Először hívtak meg magyar filmet az izraeli nemzetközi sci-fi fesztiválra, az Iconra: Pater Sparrow 1 című alkotását kedden vetítik a csütörtökig tartó rendezvényen.
A világ negyedik legnagyobb tudományos-fantasztikus filmes
fesztiválját és sci-fi vásárát 14. alkalommal rendezik meg
Tel-Avivban, ahol az izraeli filmek mellett mintegy negyven külföldi
játékfilmet, valamint rövid- és dokumentumfilmeket mutatnak be, a
klasszikus sci-fik mellett horrormozikat is.
Láthatóak német, japán, ír, brit, szerb, kanadai, spanyol és
amerikai filmek is, Tel-Avivon kívül lesznek vetítések Holonban és
Hercliján is . A fesztiválon az egyik nagy klasszikus Jim Sharman Rocky Horror
Picture Show-ja is megtekinthető.
A filmvetítéseken kívül lesznek szakmai kerekasztal-beszélgetések,
könyvbemutatók és külön programok gyerekeknek.
Pater Sparrow, azaz Verebes Zoltán 32 éves filmrendező,
látványtervező Stanislaw Lem (1921-2006) lengyel író, esszéista Az
emberiség egy perce című esszéje alapján készítette 1 című első
játékfilmjét, amely 2009-ben, a 40. Magyar Filmszemlén négy – a
legjobb operatőrnek, vágónak, látványtervezőnek, valamint
producernek járó – díjat nyert el.
BPI-info