Felszólítások szíriai tüntetésekre

A közösségi oldalakon megjelentek

 

 


Az internetes közösségi oldalakon megjelentek az első felhívások a
szíriai hatalom elleni tüntetésekre.

 Az as-Sark al-Auszat című arab lap azt írta csütörtökön, hogy a
Facebookon és a Twitteren megjelent felhívások szerzői arra
szólították a szíriaiakat, hogy pénteken és szombaton is tartsák meg
a „harag napját” szerte az országban. Az újság szerint azonban
egyesek már pénteken készek tiltakozni a parlament damaszkuszi
épülete előtt.
 Bassár el-Aszád szíriai elnök azonban elébe ment a dolgoknak, s a
minap a The Wall Street Journalnak adott interjúban arról beszélt,
hogy fontos politikai és gazdasági reformokat szándékozik bevezetni
az idén. Azt ígérte egyebek között, hogy helyhatósági választásokat
tartanak az országban nem kormányzati szervezetek bevonásával, és
módosítják a sajtótörvényt is.
 A szíriai sajtó bőségesen tudósított az Egyiptomban zajló
forrongásokról, nyíltan rokonszenvezve a tüntetőkkel és az
ellenzékkel. Maga az elnök  azt mondta a térségbeli országokban
zajló eseményekről, hogy „új korszak” jelei mutatkoznak a
Közel-Keleten. Azt tanácsolta az arab vezetőknek, hogy tegyenek
eleget a tömegek politikai követeléseinek, és sürgősen javítsanak
országuk gazdasági helyzetén.
 A Facebookon és a Twitteren közétett üzenetekben azt áll, hogy a
tüntetésekre készülő „szabadságharcosoknak” nem Bassár el-Aszád
ellen van kifogásuk, tisztelik az elnököt, de elutasítják „az
autoriter országvezetési stílust, a korrupciót és a vagyon nem
igazságos elosztását”.
 El-Aszad 2000-ben örökölte meg a hatalmat az apjától, s azóta
óvatos piaci reformokat vezetett be, de politikaiakat nem. A
rendszer belső ellenfeleit rutinszerűen lecsukják. Sok arab szemében
azonban más vezetőkénél nagyobb tekintélyt vívott ki azzal, hogy
szilárdan kiáll Izraellel szemben, a palesztinok oldalán, és
ellenezte az Egyesült Államok iraki invázióját.

 

BreuerPress/MTI/ITAR-TASZSZ