BELPOLITIKAI HÍREK RÖVIDEN –

EU-ELNÖKSÉG – MAGYARORSZÁG ÁTVETTE AZ EU SOROS ELNÖKI TISZTÉT


EU-ELNÖKSÉG – MAGYARORSZÁG ÁTVETTE AZ EU SOROS ELNÖKI TISZTÉT

Nagyszabású szilveszteri bulival, Európa mi vagyunk címmel rendezték meg a magyar EU-elnökségi félév „felvezetőjét” péntekről szombatra virradóra a budapesti Millenáris Parkban; január elsejével Magyarország átvette az Európai Unió soros elnöki tisztét, amelyet fél évig tölt be. Schmitt Pál köztársasági elnök újévi köszöntőjében azt mondta, hogy az európai uniós elnöki tisztség hatalmas lehetőség az ország és a nemzet számára. Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió Tanácsának honlapján megjelent interjújában kijelentette, mindenki erős Európát szeretne, és ennek szellemében a soros magyar elnökség mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy az Európa 2020 stratégia sikeresen megvalósuljon.

A magyar EU-elnökséget megnyitó kulturális fővárosi eseményre több ezren látogattak el; az óévet búcsúztatóknak könnyű- és népzenei koncerteket tartottak, amelyek között filmeket vetítettek az EU-elnökség vidéki helyszíneiről.

Bakos Piroska EU-elnökségi szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy az Európai Unió soros elnökségét hivatalosan január 6-án veszi át Magyarország.

VISZONYLAG NYUGODTAN TELT A SZILVESZTER

Viszonylag nyugodtan telt a szilveszter, a kemény hideg ellenére tízezrek búcsúztatták a 2010-es évet a városok terein rendezett szabadtéri koncerteken, mulatságokon. A mentők kétszer annyi esetet láttak el, mint egy átlagos napon, de nem a petárda okozta sérülések, hanem sokkal inkább a túlzásba vitt alkoholfogyasztás miatt. A tűzoltóknak kevesebb petárda, illetve más pirotechnikai eszköz által okozott tűzesetük volt.

A fővárosi toxikológiára rekordszámú pácienst, összesen 65 erősen ittas, illetve drogos pácienst vettek fel a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára huszonnégy óra alatt. Ennyi betegük az elmúlt 10 évben nem volt – mondta Zacher Gábor a toxikológiai osztály vezetője.

A 65 betegből a toxikológus elmondása szerint talán tízen voltak, akik drogot is használtak, a túlnyomórészük alkohol miatt került be.

Veszprém megyében az ittas kiskorúak adták a mentőknek a legtöbb munkát. Szilveszter éjszakáján több mint 85 esethez riasztották a mentőket, akiknek többségében erősen ittas fiatalkorúakat kellett ellátniuk – közölte Lattenstein János, a megyei mentőszolgálat mentésvezetője.

ÚJÉVI BABA – BUDAPESTI LETT AZ ORSZÁG ELSŐ BABÁJA; AZ ELSŐ VIDÉKI CSECSEMŐ SZENTESEN SZÜLETETT

Éjfél után egy perccel született Budapesten egy kislány, így feltehetően Pénzes Dóra Alíz lett az ország és egyben a főváros első újszülöttje 2011-ben. Egy perccel később Szentesen, Csongrád megyében született Brendon János pedig az új év első vidéki csecsemője.

Budapesten éjfél után egy perccel a Kútvölgyi Maternity Klinikán született a kislány. Dóra Alíz természetes úton született a család második gyermekeként.

Az új év második percében jött világra Szentesen Csongrád megye idei első babája a Dr. Bugyi István Kórház szülészeti osztályán. A kisfiú, aki a Brendon János nevet kapta természetes úton született, Fejes Ferencné nyolcadik gyermeke.

A SZMOGRIADÓ TÁJÉKOZTATÁSI FOKOZATA TOVÁBBRA IS ÉRVÉNYBEN VAN A FŐVÁROSBAN

Továbbra is indokolt a szmogriadó tájékoztatási fokozatának fenntartása, mivel a fővárosban nem csökkent jelentősen a szállópor-koncentráció – közölte Szűcs-Somlyó Mária, a főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.

A légszennyezettségi állapotot mérő műszerek ellenőrzött adatai alapján a kisméretű szállópor még két helyen, Budatéténynél és a XV. kerületi Kőrakás parknál is meghaladta a tájékoztatási küszöbértéket. A riasztási küszöbértéket viszont egyetlen mérőállomáson sem lépte túl a szállópor koncentrációja így Budapesten továbbra sem kell elrendelni a szmogriadó riasztási fokozatát – tudatta.

JOGSZABÁLYI VÁLTOZÁSOK: EGYKULCSOS ADÓRENDSZER, MAGASABB MINIMÁLBÉR, HÁROMÉVES GYES

Több jelentős jogszabályi változás is hatályba lépett az új év első napján: egykulcsos lett az adórendszer, emelkedett a minimálbér és a nyugdíj, ismét három évig vehető igénybe a gyes, és negyven évnyi munkaviszony után nyugdíjba mehetnek a nők.

Január 1-jével 16 százalékos, egykulcsos lett a személyi jövedelemadó (szja) rendszere. Hatályba lépett a családi adózás: a családi adóalap-kedvezmény összege egy vagy két eltartott esetén 62.500 forint, három és több eltartottnál pedig 206.250 forint. Egyszerűsödik az szja bevallása, a magánszemélyeknek elegendő lesz egy adónyilatkozatban számot adniuk jövedelmeikről.

MEGALAKULTAK A KORMÁNYHIVATALOK

A közigazgatási hivatalok jogutódjaiként a mai nappal, január 1-jével megalakultak a kormányhivatalok.

A hivatalokba 14 területi államigazgatási szerv integrálódik.

A kormányhivatalok ügyfélszolgálati irodái az úgynevezett kormányablakok lesznek, amelyek a megyeszékhelyeken és a megyei jogú városokban, összesen 29 helyszínen működnek január 3-ától, hétfőtől.

MEGÖLTE TÁRSÁT, MAJD ÖNGYILKOSSÁGOT KÍSÉRELT MEG KÉT RAB A VÁCI FEGYHÁZBAN

Életét vesztette a Váci Fegyház és Börtönben büntetését töltő egyik elítélt szombat hajnalban, miután cellatársai, akik később öngyilkosságot kíséreltek meg, súlyosan bántalmazták – tudatta a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BvOP) sajtóirodájának vezetője az MTI-vel.

A háromfős zárkában egy vagy két fogvatartott olyan súlyosan bántalmazta a harmadik elítéltet, hogy az életét vesztette. Az elkövetők ezután – feltehetően cselekményükkel szembesülve – öngyilkosságot kíséreltek meg a fegyházban rendszeresített borotvával.

A közlemény szerint a váci büntetés-végrehajtási intézetben szilveszter éjjelén is rendszeresen ellenőrizték a zárkákat, a bűncselekményt megelőzően az utolsó ilyen ellenőrzés egy óra előtt tíz perccel zajlott.

 

BPI/MTI