Arab tavasz

 Egyiptomi államtitkár: az emberek gondolkodásmódján kell változtatni

 


Arab tavasz – Egyiptomi államtitkár: az emberek gondolkodásmódján kell változtatni  A magyar rendszerváltás
tanulsága az egyiptomiak számára, hogy az emberek gondolkodásmódján kell változtatni, ami hosszú időbe telik, de elengedhetetlen, mert a jövőt nem lehet ugyanarra a mentalitásra alapozni – mondta Ahmed Fathallah, az egyiptomi külügyminisztérium első államtitkára az észak-afrikai ország történéseiről tartott hétfői budapesti előadásában.

 Ahmed Fathallah szerint az egyiptomi forradalom az arab tavasz
részeként illeszkedik a hatvanas években Nyugat-Európában kezdődött
megmozdulások sorába, amelyek Dél-Amerika, Ázsia és Közép-Európa
után a Közel-Keletre is eljutottak. Az államtitkár a Magyar Külügyi
Intézetben tartott előadásában hangsúlyozta, hogy a különböző
társadalmi csoportok és korosztályok együttes fellépése vezetett el
a szabadsághoz, amely végül csak 900 emberéletet követelt, ami –
mint mondta – nem sok ahhoz képest, hogy országszerte 12 millióan vonultak utcára.
 A külügyi tisztségviselő „pozitív földrengésnek” nevezte a
forradalmat, amelynek társadalmi-gazdasági utórengései máig
érezhetők, s amely egy sor eddig rejtett feszültséget – koptok,
iszlamista csoportok – a felszínre hozott. Az egyiptomi kormány
feladata szerinte ebben az érzékeny időszakban az, hogy „a megfelelő
időben a megfelelő választ” adja a problémákra. A diplomata kiemelte, hogy az elégedetlenség teljesen természetes, de „a változás árát meg kell fizetni”.
 Ahmed Fathallah a hallgatóság soraiból érkező kérdésekre válaszolva
elmondta, hogy Egyiptom igyekszik nyitottabb külpolitikát folytatni
szomszédjaival, a térséggel és a világgal.
 Az első államtitkár szerint a palesztin állam ENSZ-közgyűlés általi
elismerése fontos, mert képet ad a nemzetközi közösség véleményéről.
A diplomata nem tartja egyoldalúnak a palesztinok törekvését, hiszen
több ország (mint közölte, csaknem a szükséges kétharmad)
pártfogolja ügyüket. Ahmed Fathallah úgy véli, nem gond, ha az
államelismerés a pontos határok kijelölése nélkül történik, hiszen Izraelnek is csak Egyiptommal és Jordániával vannak nemzetközileg elismert államhatárai.