Robbanás történt Gáza központjában


Felrobbant Gáza városában szerda délelőtt egy autó, és a detonáció egy palesztint megölt, másik hármat pedig megsebesített – közölték szemtanúk és kórházi források.

 Csak estére derült ki, hogy a rendőrségi központ közelében történt
robbanást egy izraeli légitámadás okozta, bár a Gázai övezetet uraló
Hamász szervezet azonnal Izraelt tette felelőssé. A Hamász-kormány
belügyminisztériumának szóvivője azt mondta, hogy „a vizsgálatok
szerint a detonációt egy pilóta nélküli repülőgépről kilőtt izraeli
rakéta okozta”.
 A zsidó állam fegyveres ereje gyakran csap le gázai célpontokra, de
az elmúlt hónapokban nagy mértékben csökkentette ezt a
tevékenységét. Egy jeruzsálemi közlemény szerint egy radikális
iszlamista csoport, az Iszlám Hadsereg vezetőjével, a 27 éves
Mohammad Dzsamal al-Nimnimmel végeztek.
 Ez a csoport az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet egyik
szövetségese, és a vezetője személyesen is felelős több, az elmúlt
években izraeli célpontok ellen elkövetett támadásért – hangzik a
közlemény. Nimnim halálát megerősítette a Hamász is.
 Az izraeli rádióban korábban úgy vélték, egy autóba rejtett
pokolgép robbanhatott fel idő előtt.

 

BreuerPress/MTI/AP/Reuters/AFP