Magyarország semmilyen módon nem kíván beleavatkozni abba, hogy Szerbia hogyan rendezi a koszovói kérdést
Magyarország semmilyen módon nem kíván beleavatkozni abba, hogy Szerbia hogyan rendezi a koszovói kérdést – jelentette ki kedden Belgrádban Orbán Viktor miniszterelnök, leszögezve ugyanakkor, hogy a kérdést nyugvópontra kell juttatni.
A magyar kormányfő hivatalos látogatást tett a szerb fővárosban, ahol tárgyalt Mirko Cvetkovic kormányfővel és Boris Tadic elnökkel.
A miniszterelnöki találkozó után Koszovó problémájáról szólva Orbán
Viktor azt mondta: elsősorban az érintett felekre tartozik, hogy
milyen lesz a megoldás, annak jogi kerete és tartalma. „Csak az a jó
megoldás, amely belülről fakad”- hangsúlyozta. A miniszterelnök
szerint e kérdésben nem szabad külső nyomást gyakorolni, Szerbia
kétségkívül meg fogja találni azt a megoldást, amely megfelel neki
és a koszovóiaknak. Kiemelte, hogy az Európai Uniónak és
Magyarországnak egyaránt érdeke Szerbia mielőbbi uniós csatlakozása.
Mint fogalmazott, Koszovó kérdését oly módon kell megfogalmazni,
hogy ne akadályozza Szerbia EU-csatlakozási tárgyalásait.
Orbán Viktor a szerb vezetők számára világossá tette, hogy
Magyarország a legmesszebbmenőkig támogatja Szerbia európai uniós
integrációját. Felajánlotta, hogy Magyarország szükség esetén segít
Szerbiának a csatlakozási folyamatban.
„Mi nem a kerítésekben, hanem a jószomszédságban bízunk” –
fogalmazott Orbán Viktor, és hangsúlyozta, „mi nem szeretnénk úgy
tartozni az Európai Unióhoz, hogy szomszédaink nem oda tartoznak”.
Hozzátette ugyanakkor, nem szeretné eltitkolni, hogy a további
bővítés szempontjából kedvezőtlen szelek fújnak az EU-ban. Ezzel
kapcsolatban utalt rá: a pénzügyi válság meggyötörte az uniós
gazdaságokat, az EU-államok jóval óvatosabbak, mint korábban. Azt
mondta, Magyarországnak még „aránylag könnyen” ment az
EU-csatlakozás, Horvátországnak már nehéz, és Szerbiának sem lesz könnyű.
Leszögezte ugyanakkor, hogy európai érdek a délnyugat-európai
térség integrációja, s fontos lenne, hogy a horvát EU-csatlakozási
tárgyalások lezárása után folytatódjon a Nyugat-Balkán integrációja.
Mirko Cvetkovic a két kormányfő közös sajtóértekezletén kijelentette: Szerbia EU-csatlakozása kapcsán egyelőre nem merült fel feltételként az, hogy miképp viszonyuljon az egykori szerb tartományhoz, Koszovóhoz. Mint mondta, az egyeztetések még nincsenek ilyen előrehaladott szakaszban. Úgy fogalmazott, hogy
a cél jobb feltételeket biztosítani a szomszédban élők számára. Azt is megjegyezte: ismert, hogy az EU-ban sem egységes az álláspont Koszovó kapcsán, van, amelyik állam elismeri függetlenségét, van, amelyik nem.
Magyarország a Koszovót elismerők csoportjához tartozik.
A szerb kormányfő köszönetet mondott azért, hogy Magyarország teljes mellszélességgel támogatja Szerbia európai integrációját.
Leszögezte: országa az év végéig szeretné elnyerni az EU hivatalos tagjelölti státusát.
Orbán Viktor elmondta, hogy a soros magyar EU-elnökség a végéhez közeleg, „egy fontos munka véget ért”, és azért találkozott a szerb miniszterelnökkel, hogy erről tájékoztassa. A magyar kormányfő a szerb miniszterelnökkel egyetértésben
megállapította: ki kell használni a két ország gazdasági együttműködésében rejlő lehetőségeket. Mint fogalmazott, bár történtek pozitív dolgok az elmúlt időszakban, ez messze a lehetőségek mögött marad.
Orbán Viktor azt mondta a sajtó előtt, megköszönte kollégájának,
hogy Szerbiában „korrekt módon bánnak a magyar kisebbséggel”.
Köszönetét fejezte ki azért is, hogy biztosítják a nemzeti
kisebbségi önkormányzatok feladatait ellátó nemzeti tanácsok számára
a működési, intézményi kereteket.
Boris Tadic elnökkel egyaránt úgy ítélték meg, hogy mindkét
országban több területen sikerült komolyan előrelépni egymás
kisebbségeinek megbecsülése és védelme terén.
Orbán Viktor szerdán Bosznia-Hercegovinában, csütörtökön pedig
Szlovákiában tesz egynapos látogatást.