Polgármester ne lehessen parlamenti képviselő is

Hódmezővásárhely polgármestere 2014-ben szeretné befejezni városvezetői munkáját;


Lázár: a Fidesz támogatná, hogy polgármester ne lehessen parlamenti képviselő is

 A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánypárti képviselőcsoportban „messze többségben” van az az álláspont, hogy az önkormányzati tisztséget viselők ne
lehessenek országgyűlési képviselők is egyben.

Hódmezővásárhely polgármestere 2014-ben szeretné befejezni városvezetői munkáját; mint mondta, „lehet, hogy a parlamentit is”, de ezt még nem döntötte el.

 Lázár János hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ugyanakkor hozzátette, hogy az összeférhetetlenségről szóló vitát még nem folytatták le a frakcióban.
 A politikus azt mondta, ha ezzel kapcsolatban ma megkérdezik tőle, vajon mi lesz a kétharmados törvényekben, akkor azt válaszolja: szerinte az, hogy polgármester nem lehet parlamenti képviselő. A frakcióvezető rámutatott azonban arra, hogy az összeférhetetlenségi szabályok megváltoztatása megnyitja az  önkormányzatok törvényhozásban való részvételének kérdését.
 Hozzátette, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az emberek letették a voksukat a választásokon a polgármesteri posztot betöltő képviselőjelöltek mellett.
 Hódmezővásárhely polgármestereként szólt arról is: azt tartja
egészségesnek, ha három ciklus után valaki más átveszi a
stafétabotot. „Kész vagyok a befejezésre” – mondta, hozzáfűzve, hogy
rendkívüli helyzet esetén a város érdekében mérlegelné, mit lépjen,
de alaphelyzetben 2014-ben a polgármesteri munkát szeretné
befejezni. „Lehet, hogy a parlamentit is, ezt egyelőre nem döntöttem el” – közölte.
 A hétfői Magyar Nemzet Gulyás Gergely fideszes politikus kijelentése alapján azt írta, hamarosan kezdeményezik az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény módosítását, így 2014-től összeférhetetlenné válhat a polgármesteri és a parlamenti képviselői tisztség.