin-Noun azért dolgozik, hogy minél szorosabbá váljanak a
kapcsolatok Magyarország és Izrael között – mondta.
Mint a dékán felidézte, a tavaszi félévben elismert izraeli
professzorok és szakértők tartottak előadásokat az egyetemen, és
magas rangú politikusok, mások mellett Dan Meridor izraeli
miniszterelnök-helyettes is ellátogatott az intézménybe.
Aliza Bin-Noun a Jeruzsálemi Héber Egyetemen végezte tanulmányait,
majd egyebek mellett Szváziföldön és Dániában teljesített
szolgálatot, később az izraeli Külügyminisztérium politikai
kutatóközpontjában a nemzetközi ügyek osztályát vezette. 2007-től
áll a budapesti nagykövetség élén.