Orbán Viktor Szófiában

Sikerült felszámolni a Duna szennyezésének veszélyét

 

 

 


Sikerült felszámolni a Duna vörösiszappal való szennyezésének veszélyét – jelentette ki a bolgár fővárosban pénteken tartott sajtóértekezletén Orbán Viktor miniszterelnök.

 „Idejében ellenőrzésünk alá tudtuk vonni a helyzetet, és
szennyezett víz nem jut a Dunába, a folyó nem fog szennyeződni” –
mondta a magyar kormányfő, és megköszönte Bulgáriának és az EU más
tagországainak, hogy készek erőteljes támogatást nyújtani a
környezeti katasztrófa következményeinek felszámolásához.
 A magyar miniszterelnök köszönetét fejezte ki a bolgár
miniszterelnöknek, hogy elsőként kínált fel segítséget
Magyarországnak az iszapszennyezés felszámolására. Bojko Boriszov
bolgár miniszterelnök laboratóriumi szakértőket, talajrekultivációs
szakembereket és ökológusokat ígért magyar kollégájának – tudatja a
news.bg bolgár internetes honlap.
 „Mi Bulgáriával baráti nép vagyunk. Soha sem volt semmilyen
problémánk Bulgáriával, és céljaink az EU-ban is közösek. Bulgária
egy stabil partnert nyert velünk, miután győztünk a választásokon
Magyarországon” – mondta Orbán Viktor a Fokusz bolgár hírügynökség
jelentése szerint.
 A BNR bolgár közszolgálati rádió jelentése szerint Orbán közölte:
vasárnap Magyarországra érkezik Krisztalina Georgieva
katasztrófavédelmi és humanitárius segítségnyújtási ügyekben
illetékes EU-biztos, hogy a helyszínen ismerkedjen a kialakult
helyzettel.
 Orbán Viktor rövid hivatalos látogatásra érkezett a bolgár
fővárosba, ahol a január 1-jén kezdődő soros magyar EU-elnökség fő
feladatairól tárgyal.
 Bojko Boriszov bolgár miniszterelnök a sajtóértekezleten közölte,
hogy a magyar kormányfővel megtartott találkozón szó volt Bulgária
schengeni övezeti tagságának lehetőségéről, az EU közös
energiapolitikájáról és a kereskedelmet hátráltató akadályok
lebontásáról.
 A bolgár rádió jelentése szerint a vendéglátó miniszterelnök
egyebek között kiemelte: közös álláspontot foglaltak el abban is,
hogy a Nabucco-gázvezetéknek prioritást kell adni. A news.bg szerint
Orbán Viktor támogatta a bolgár „hitelultimátumot”, hogy a
gázvezeték érdekében az Európai Befektetési Banktól (EIB) felveendő
bolgár hitel ne számítson bele az ország adósságállományába.
 A két miniszterelnök egyaránt támogatásáról biztosította
Horvátország uniós csatlakozását.

 

BreuerPress/MTI/ITAR-TASZSZ