Brit lapok a repülőkön talált pokolgépekről:
Brit lapértesülések szerint nem csupán a nyugati terrorelhárító szolgálatok éberségének tesztelése, hanem tényleges merénylet elkövetése volt a céljuk azoknak, akik a Jemenből Amerikába induló teherszállító repülőgépeken felfedezett, robbanószert tartalmazó
küldeményeket feladták. A brit sajtó szerint szaúdi informátor
riasztotta a brit külső hírszerzést (MI6) arról, hogy a
repülőgépeken pokolgépek vannak.
A közép-angliai East Midlands repülőtéren péntek hajnalban
találták meg az egyik szerkezetet a UPS csomagtovábbító vállalat
egyik MD-11-es típusú teherszállító repülőgépén, amely Jemenből
indult, és az angol légikikötő, valamint Philadelphia érintésével
Chicagóba tartott. Theresa May brit belügyminiszter a hétvégén
közölte, hogy a szerkezet „robbanóképes” volt, „és a repülőgép
lezuhanását okozhatta volna”, ha működésbe lép.
A belügyminiszter bejelentette azt is, hogy „kíséret nélküli”
légi teheráru további intézkedésig nem érkezhet Jemenből
Nagy-Britanniába, még átmenő teherforgalomként sem.
A közvetlen légi utasforgalmat Jemen és Nagy-Britannia között
már korábban leállították, a jemeni terrorveszélyre hivatkozva.
David Cameron brit miniszterelnök nyilatkozata szerint „nem
biztos, de nem is lehet kizárni”, hogy a terroristák célja a gép
felrobbantása lett volna brit városok felett.
Dubajban is találtak hasonló szerkezetet a FedEx légi
teherfuvarozó társaság egyik repülőgépén, és a jemeni hatóságok több
tucatnyi hasonló – zömmel amerikai zsidó létesítményeknek címzett –
„küldemény” elfogásáról számoltak be.
A News of the World, a legnagyobb vasárnapi brit tömeglap név
nélkül nyilatkozó biztonsági szakértőket idézve azt írta: az első
feltételezésekkel ellentétben nem „próbafutamról” volt szó, hanem a
merényletkísérlet kitervelői ténylegesen fel akarták robbantani a
Jemenből indult, Chicagóba tartó két repülőgépet az amerikai
nagyváros légterében. A lap szerint hírszerzési illetékesek attól
tartanak, hogy a most leleplezett összeesküvés esetleg csak a
kezdete egy „Lockerbie stílusú” támadási hullámnak a nyugati világ
ellen.
Lockerbie skóciai kisváros jelentős része megsemmisült, amikor
1988 karácsonya előtt néhány nappal az azóta megszűnt amerikai Pan
Am légitársaság Londonból New Yorkba tartó egyik Boeing 747-es
utasszállító repülőgépén pokolgép robbant, és a több száz tonnányi
égő roncs a településre zuhant. A merényletben – amelyért London és
Washington annak idején Líbiát tette felelőssé – 270-en haltak meg,
köztük négy magyar utas. Az áldozatok közül 11 a kisváros lakója
volt.
A The Sunday Telegraph, a legnagyobb vasárnapi konzervatív brit
lap úgy tudja, hogy az összeesküvésről szóló első információk már
csütörtök éjjel befutottak az MI6-hez a szaúdi hírszerzéstől. A
tájékoztatás úgy szólt, hogy Jemenből Chicagóba tartó repülőgépeken
„valószínűleg” robbanószerkezetek vannak.
Az MI6 továbbította az értesülést az amerikai hírszerző
szolgálatnak, a CIA-nak.
Brit biztonsági szakértők szerint az incidens mutatja, hogy a
légi teherszállításban is ugyanolyan ellenőrzési szigort kell
bevezetni, mint amilyent az utasforgalomban alkalmaznak a
repülőtereken. Paul Wilkinson, a skóciai St. Andrews egyetem
professzora – az egyik vezető brit terrorelhárítási szakértő – a The
Sunday Telegraphnak azt mondta: a légi teherfuvarozásban a biztonság
„nem kapta meg azt a prioritást, amelyet meg kellett volna kapnia”.
Wilkinson szerint egyértelművé vált, hogy az al-Kaida terrorhálózat
„keresi a gyenge pontokat, azt, hogy hol tud befurakodni a
biztonsági ellenőrzés réseibe”.
Brit kormánytisztviselők szerint ugyanakkor a teherszállításban
sokkal nehezebb az utasforgalom ellenőrzéséhez hasonló szigorúságú
biztonsági intézkedések bevezetése. Lord Alex Carlile, a brit
kormány terrorizmusügyekben illetékes jogalkotási tanácsadója a
lapnak a nehézségeket illusztrálandó elmondta: csak a mostani
incidensben érintett East Midlands repülőtérről, és csak Amerikába
minden éjjel tízezer légi teherküldemény indul.
BreuerPress