Ban Ki Mun: Líbiában az ENSZ legfőbb célja a harcok beszüntetése

Az ENSZ első számú célja jelenleg a hatékony tűzszünet, hogy a humanitárius segélyek eljuthassanak


Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára a líbiai harcok beszüntetését és a politikai párbeszéd kialakítását sürgette csütörtökön Moszkvában.  „Az ENSZ első számú célja jelenleg a hatékony tűzszünet, hogy a
humanitárius segélyek eljuthassanak a rászorulókhoz, azután pedig
politikai párbeszédet szeretnénk látni. Már többször mondtam, hogy
az öldöklésnek feltétlenül véget kell vetni Líbiában” – mondta a
világszervezet főtitkára újságírók előtt.
 Ban Ki Mun csütörtökön érkezett Moszkvába, ahol pénteken találkozik
Dmitrij Medvegyev orosz államfővel.
 Kérdésre válaszolva még elmondta: ezúttal nem szándékozik kérni
Moszkva támogatását újbóli jelöléséhez.
 Ezzel egyidejűleg a Kremlben egy forrás az Interfax hírügynökségnek
Ban Ki Mun és Medvegyev küszöbönálló találkozója kapcsán nyilatkozva
elmondta: Líbia további fejlődési útját maguknak a líbiaiaknak kell
megválasztani, és az ENSZ BT vonatkozó határozatait teljesíteni
kell, de túllépésük nem fogadható el. Az illető hozzátette, hogy ezt
az álláspontot osztják a BRICS államok – Brazília, Oroszország,
India, Kína és Dél-Afrika.
 A pénteki találkozóról a forrás elmondta: a középpontban a
nemzetközi biztonság kérdései állnak majd, amelyek most különös
jelentőségre tettek szert a közel-keleti és az észak- és
nyugat-afrikai, így a líbiai és elefántcsontparti események kapcsán.