Törökország megszakította a diplomáciai kapcsolatait a Kadhafi-rezsimmel

A szakításra azután került sor, hogy Ahmet Davutoglu török külügyminiszter vasárnap látogatást tett

 


Törökország megszakította diplomáciai kapcsolatait Moammer Kadhafi líbiai vezető kormányával, és visszahívta nagykövetét az észak-afrikai országból – adta hírül a török hivatalos közlöny hétfőn.

 A szakításra azután került sor, hogy Ahmet Davutoglu török
külügyminiszter vasárnap látogatást tett a líbiai lázadók
központjában, a kelet-líbiai Bengáziban, és 200 millió dolláros
segélyt ajánlott fel az Átmeneti Nemzeti Tanácsnak (ÁNT), a felkelők „kormányának”.
 – Itt az ideje, hogy Kadhafi elhagyja Líbiát – mondta Davutoglu, és
kijelentette, hogy az ÁNT a „líbiai nép legitim képviselője”.
 A muszlim többségű Törökország kezdetben ellenezte a NATO
légicsapásokat Líbia ellen, majd módosította álláspontját, de
továbbra is csak nem harcoló félként vesz részt az akcióban, főként
a polgári lakosságnak jutatott segélyekre koncentrálva. A
Közel-Kelet egyik feltörekvő hatalmaként Törökország korábban szoros
gazdasági kapcsolatot ápolt a Líbiával, ám a felkelés kezdete óta
már több ízben lemondásra szólította fel Kadhafit. Ankara elsőként
ismerte el a líbiai nép egyik, de nem egyetlen legitim képviselőjének az ÁNT-t, amelynek vezetője ezen a héten a török fővárosba látogat.
 Törökország tervet is dolgozott ki a líbiai békés átmenetre, amelynek legfőbb eleme a kormányerők és a lázadók közti tűzszünet. „Mindent megteszünk, hogy megvalósítsuk ezt a tervet, úgy, ahogy szükséges” – jelentette ki Davutoglu vasárnap Bengáziban.