A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti
Orbán: 1345 milliárddal csökken az államadósság
A magán-nyugdíjpénztári átalakításból származó forrásokkal 1345 milliárd forinttal csökkenti a kabinet az államadósságot – közölte a keddi kormányülés előtt a miniszterelnök az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.
Orbán Viktor bejelentette azt is, ősszel törvény születhet annak ütemezéséről, hogyan csökken az államadósság mértéke 50 százalék alá.
Kifejtette: a mostani, 1345 milliárdos csökkentés azt jelenti, hogy
az államadósság, amely ma az éves nemzeti össztermék 81 százalékán
áll, egy lépésben 77 százalékra csökken. A kormányfő szerint ez
világrekord. (Orbán Viktor múlt kedden Belgrádban beszélt arról,
hogy a magyar kormány a nemzeti össztermék 81 százalékát kitevő
államadósságot 77 százalékra csökkenti egy lépésben.)
Emlékeztetett, a magán-nyugdíjpénztári rendszer átalakításakor
vállalták, hogy az abból származó forrásokat
államadósság-csökkentésre fordítják. „Ennek első lépése, amit most
megteszünk”, és ez valójában egy gazdasági fordulat, „most fejeződik
ki először igazán érthető, világos formában az, hogy volt értelme az
elmúlt egy év erőfeszítéseinek” – mondta. Orbán Viktor hozzátette
azt is, a tervek szerint ősz elején lesz még egy nagyobb
adósságcsökkentő lépés, s mindezt 2012-ben folytatni kell. Az
adósság többé nem nő, hanem csökken, „belépünk a stabil
államadósság-csökkentés korszakába” – jelentette ki.
A 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvény kimondja – idézte -,
hogy a mindenkori éves nemzeti össztermék 50 százaléka alá kell
vinni az államadósságot. Ennek ütemezéséről ősszel törvényt fognak
alkotni, amelyet a következő években a kormányoknak be kell majd
tartaniuk – jelentette be.
A kabinet kedd reggel kezdődött tanácskozásával kapcsolatban
kiemelte, „szokatlan kormányülésre készülünk, az elmúlt 8-9 évben
kormányüléseken ha az államadósság szóba került, akkor olyan
döntések születtek, amelyek növelték Magyarország adósságát”.
Mint fogalmazott, egy országot kétféleképpen lehet leigázni,
karddal és adóssággal. „Magyarország ebből a szempontból ma egy
leigázott országnak számít. Ha vissza akarjuk nyerni a
szabadságunkat, a függetlenségünket, ha a saját lábunkra akarunk
állni, ha a saját életünk urai akarunk lenni, akkor az
államadósságot radikálisan csökkenteni kell” – szögezte le.
Felidézte, 2002-ben, amikor elveszítették a választást, 52
százalékon állt az államadósság, 2010-ben pedig, amikor
„visszahívtak minket a magyar választópolgárok”, már 81 százalék
volt az adósság mértéke. Magyarországon ma tízforintnyi adóból hét
forint államadósság-törlesztésre megy; „ebből ki kell jönnünk, mert
ez agyon nyom bennünket” – jegyezte meg, hozzáfűzve, hogy ha csökken
az államadósság, akkor a következő évben már kevesebb kamatot kell
fizetni, és olcsóbban jut az ország újabb forrásokhoz.
Orbán Viktor kitért arra is, Magyarországnak arra van szüksége,
hogy ne csak egy-egy lépésben csökkentse az államadósságot, hanem
közben át kell alakítani minden olyan területet is, amely
újratermeli az adósságot. „Nem tudunk szociális segélyt adni
életerős embereknek, hanem helyette munkát kell nekik adni; nem
tudunk extraprofitot fizetni a gyógyszergyártóknak, mert
Magyarországnak szüksége van arra, hogy pazarlás ezen a területen ne
történjen; nem tudunk életerős embereknek nyugdíjat fizetni,
miközben ezzel azt kockáztatjuk, hogy egyébként aki tisztességgel
végigdolgozta az életét, nem jut megfelelő nyugdíjhoz” – sorolta.
„Ha a görögországi híreket nézi az ember, akkor csak egy dolgot
kívánhat a saját hazájának: soha ne kerüljön Magyarország (…)
olyan helyzetbe, mint amin most keresztülmennek a görögök” – vélekedett.
A miniszterelnök értékelte végül a magyar EU-elnökséget is, és azt
mondta: a magyar emberek – köztük a kormánytagok is –
megtapasztalták, hogy ki kell állni a saját érdekeink, döntéseink
mellett. „Az elmúlt fél év a magyarok érdekei melletti kiállás
jegyében telt el. (…) Ugyan vannak olyanok, akiknek nem tetszik,
ami Magyarországon történik, de hát Istenem, nekünk sem tetszik
minden, ami Európában történik”. A legfontosabb, hogy ne szolga
módon gondolkodjunk, és ne akarjunk állandóan igazodni mások
elvárásaihoz – zárta szavait Orbán Viktor.