Az AFP adatai szerint április vége óta közel 550 szíriai érkezett

 Szíria – az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága aggódik a menekülők miatt


 Szíria – az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága aggódik a menekülők miatt  Nyugtalanítja az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságát (UNHCR), hogy nagy számban indultak el menekültek Szíriából Bassár el-Aszad elnök rezsimjének megtorlásától tartva.

 Antonio Guterres menekültügyi főbiztos szerdán Stockholmban tartott
sajtóértekezletén elmondta, hogy sok szíriai menekült át
Törökországba, ami „természetesen hatalmas nyugtalanságot váltott
ki” az ENSZ szakosított szervezetében.
 Az AFP adatai szerint április vége óta közel 550 szíriai érkezett
Törökországba, 160-an most szerdán. A Libanon északi részére
menekült szíriaiak száma viszont már 5000 körül lehet.
 Guterres hangsúlyozta, hogy segíteni kell a Libanonba és
Törökországba menekült szíriaiakat. „Fontos megjegyezni, hogy a
szíriaiak rendkívül nagylelkűek voltak, amikor befogadták az iraki
menekülteket és a palesztinokat, és a főbiztosság nagyon jelentős
segélyműveletekkel támogatja a menekülteket Szíriában” – tette
hozzá.
 Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnök szerdán bejelentette,
hogy a 800 kilométeres hosszúságú közös határ nyitva áll az elnyomás
szíriai áldozatai előtt. Erdogan azonban kételkedik abban, hogy
tömegesen áramlanak majd szíriaiak Törökországba.
 Szíriában március közepén példátlan tiltakozási mozgalom indult el.
Emberjogi szervezetek adatai szerint a rendszerellenes tüntetések
elfojtását célzó fegyveres műveletek már több mint 1100 életet
követeltek.
 Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán vitatja meg azt az európai
előterjesztésű határozattervezetet, amellyel elítélnék a véres
megtorlást.