EU-elnökség átvétele alkalmából, magyar hangsúlyokkal

 Népünnepély Varsóban


EU-elnökség – Népünnepély Varsóban
EU-elnökség átvétele alkalmából, magyar hangsúlyokkal  Egész napos népünnepéllyel köszöntik a lengyelek Varsóban az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének átvételét július elsején Varsóban. Tekintve, hogy Magyarországtól veszik át az elnökséget, a rendezvényeknek magyar résztvevői és magyar hangsúlyai is lesznek.
 Egyszerre négy különböző színpadon rendeznek zenés programokat.
Mindegyiken más-más műfaj fog megjelenni, lesz szórakoztató és
komolyzene (Tu Warszawa – Itt Varsó címmel), zene a gyerekeknek
(EUgeniusz), népzene (EUharmonia) és kísérleti, illetve
dzsesszmuzsika (TrzeciE Ucho – Harmadik fül címmel).
 A varsói Nemzeti Filharmóniában felcsendül Pawel Mykietyn lengyel
zeneszerzőnek külön az EU-elnökség átvételére komponált 50 perces
Harmadik szimfóniája.
 A főszínpad a Felvonulási téren (Plac Defilad) lesz, míg az
Újvárosi Piactéren (Rynek Nowego Miasta) működik a népzenei színpad,
ahol az első fellépő a magyar Téka együttes lesz.
 A Téka 5 zenésze a pozsonyi Ifjú Szívek Kör 8 néptáncosával együtt
ad koncertet. A színpad egy régi magyar határcsárdát idéz, ahol
különböző nemzetiségű és foglalkozású emberek fordulnak meg. A
koncert kelet-közép-európai multikulturális népzenei jamsessionné
alakuló improvizatív előadással igyekszik felölelni az egész régió
népeinek muzsikáját.
 A koncert előtt kerül sor a Sárospatakról Kárpátalján keresztül a
történelmi borúton Varsóba érkezett, a magyarok lakta kárpátaljai
Salánk kádármesterei által egy 300 éves tölgyfából faragott, magyar
és lengyel címeres, 106 literes gönci hordó átadására.
 A hordó, amelyet az indulási állomáson tokaji szamorodnival
töltöttek fel, a lengyel EU-elnökségnek szánt ajándék. Utal a két
ország közötti hagyományosan szoros kapcsolatokra, a két nép közötti
barátságot megörökítő versre („Lengyel, magyar, két jó barát/Együtt
harcol, s issza borát”). A hordót Hörcsik Richárd fideszes
képviselő, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke fogja
átadni Roman Kuzniar professzornak, a lengyel elnöki hivatal
EU-ügyekben illetékes főtanácsadójának.
 Három ilyen nagyobb hordó készült: az 55 literest, amelyen a
magyar, ukrán és lengyel címer látható, szintén Varsóban adják át a
varsói ukrán nagykövetnek. A 70 literes hordóból a magyar elnökséget
záró budapesti ünnepségen kínálják a vendégeket tokaji borral. Ez a
hordó, amelyen a magyar elnökség logója és a magyar címer látható,
később a Magyar Nemzeti Múzeumba kerül.
 A salánki mesterek egy kicsi, 10 literes tölgyfahordót is faragtak,
amelyet az elnökségi lobogó és a stafétabot átadásával egyidejűleg
fog átadni Orbán Viktor magyar miniszterelnök lengyel kollégájának,
Donald Tusknak tokaji szamorodnival feltöltve a varsói
miniszterelnöki hivatalban, közös sajtóértekezletükön.
 Július 1-jén este 18 órai kezdettel a varsói Nagy Színházban
gálaelőadáson mutatják be Karol Szymanowski lengyel zeneszerző –
Bartók Béla és Kodály Zoltán kortársa – Roger király című operáját.
Az előadást ünnepi fogadás követi, amely után Tusk a Felvonulás téri
gigaszínpadon üdvözli Lengyelországot és a világot. Ezután
rockkoncert következik.