Irán elítéli a nyugati katonai intervenciót Líbiában

Ali Hamenei ajatollah az iráni újév alkalmából mondott beszédében, amelyet az állami televízió élőben közvetített.


Irán elítéli a nyugati katonai intervenciót Líbiában

  Irán elítéli a „líbiai katonai beavatkozást” a nyugati országok részéről,
amelyeknek célja, hogy „rátegyék a kezüket az olajra” – hangsúlyozta
hétfőn Ali Hamenei ajatollah az iráni újév alkalmából mondott
beszédében, amelyet az állami televízió élőben közvetített.

 Az iszlám köztársaság legfőbb vezetője Meshedben a líbiai
eseményekkel kapcsolatban kifejtette, hogy a régióban tovább
folytatódnak az Egyesült Államok „játszmái”, és Washington nem akar
mást, mint megvetni a lábát az olajban gazdag országban.
 Az Egyesült Államoknak üzenve Hamenei így fogalmazott: „Az Önök
terve az, hogy Líbiát a jövőben a Tunéziában és Egyiptomban működő
forradalmi kormányok ellenőrzésére használják. Ez az Önök
tisztességtelen szándéka.”
 Az iráni vallási vezető szerint ha a nyugati hatalmak segíteni
akarnának a líbiai népnek, akkor felfegyvereznék azt, nem pedig
Kadhafi erőit bombáznák. „Ők felfegyverezhették volna őket
(líbiaiakat), adhattak volna nekik légvédelmi lövegeket, ahelyett,
hogy egy hónapon át végignézik a mészárlást” – fakadt ki Hamenei.
  „Mi 100 százalékig elítéljük azt, ahogyan Kadhafi bánt ás bánik a
népével… a polgári lakosság lemészárlását” – fogalmazott az
ajatollah. „Ugyanakkor 100 százalékig elítéljük Amerika és a Nyugat
beavatkozását is.” – tette hozzá. A vallási vezető egyúttal Irán
támogatásáról biztosította az észak-afrikai országban zajló
felkelést és minden olyan megmozdulást a térségben, amely „az iszlám
és a szabadság” jegyében történik.
 A tavaszi napéjegyenlőséggel kezdődő iráni újév alkalmából Barack
Obama amerikai elnök üzenetet küldött Teheránnak, amelyben egyebek
mellett az áll, hogy támogatja az iráni népet. „Az amerikai elnök
azt állította, hogy támogatja népünket. Azt hangoztatja, hogy a
diktátorok ellen van, és a népek pártfogója. Hazudik.” – fogalmazott
Irán legfelső vallási vezetője. Az ajatollah visszautasította
Obamának azon kijelentését, hogy az iráni ellenzéki tüntetők
ugyanazt akarják, mint a Közel-Keleten végigsöprő felkelések
demokráciát követelő résztvevői.
 „Azt mondja (Obama) a teheráni Azadi téren összegyűlt emberekre,
hogy ugyanolyanok, mint az egyiptomi Tahrír téri felkelők. Igaza
van, nemzetünk tagjai minden évben (az iszlám forradalom
évfordulóján) az Azadi térre vonulnak azzal a jelszóval, hogy +Le
Amerikával!+” – mondta Hamenei.
 Irán legfőbb vezetője beszédében az országát sújtó gazdasági
szankciókról is említést tett, és a gazdasági erősödést jelölte meg
az 1390-es év legfőbb feladataként.