A kultúra, az egészségügy és az oktatás területére kiterjedő együttműködési
megállapodást kötött a (SZTE) és a hódmezővásárhelyi
A kultúra, az egészségügy és az oktatás területére kiterjedő együttműködési megállapodást kötött a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a hódmezővásárhelyi önkormányzat; a szerződést Szabó Gábor rektor és Lázár János polgármester csütörtökön írta alá a csongrádi megyeszékhelyen.
Hódmezővásárhely az SZTE egyik székhelye és egyben kiemelt partnere
is – mondta Szabó Gábor akadémikus az együttműködési megállapodás
aláírása előtt, melyet a felsőoktatási intézmény Dugonics téri
központi épületében tartottak, a felújítás befejezése utáni első
hivatalos eseményként.
A professzor kiemelte, hogy már ma is szoros az együttműködés az
egyetem egyes részlegei és a hódmezővásárhelyi intézmények között, a
megállapodás ennek biztosít formális keretet.
Lázár János hangsúlyozta, hogy a települések között óriási verseny
van; egy város jövője azon múlik, mennyi tudást képes fölhalmozni,
és miként képes egyenlő hozzáférést biztosítani az oktatáshoz az ott
élők számára.
A politikus az egyetem egykori hallgatójaként is köszönetet mondott
azért, hogy az SZTE szakemberei figyelemmel kísérik és szakmailag is
segítik a hódmezővásárhelyi oktatási integrációs kísérletet, amely
célja az esélyteremtés, a hátrányos helyzetűek fölzárkóztatása.
A megállapodás részeként a bölcsészettudományi kar oktatói és
kutatói részt vesznek a vásárhelyi diákok teljesítményének
feltérképezésében és értékelésében, a tanulói képességek
fejlesztésében, s több vásárhelyi oktatási intézmény gyakorlóiskolai
funkciókat kap.
Az SZTE klinikai központja és a hódmezővásárhelyi Erzsébet
Kórház-Rendelőintézet szakmai, oktatási, egészségügyi együttműködést
köt. Az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar munkatársainak
segítségével pedig az egész városra kiterjedő, komplex
egészségfejlesztési, mentálhigiénés állapotfelmérés indul.
A közelmúlt történelmét kutató és bemutató hódmezővásárhelyi
Emlékpont múzeum bekapcsolódik a jogi és bölcsészettudományi kar
oktatási struktúrájába.
A rektor és a polgármester is kiemelte, a Dél-Alföld fejlődése
szempontjából egyaránt fontosnak tartják, hogy Hódmezővásárhelyen,
az SZTE Mezőgazdasági Karán magas színvonalú, versenyképes
agrár-felsőoktatás legyen.