Netanjahu és Mitchell egyaránt kiállt

 az izraeli-palesztin békeerőfeszítések folytatása mellett

 Tel-Aviv, 2010. szeptember 29., szerda () –
Egyaránt kiállt az izraeli-palesztin békeerőfesztítések folytatása
mellett Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök és George Mitchell
amerikai közel-keleti különmegbízott szerdán Tel-Avivban folytatott
tárgyalásain.

 „Személy szerint én és a kormány is elkötelezettek vagyunk egy
olyan békemegállapodás megkötésében, amely garantálja Izrael
biztonságát és legfontosabb érdekeit” – mondta Netanjahu George
Mitchellnek.
 Az izraeli miniszterelnöki hivatal közleménye szerint Mitchell
hangsúlyozta, hogy tisztában van a békéhez vezető út buktatóival, de
Barack Obama amerikai elnök és külügyminisztere „minden korábbinál
elszántabb” a közel-keleti béke és biztonság megteremtésére.
 Az izraeli kormányfő otthonában lezajlott találkozón azonban nem
merült fel a telepépítések folytatásával kapcsolatban olyan
elképzelés, amely elháríthatná a tárgyalások befagyasztására
vonatkozó palesztin fenyegetést.
 A szeptember 2-án kezdődött közvetlen béketárgyalások akkor
kerültek válságba, amikor a ciszjordániai zsidó telepek bővítésére
vonatkozó, 10 hónapja érvényben lévő részleges tilalom vasárnap
lejárt. Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke kilátásba
helyezte, hogy feláll a tárgyalóasztaltól, ha a moratóriumot nem
hosszabbítják meg, de döntését elhalasztotta addig, amíg az Arab
Liga október 4-ei tanácskozásán megvitatják a kérdést. Jasszer Abd
el-Rabbo, a palesztin tárgyalódelegáció egyik tagja a Palesztina
Hangja rádiónak adott interjújában kijelentette, hogy a békefolyamat
esetleges összeomlásáért kizárólag Izraelt terheli majd a
felelősség, ha nem szünteti be a telepek bővítését.
  Az egyik jeruzsálemi rádió szerint Netanjahu a szerdai
megbeszélésen kormánya történelmi feladatának nevezte a békekötést.
Ez burkolt válasznak is tekinthető külügyminiszterének, Avigdor
Libermannak az ENSZ Közgyűlésén kedden elhangzott kijelentésére,
miszerint teljes, átfogó békeegyezményt csak évtizedek múlva
köthetnek a palesztinokkal.
 George Mitchell útjának következő állomásán, Rámalláhban Mahmúd
Abbásszal folytat megbeszélést csütörtökön.

Netanjahu és Mitchell egyaránt kiállt az izraeli-palesztin békeerőfeszítések folytatása mellett

BreuerPress/MTI/ANSA/Reuters