KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN
KÁRPÁTALJÁN ZÖKKENŐMENTES A MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁG
IGÉNYLÉSE
Ungvár – Kárpátalján zökkenőmentes az egyszerűsített honosítási
kérelmek befogadása, a magyar külképviseletek felkészülten teszik a
dolgukat, és vesznek részt az állampolgársági törvény
végrehajtásában – írta csütörtökön megjelent számában az ungvári
Kárpáti Igaz Szó című lap. Az újság beszámolója szerint a
beregszászi konzulátuson rendkívüli esemény nélkül zajlott az első
három nap, nem voltak fennakadások a magyar állampolgárságot igénylő
ügyfelek fogadását illetően. A lap által megkérdezett kárpátaljai
magyar lakosok, akik már benyújtották kérelmüket, nagyon elégedettek
voltak az ügyintézés minőségével, az illetékes diplomaták udvarias
és előzékeny munkavégzésével. A megszólalók azt is elmondták, hogy
nem akarnak áttelepülni Magyarországra, ám nagyfokú elégtétel
számukra, hogy a szovjet, majd ukrán állampolgárság után végre
önként dönthetnek a szívükhöz közel álló magyar állampolgárság
felvételéről. Az állampolgárságot igénylő kárpátaljaiak szerint
azonban hiba csúszott a törvénybe, mert a konzulátusokon véglegesen
elveszik az ügyfelek eredeti születési anyakönyvi kivonatait és
házasságleveleit. Ez sokakat visszariaszthat az egyszerűsített
honosítástól – írta az ungvári magyar lap.
KRÓNIKA: BASESCU ÉS A ROMÁN NACIONALISTÁK
Bukarest – Két hónappal ezelőtt még elképzelhetetlen volt, hogy
maga Traian Basescu elnök a gyulafehérvári határozatokra hivatkozva
„veri majd szájon a dühtől habzó nacionalistákat” – írta
vezércikkében a Krónika. Az erdélyi napilap emlékeztet: két hónappal
ezelőtt, a román alkotmánybíróság döntésekor aligha volt sejthető a
mostanság beállt kedvező fordulat. Mármint az, hogy ugyanaz a
taláros testület ugyanannak a jogszabálynak az ügyében felülbírálja
önmagát, és meghozza azt a pozitív döntést, amelynek köszönhetően a
nemzeti kisebbségek immár – legalábbis elvileg – élhetnek az 1918.
december elsejei, gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatainak
az anyanyelvű oktatásról szóló határozatával – írja a lap.
Emlékeztet arra, hogy e határozat kimondja: „minden nép saját
nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni” önmagát.
FELTEHETŐLEG KÖZÖNSÉGES BŰNÖZŐK RABOLTÁK EL PAPP
ISTVÁNT
Budapest/Kartúm – Feltehetőleg közönséges bűnözők rabolták el
októberben az ENSZ és az Afrikai Unió közös szudáni missziójának
magyar alkalmazottját, aki szerdán nyerte vissza szabadságát –
közölte az MTI-vel csütörtökön telefonon a misszió kommunikációs
igazgatója. Az UNAMID továbbra sem tudja, hogy kik rabolták el Papp
Istvánt. A tettesek soha nem azonosították magukat, és az első
hónaptól eltekintve nem álltak elő semmilyen követeléssel. Az UNAMID
kapcsolatban állt a magyar hatóságokkal is, információval látták el
egymást, és több megbeszélést tartottak arról, hogy milyen
eszközökkel lehetne elérni a fogoly kiszabadulását. Az UNAMID nem
engedett bizonyos alapelvekből, abból, hogy Papp kiszabadítása
érdekében nem szabad erőt alkalmazni, nem fizethető semmilyen
váltságdíj, egyáltalán, elengedésének feltétel nélkülinek kell
lennie, és elrablóit, fogva tartóit bűnözőknek kell tekinteni, ezért
bíróság elé kell őket állítani. Papp kiszabadulásában a szudáni
hatóságok játszották a fő szerepet – mondta az igazgató.
ERŐSÖDIK A KERESZTÉNYEK ÜLDÖZÉSE A VILÁGBAN
Berlin – Mintegy százmillió keresztény szenved üldözést vallása
miatt a világon – derül ki egy keresztény missziós és emberjogi
szervezet statisztikájából, amelyet csütörtöki számában ismertetett
a Die Welt. A keresztények leginkább azokban az országokban vannak
nehéz helyzetben, amelyekben az iszlám az uralkodó vallás. A
vallásszabadságot leginkább elnyomó, illetve korlátozó tíz állam
közül nyolcban a lakosság többsége az iszlám követőjének számít. A
keresztényeket üldöző államok jegyzékén összesen 50 ország szerepel.
A lista élén Észak-Korea található, a második Irán, a harmadik
Afganisztán.
H1N1-INFLUENZÁBAN HALT MEG EGY NÉMET TURISTA AUSZTRIÁBAN
Bécs – A H1N1-vírus okozta influenzában halt meg egy német turista
Ausztriában – közölte egy egészségügyi illetékes. A 24 éves férfi
már beteg volt, amikor az országba érkezett. Öt nappal később, újév
napján belehalt a vírusfertőzésbe – közölte Salzburg tartomány
tiszti főorvosa szerdán a televízió késő esti híradójában. A
bajorországi férfi útitársaival együtt síelni érkezett az ausztriai
Saalbach-Hinterglemmbe, de betegsége miatt inkább a szállodában
maradt. Nem fordult orvoshoz és néhány nappal később meghalt a
szállodában. A tiszti főorvos szerint fennáll a veszélye, hogy a
férfi másokat is megfertőzhetett a szállodában. Az illetékes szerint
abban, hogy belehalt a betegségbe, közrejátszottak korábbi
betegségei is és az, hogy nem fordult orvoshoz.
SZIBÉRIAI TIGRIS VÉGZETT EGY BUSZVEZETŐVEL KÍNÁBAN
Peking – Megtámadta és halálra marcangolta egy szibériai tigris egy
turistabusz vezetőjét Kína északi részén, miközben a jármű rémült
utasai végignézték a férfi haláltusáját – jelentette a kínai média.
Az állat a Hejlungcsiang tartományban a veszélyeztetett fajok közé
tartozó szibériai tigrisek tenyésztésére létesített – a világ
legnagyobb ilyen létesítményének számító – vadasparkban támadta meg
a sofőrt. A turistákkal teli autóbusz elakadt a hóban, a férfi pedig
a biztonsági előírásokat megszegve kiszállt, hogy ellenőrizze a
járművet. A tigris ekkor rávetette magát a buszvezetőre, s
bevonszolta az erdőbe. A vadaspark őrei megpróbálták
pisztolylövésekkel és nyugtatót tartalmazó lövedékekkel elterelni a
vérengző állat figyelmét, mire kimentették a fenevad karmai közül a
sofőrt, az már belehalt súlyos sebesülésébe.
ORBÁN: MAGYARORSZÁG KÉSZ MÓDOSÍTANI A MÉDIATÖRVÉNYT, HA AZ EU
SZÜKSÉGESNEK ÍTÉLI
Budapest – Ha az Európai Unió szükségesnek ítéli a médiatörvény
megváltoztatását, akkor azt elfogadjuk – jelentette ki Orbán Viktor
csütörtökön Budapesten külföldi újságíróknak a Reuters jelentése
szerint. A miniszterelnök ugyanakkor az AFP francia hírügynökség
szerint visszautasította a törvény francia és német bírálatát, s
jelezte, hogy semmit nem változtatnak a vitatott jogszabályon, amíg
a többi európai ország nem teszi meg ugyanezt a saját idevágó
törvényeivel. „Az Európai Unió tagja vagyunk, és vannak
játékszabályok” – mondta a kormányfő. Mindazonáltal ismét
kijelentette, hogy az új magyar médiatörvény összhangban van az EU
más tagjainak hasonló jogszabályaival, olyan országokéival, mint
Franciaország, Németország vagy Hollandia. „Kétlem, hogy találna
bárki bármi olyat a mi törvényünkben, ami ne szerepelne más
EU-tagállamok médiatörvényeiben” – jegyezte meg a kormányfő a
Reuters szerint.
MÉDIATÖRVÉNY – PÁRIZS NEM AKARJA LECKÉZTETNI BUDAPESTET
Párizs, Brüsszel – Franciaország nem akarja leckéztetni
Magyarországot – hangsúlyozta csütörtökön Laurent Wauquiez francia
Európa-ügyi miniszter, miután Budapest éles kritikával illette a
magyar médiatörvény módosítására tett francia kérést. „Nem arról van
szó, hogy bárkit is leckéztetni akarnánk” – mondta a miniszter a
France Inter rádiónak, értésre adva, hogy Párizs csak „komoly,
objektív munkát” remél Magyarország és az Európai Bizottság között,
ami lehetővé teszi adott esetben „a problémák” megoldását. /
Hivatalosan kezdeményezte az Európai Parlament szocialista
frakciója, hogy az EP polgári szabadságjogokkal foglalkozó
bizottsága indítson vizsgálatot a magyar médiatörvény ügyében.
Martin Schulz frakcióvezető arra kérte José Manuel Durao Barroso
európai bizottsági elnököt, hogy „legyen határozott az uniós értékek
védelmében” a végrehajtó testület és a kormány pénteki budapesti
találkozóján.
A KÖZÖS PRIORITÁSOK AZONOSÍTÁSA A CÉL A PÉNTEKI EB-KORMÁNY
TALÁLKOZÓN
Brüsszel – A pénteken Budapesten tartandó kormány-Európai Bizottság
találkozó fő célja a közös prioritások azonosítása az ebben a
félévben soros uniós elnök Magyarország és az EU végrehajtó
testülete között – jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Olivier
Bailly, José Manuel Durao Barroso bizottsági elnök egyik szóvivője.
A testület szokásos napi sajtótájékoztatóján beszélve emlékeztetett
arra, hogy ez a fajta találkozó a nyolcvanas évek közepe óta
gyakorlat az unióban. Mint mondta, a biztosi testület Budapesten
együttesen is találkozik a kormánnyal, illetve az egyes biztosok
kétoldalú megbeszéléseket is folytatnak miniszterpartnereikkel.
Bailly hangsúlyozta, hogy a közös értekezlet fő témája az uniós
gazdaság kérdésköre, valamint a február 4-i brüsszeli csúcstalálkozó
előkészítése lesz.
ÖSSZMAGYAR ALKOTMÁNYT SZORGALMAZ A SZÉKELYFÖLDI HARGITA MEGYE
TANÁCSELNÖKE
Bukarest – Összmagyar alkotmányt szorgalmaz Borboly Csaba, a
székelyföldi Hargita megyei tanács elnöke, aki több
alkotmánymódosító javaslatot is megfogalmazott az anyaország most
készülő alaptörvényéhez – írta szerdai számában a Krónika. „Erdélyi,
székelymagyar vezetőként akkor lennék elégedett Magyarország új
alkotmányával, ha annak betűje és szelleme új alapokra helyezné a
magyar–magyar viszonyrendszert, az őt érintő anyaországi döntési
folyamatokban – a nemzeti együttműködés rendszerének megfelelően –
partneri, mellérendelt szerepbe kerülne a határon túli magyarság” –
jelentette ki a tisztségviselő. A székelyföldi politikus úgy látja,
hogy az elmúlt húsz esztendőben felgyülemlett tapasztalat alapján
megérett az idő a határon túli magyar közösségek „közjogi szintű
nagykorúsítására”, s ezzel arra, hogy az új alkotmány ne csak
Magyarország, de a magyar közösség egészének alaptörvényévé
váljék.
ORBÁN: MAGYARORSZÁG VISZONYA SZOMSZÉDAIVAL SOHA NEM VOLT ILYEN
JÓ
Budapest – Magyarország szomszédos országokhoz fűződő kapcsolatai
még soha nem voltak olyan jók mint a jelenlegi kormány idején;
Szlovákia viszonyában a magyar fél teremtette meg annak a
lehetőségét, hogy a kapcsolatok a racionalitás talajára kerüljenek –
emelte ki a TASR szlovák hírügynökség Orbán Viktor
sajtótájékoztatójából, amelyet a soros magyar EU-elnökség nyitánya
alkalmából tartott külföldi tudósítóknak. A miniszterelnök egy
kérdésre felelve kijelentette, hogy bár vannak konfliktusok, de több
kedvező fejlemény is van. „Kötöttünk egy sor megállapodást. Soha nem
voltak még olyan jók a szomszédos országokhoz, például Romániához
fűződő kapcsolataink mint most, de a rendkívül feszült
magyar-szlovák viszonyt is nekünk sikerült a racionalitás talajára
helyeznünk, emellett végre áttörést értünk el Szlovákiával
energetikai téren. Jó esély van rá, hogy a szlovák-magyar
kapcsolatok kezelhetővé válnak” – állapította meg.
AZ EBESZ FELSZÓLÍTOTTA MINSZKET A FÜGGETLEN MÉDIA ELLENI FELLÉPÉS
LEÁLLÍTÁSÁRA
Bécs – Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ)
felszólította szerdán a minszki hatóságokat, hogy szüntessék be az
elnökválasztást követően a független fehérorosz sajtóorgánumok és
újságírók ellen foganatosított megtorló intézkedéseket. Dunja
Mijatovic, az EBESZ sajtószabadság-felelőse Szjarhej Martinav
fehérorosz külügyminiszternek írott levelében mélységes aggodalmának
adott hangot amiatt, hogy a december 19-i fehérorosz elnökválasztás
után – mint fogalmazott – „példátlan erőszak-, megfélemlítési,
letartóztatási és üldöztetési hullám” indult újságírók ellen
Fehéroroszországban. Az EBESZ bécsi székhelyén nyilvánosságra hozott
levélben Mijatovic konkrét eseteket is megemlített az újságírókkal
szembeni megtorló lépésekkel kapcsolatban.














