Húsvét ünnepéről

A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az „ünnepek ünnepe” (sollemnitas
sollemnitatum).


A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az „ünnepek ünnepe” (sollemnitas sollemnitatum).

 Idén húsvétvasárnapot és húsvéthétfőt április 24-én és 25-én
ünnepli a nyugati keresztény egyház.
 A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus
feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe, amelynek
időpontja a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a
tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap
(március 22. és április 25. között) van, ehhez igazodik az egyházi
év valamennyi változó idejű, úgynevezett mozgó ünnepe.
 A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek
az előképnek a keresztény tanítás szerinti beteljesedése Jézus
Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életre. Jézust a zsidó
húsvét előtt (valószínűleg 30. április 7-én) Poncius Pilátus halálra
ítélte, nagypénteken keresztre feszítették, és vasárnap hajnalban,
föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.
 Az ünnepet negyven napon keresztül a hamvazószerdától nagyszombatig
tartó böjti időszak készíti elő, központi liturgiája a nagyszombat
esti-éjszakai húsvét vigíliája (vigilia paschalis). Az ünneplés
tárgya a világosság győzelme a sötétség, az élet győzelme a bűn és
halál fölött, ebben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A
nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadt Üdvözítőt
mint a világ világosságát jelképezi. Húsvétvasárnap ünnepélyes
szentmisét tartanak.
 A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri szabadtéri ünnepi
misén mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és Urbi et orbi (a
városhoz – Rómához – és a világhoz intézett) apostoli áldását. A
katolikus egyházfő számos nyelven köszönti a híveket, magyarul a
Krisztus feltámadott, Alleluja szavakkal.
 A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, mert ekkor lehet
újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartás része a húsvéti ételek
(bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor) megáldása. Sokfelé a
szentelés után siettek haza, mert a néphit szerint a lemaradó még
abban az évben meghal, míg az elsőnek hazaérő első lesz az
aratásban. A szentelt étel maradványainak varázserőt
tulajdonítottak: a tojás héját a veteményre szórták, a kotlós
fészkébe tették vagy meghintették a vetést, hogy jégverés, üszög
kárt ne tegyen benne.
 Húsvéthétfőhöz fűződő népszokás a locsolás és ennek jutalmául a
festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító,
termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás (eredetileg halotti
kultusz kellék) a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a
népi hiedelem szerint az életet, a piros szín Jézus kiontott vérét
jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel való locsolkodás később
terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. A nyúl
szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de
a gyermekeket megajándékozó nyúl meséje csak a közelmúlt
„terméke”.
 A húsvéthétfőt régebben – a locsolkodás szokására utalva –
vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap a fiatal lányok és
legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep
volt szabadban töltött szórakozással, az ünnepen országszerte
húsvéti bálokat rendeztek.