Orbán: Magyarország kész módosítani,

 ha a többi EU-ország is így tesz

 


– Ha az Európai Unió szükségesnek ítéli a médiatörvény megváltoztatását, akkor azt elfogadjuk – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Budapesten külföldi újságíróknak a Reuters jelentése szerint.

A miniszterelnök ugyanakkor az AFP francia hírügynökség szerint
visszautasította a törvény francia és német bírálatát, s jelezte,
hogy semmit nem változtatnak a vitatott jogszabályon, amíg a többi
európai ország nem teszi meg ugyanezt a saját idevágó
törvényeivel.

 „Az Európai Unió tagja vagyunk, és vannak játékszabályok” – mondta
a kormányfő. Mindazonáltal ismét kijelentette, hogy az új magyar
médiatörvény összhangban van az EU más tagjainak hasonló
jogszabályaival, olyan országokéival, mint Franciaország,
Németország vagy Hollandia.
 „Kétlem, hogy találna bárki bármi olyat a mi törvényünkben, ami ne
szerepelne más EU-tagállamok médiatörvényeiben” – jegyezte meg a
kormányfő a Reuters szerint.
 Orbán Viktor, aki külföldi újságírókkal találkozott a soros magyar
EU-elnökség nyitánya alkalmából, azt mondta az AFP szerint, hogy
„nem Franciaország vagy Németország dolga” ítélkezni arról,
megfelel-e egy nemzeti jogszabály az Európai Unió szabályainak,
hanem az Európai Bizottságé”.
 „Természetesen, Magyarország elfogad bármilyen az EU által indított
eljárást – mondta. – De, ha a magyar médiatörvénynek ezt a passzusát
módosítani kell, akkor Franciaországban, Németországban és
Hollandiában is meg kell változtatni az ottani médiatörvényeket,
mivel semmi olyan nincs az általunk alkotott jogszabályban, ami ne
lenne az ő médiatörvényükben” – idézte Orbán Viktor szavait a brit
és a francia hírügynökség.
 A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy „a diszkrimináció-mentesség a
legfontosabb elv Európában”. „Ezért nem tudom elképzelni azt a
helyzetet, hogy azt mondják, hogy a magyar törvényt valamilyen
vonatkozásban meg kell változtatni, miközben más országoknak
ugyanazt a vonatkozást nem kell módosítaniuk”.
 „Úgy vélem, hogy az a mód, ahogyan a francia és a német kormány
reagált ebben a vitában, túlságosan is elsietett és szükségtelen
(volt)” – mondta. „A jogszabály pontos ismerete nélkül egyetlen
országnak sincs joga bírálni minket, s megszabni nekünk, hogy mit
tegyünk” – idézte szavait a dpa német hírügynökség. „Elégedettségét”
hangoztatta ugyanakkor azzal kapcsolatban, hogy szerinte a német
kormány mérsékelte bírálatát a témában tett első, decemberi
nyilatkozataihoz képest. „Ugyanezt várom a francia kormány részéről
is” – tette hozzá.
 „Nem emlékszem rá, hogy Magyarország valaha is bírálta volna a
francia médiatörvényeket” – mondta. Egyúttal megemlítette az AFP
jelentése szerint, hogy Magyarországon – Franciaországgal
ellentétben – nincs olyan jogszabály, amelynek értelmében a kormány
nevezhetné ki a közszolgálati televízió elnökét. „És én sohasem
mondtam, hogy ez egy antidemokratikus törvény lenne” – húzta
alá.

 

BreuerPress/MTI/Reuters/AFP/dpa