Elegünk volt a múlt kudarcaiból, hogy csak azok járnak jól, akik trükköznek és ügyeskednek, de dolgozni nem akarnak – fogalmazott Orbán Viktor a Gazdasági fordulat című, a kormány első évét értékelő konferencián. A kormányfő emlékeztetett, tavaly hazánk szövetséget kötött arra, hogy bármilyen ellenféllel szemben megküzdenek azért, hogy Magyarországot felemeljék.
Orbán Viktor a konferencián elhangzott gondolatokra reagálva, beszéde elején úgy fogalmazott, jelenleg hazánkban heti ötnapnyi munkából nem lehet megélni. Amennyiben ez a jövőben így lesz, akkor ő is elismeri a szabad vasárnap gondolatát, de addig nem tudja támogatni. Hozzátette azt is, amikor történelmi jellegű adórendszer átalakítást hajtanak végre, akkor nem állhat elő olyan helyzet, hogy elsősorban a kétkezi munkások kevesebbet keressenek, mint az előzőben. Be kell tartani a bérmegállapodást – szögezte le, kiemelve: a kormány nem nyugszik addig, míg nem szerez érvényt az adott szavának ezen a területen. Véleménye szerint ez mindennek az alfája és omegája. Mint folytatta, a kitűzött tisztességes adórendszer megvalósításáig másfél évre lesz szükség, ehhez azonban meg kell szüntetni a kedvezményeket és folyamatosan csökkenteni kell az adókulcsot.
Szombaton volt egy éve annak, hogy a választók akaratával munkához látott a nemzeti ügyek kormánya. Egy évvel ezelőtt mi, magyarok arra kötöttünk szövetséget egymással, hogy megfordítjuk Magyarország sorsát, ha kell, tűzön-vízen keresztül is – fogalmazott Orbán Viktor. Mint folytatta, bármilyen ellenféllel megküzdenek azért, hogy Magyarországot felemeljék.
Elegünk volt a múlt kudarcaiból, hogy csak azok járnak jól, akik trükköznek és ügyeskednek, de dolgozni nem akarnak. Elegünk lett abból, hogy a rendszerváltás óta egyszer sem csináltuk végig azt, amit elterveztünk. Nem akartunk belenyugodni abba sem, hogy gyermekeink felnőtté válva elmeneküljenek innen, és az itthon maradás egyet jelentsen a középszerűséggel.
Elhatároztuk, hogy mindent megváltoztatunk, hogy minden gátat lebontunk, Magyarországot talpra állítjuk és erőssé tesszük. Most az egyszer ezt végig fogjuk csinálni, ezt hívják a politika nyelvén kétharmados forradalomnak.
Új úton
Összefogtunk, a közös értékeket és célokat fölébe helyeztük a széttartó egyéni problémáknak, és elszántan elindultunk egy új úton – folytatta beszédét a kormányfő. Felhívta a figyelmet arra, hogy a rendszerváltás óta nem fordult még elő az, hogy egy év olyan kemény küzdelem után is olyan egyetértés és összefogás maradjon fenn, mint ami most is fennáll.
Mint mondta, nekünk, magyaroknak ugyanakkor van egy jellemvonásunk, amely már számos történelmi helyzetben megmutatkozott. Gyakran mások véleményére, jóváhagyására, intelmére várunk – emelte ki.
Nyilván szerepet játszott a diktatúra is abban, hogy az elmúlt húsz évben ez a tulajdonságunk szint minden kezdeményezésünket előbb vagy utóbb megakasztotta – szögezte le Orbán Viktor. Hozzátette: „ezért vagy bele se kezdtünk fontos dolgokba, vagy belekezdtünk, és ha valakinek nem tetszett Berlinben, Brüsszelben vagy Londonban, akkor hagytuk magunkat elbizonytalanítani, és lemondtunk róla”.
A miniszterelnök beszédében hangsúlyozta, a saját problémáinkat a magunk módján kell megoldani, akkor is, ha ez nem esik egybe mások érdekeivel. Eljött az ideje, hogy végre megtanuljunk kiállni saját magunkért – szögezte le. Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt húsz évben sorra lefogadtunk olyan jótanácsokat, amelyekről rendre kiderült, hogy akik adták, valójában nem nekünk akartak segíteni, hanem a saját érdekeiket akarták érvényesíteni.
A magyarok dolga
Rámutatott arra, a mai zavaros világrendben senkinek nincs több tudása, mint nekünk, ezért érdemes végre saját magunkra figyelnünk. Összeomlóban egy régi világrend; semmi okunk rá, hogy azoknak a romok alá szorul megmondó embereknek a tanácsaira figyeljünk, akik egyrészt élenjárók voltak az összeomlás felé vezető úton, másrészt ma is a romokhoz próbálnak ragaszkodni – jelentette ki Orbán Viktor.
Mint mondta, külföldről érkeznek majd még kritikák, dühödt támadások az új alkotmány vagy a készülő sarkalatos törvények kapcsán. Higgadtan, udvariasan annyit kell mondanunk: ez nem a ti dolgotok, ez a magyarok dolga – fűzte hozzá.
Hangsúlyozta, elszántan ki kell állnunk magunkért, és nem szabad hagyni, hogy bárkik elbizonytalanítsanak. Ha a saját józan eszünk helyett másokra hallgatunk, megint nem jutunk sehova – szögezte le.
A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra is, hogy máris óriási eredményt értünk el. Emlékeztetett arra, hogy a bankadó és a különadó kapcsán egyre többen emlegetik hazánkat pozitív példaként. Leváltunk az IMF-ről, és ezzel visszanyertük Magyarország mozgásterét. Mindenki felszisszent, amikor a kettős állampolgárságot napirendre vettük, de nem hallgattunk senkire, hanem megvalósítottuk – sorolta Orbán.
Hogyan is lenne képes gazdasági vagy bármilyen fordulatot végrehajtani egy nemzet, amely nem meri kimondani az igazságot, és nem vállalja büszkén önmagát, saját sorsát és történetét? – tette fel a kérdést a miniszterelnök.
Kiálltunk a magyar emberek döntése mellett
A miniszterelnök felidézte: ma már a politikai osztály megfelezése törvénybe foglalt tény, a radikális adócsökkentés kapcsán pedig megjegyezte: Magyarország visszatért a versenyképes országok közé. A hazai vállalkozások támogatásának ügyében felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány elindította az Új Széchenyi Tervet, és emlékeztetett arra is, hogy közel egyéves tárgyalások után megszületett az ötpontos otthonvédelmi akcióterv. Orbán Viktor beszélt a megszületett alkotmányról is. Kiálltunk a magyar emberek döntése mellett, és közösen megalkottuk Magyarország új alaptörvényét, amely képes megvédeni az országot és az embereket mindazoktól a káros jelenségektől, amelyek az elmúlt években tönkre tették a gazdaságot, aláásták az ország hitelét, és megkeserítették az emberek életét – fogalmazott. Önmagában a kormány minden jószándéka és igyekezete kevés lett volna ehhez, ha nincs mögötte a magyar emberek elszánt támogatása és kiállása. Ez a sikeres jövőnk záloga: tartjuk az egymásnak adott szavunkat, és kiállunk magunkért, nem hagyjuk magunkat elbizonytalanítani – jegyezte meg.
Orbán Viktor felhívta arra is a figyelmet, hogy nem lehetünk elégedettek, hosszú és fáradságos út áll még előttünk, de fokról-fokra kapaszkodunk felfelé. A miniszterelnök szerint van okunk reménykedni, sőt van mire büszkének lenni, de egy dolgot nem szabad: elégettnek lenni, nem dőlhetünk hátra, és nem lazíthatunk. A kormányfő szerint az a kormányzati teljesítmény, amely elég volt az elmúlt egy évben, az nem lesz elegendő, sőt kevés lesz a következő esztendőben. 2010 és 2011 közepe között megteremtettük egy történelmi felemelkedés alapjait, sikeresen kitörtünk az előző nyolc év okozta gazdasági csapdából – fogalmazott. Orbán Viktor leszögezte: Magyarország háborúban áll az eladósodottsággal, a munkanélküliséggel, és ha nem győzzük le őket, akkor ők győznek le bennünket. Ezt a háborút csak akkor nyerhetjük meg, ha megújítjuk és átszervezzük Magyarországot, és benne a saját életünket is – tette hozzá.
Fordulat a gazdaságpolitikában
Mindenkinek meg kell barátkozni a gondolattal: nem fizethetünk életerős embereknek korai nyugdíjat, nem fizethetünk munkaképes embereknek segélyeket, amikor temérdek elvégzetlen munka van. Mi senkit sem hagyunk az út szélén, mindenkinek kínálunk munkát, de nem fogadhatjuk el tovább a visszaéléseket, a pazarlást, az extraprofitokat, a spekulációt – jelentette ki Orbán Viktor. A miniszterelnök kifejtette: Magyarország képes arra, hogy a gazdasági siker esélyét a politika, az állam és a kormányzat működésén keresztül határozza meg. Akkor fordul új irányba a gazdaság, ha fordulat történik a gazdaságpolitikában. A gazdaság önmagától nem hajt végre fordulatot, az államnak kell először másképpen működnie a gazdaság területén – fogalmazott a kormányfő. Akciótervek, arányos adórendszer, új nyugdíjrendszer, új költségvetés, Új Széchényi Terv, Széll Kálmán Terv, magyar munkaterv – mindezek együttes hatására megtörtént a gazdaságpolitikai fordulat. A miniszterelnök szerint áttértünk egy új gazdaságpolitikai képletre, mely úgy hangzik: növekedés+munka=pénzügyi egyensúly.
Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy a gazdaság mélyrétegeiben megindult a fordulat, egyes elemei már érzékelhetőek, mások még nem. A nemzeti össztermék növekedésnek indult, az unió nyolcadik legalacsonyabb költségvetési hiányával rendelkezünk, lezártuk az IMF-el a kölcsönszerződést, sikeresen tértünk vissza a pénzpiacokra, 2011-ben jelentősen csökkentjük az államadósság szintjét, megkezdődött a foglakoztatás bővítése, 28 ezerrel többen dolgoznak – sorolta a miniszterelnök. Még nem látható, de 2011 második felében nőni fog a fogyasztás, a beruházás, megindulnak az első közmunkaprogramok, és élénkülni fognak a szolgáltatások is – tette hozzá. A biztos hátországot jelentő költségvetésből kiindulva az adórendszeren és az Új Széchenyi Terven keresztül jelentős forrásokat juttatunk a vállalkozásoknak. A megerősödő vállalkozásokon keresztül az adórendszer átalakításának befejezésével, a jelzálog- és devizahitelesek kimentésével, a közmunkaprogramokkal, a rezsiköltségek befagyasztásával javítani tudjuk a családok, a dolgozók és a nyugdíjasok jövedelmi helyzetét – mondta el a kormányfő. Orbán Viktor felhívta a figyelmet arra, hogy ez a megújulási program csak akkor működik, ha 2012 után jönnek a Széll Kálmán Terv pozitív hatásai, ha az Új Széchenyi Terv eléri a kis- és középvállalkozásokat, és ha bővítjük a világ nagyvállalatainak itteni jelenlétét, ha megindul a nemzeti iparpolitikai program, és ha lábra kapnak a közmunkaprogramok. A magyar gazdaságpolitika még mindig veszélyzónában van – húzta alá.
A jelenlegi kormányzati politikai képességeink mellett a felemelkedés kereteit még nem tudjuk működő programokkal megtölteni. Miközben leszámoltunk a neoliberális korszak elméleti alapvetéseivel, még nem építettük fel a nem liberális gazdaságpolitika XXI. századi tervezési-koordinációs kereteit és gyakorlatát – fogalmazott a kormányfő. Orbán Viktor aláhúzta: a legsürgetőbb feladat, hogy a nemzetgazdasági szintű tervezést és koordinálást vertikálisan, horizontálisan és területileg egyaránt kiépítsük. Ezen múlik a kormány és az ország gazdaságpolitikájának sikere. A miniszterelnök kitért arra is, hogy az oktatás, a szakképzés, innováció és tudástőke felhalmozásának területén még nem sikerült áttörést elérni.
A kormányfő felhívta a figyelmet, hogy a szociális konzultáció befejezésekor elő kell készíteni a nyár során a szükséges törvényjavaslatokat, melyet az ősz folyamán elfogadhat az Országgyűlés. A kormányfő kitért arra is, hogy bár a kamarákkal több sikeres megállapodást is kötöttek, de az állam és a piac még nem működik elég jól együtt, a források elköltése még mindig alacsony hatékonyságú. Hozzátette: márpedig minden XX. és XXI. századi gazdasági siker alapja az „oktatási ugrás” volt.
A miniszterelnök a legfontosabb kormányzati feladatról szólva úgy fogalmazott: a kormányzatnak továbbra is meg kell őriznie emberi arcát, gőg nélküli jellegét. „Szerénység, szolgálat, visszafogottság és gyémánt keménységű eltökéltség” – mondta a kormányfő, aki szerint a legjobb európai kereszténydemokrata hagyományokat kell Magyarországon életben tartani. „A gyarlóság beismerése, az egészséges újrakezdés képessége, a saját jelentéktelenségünknek a tudata a Teremtőhöz és a nemzet közösségéhez viszonyítva. Mindez alkalmassá tehet bennünket a mértéktartásra, és a helyes arányok betartására, és így méltóvá a kormányzásra. Úgy legyen. Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!” – zárta beszédét Orbán Viktor.