Tanulni kell „a közel-keleti” forrongásból

jelentette ki a zömmel muzulmánok lakta északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület párttitkára


Tanulni kell „a közel-keleti” forrongásból – jelentette ki a zömmel muzulmánok lakta északnyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm terület párttitkára kedden újságírók előtt a parlament ülésszakához kapcsolódó tájékoztatón, de hozzátette: meggyőződése, hogy sikerül megőrizni a terület stabilitását.

 Akkor sikerül megőrizni a társadalmi stabilitást, ha megvalósul a
kormány arra irányuló stratégiája, hogy az ország minden lakosa
élvezze a kínai gazdaság robbanásszerű növekedésének jótékony
hatásait – mondta Csang Csun-hszien (Zhang Chunxian), aki egy éve a
terület első embere.
 „Semmi kétségem most Hszincsiang stabilitását illetően, egyáltalán
nem aggódom” – jelentette ki kérdésre válaszolva Csang, azzal, hogy
a Közel-Kelet földrajzilag közel van ugyan, de az ottani országok és
Hszincsiang teljesen különböznek egymástól. Hozzátette, hogy személy
szerint úgy érzi, „le kell vonni a közel-keleti események gyakorlati
tanulságait”.
 2009 júliusában Hszincsiang székhelyén Urumcsiban közel kétszáz
halálos áldozatuk és több mint 1700 sérültjük volt azoknak az
etnikai támadásoknak, amelyeket ujgurok követtek el han kínaiak
ellen. A zavargások közvetlen kiváltó oka az volt, hogy Dél-Kínában
két ujgur munkást tisztázatlan körülmények között gyilkoltak meg
hanok.
 A gazdaságilag fejletlen országrészben hosszú ideje etnikai
feszültség érezhető az ott élő őslakos muszlim ujgurok és a han
kínaiak között, amit a helyi és a központi kormányzat
beruházásokkal, munkalehetőségekkel, az életszínvonal javításával
próbál enyhíteni.
 A hszincsiangi vezetők friss tájékoztatójából is kiderült, hogy a
térség megosztott, a muszlim nemzetiségűek és a han kínaiak között
továbbra is érezhető a feszültség. Csang szerint még több időre van
szükség ahhoz, hogy az etnikai csoportok közötti jó viszony
helyreálljon.
 A terület kormányzója, Nur Bekri úgy vélekedett, hogy a stabilitás
fenntartását komoly kihívások terhelik. Kérdésekre válaszolva azt
állította, Hszincsiangban nincsenek „titkos vagy zárt ajtók mögötti
bírósági tárgyalások”, és tavaly május közepe óta az
internetszolgáltatást is visszaállították, annak használatát nem
korlátozzák.