Die Presse című osztrák lap
Magyarország konfrontációs
pályán halad címmel közölt cikket a Die Presse című osztrák lap
kedden a magyar gazdaságpolitikáról.
A takarékoskodni vonakodó ország összevitatkozott a Nemzetközi
Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU); nem világos, a
kormány miből akarja fedezni az adócsökkentéseket – állt a cikk
alcímében.
„Négy hónappal földcsuszamlásszerű győzelmük után is töretlen
Magyarország önjelölt megújítóinak önbizalma” – írta a konzervatív
napilap tudósítója. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségét „mint
kellemetlen kérelmezőket utasították rendre”. Az IMF soha nem volt
képes „hatékony terápiát” nyújtani – idézte a lap Varga Mihályt. A
szerző hozzátette: segélycsomagjával az IMF és az EU két éve a
biztos államcsődtől mentette meg Magyarországot.
Ma a nemzetközi hitelezőknek szóló üzenet az: Magyarország többé
nem hagyja, hogy előírásokat szabjanak gazdaságpolitikájához. Az IMF
által javasolt szigorú takarékossági kurzus helyett Orbán Viktor
miniszterelnök adókönnyítések és bizonyos ágazatokra kivetendő új
különadók keverékével akarja élénkíteni a gazdaságot. A pénzügyi
szektor után az energia- és a távközlési szféra következhet – írta a
lap.
A bankadó bevezetésével nem csak a Magyarországon működő
pénzintézeteket, de az Európai Központi Bankot is felbosszantotta a
kormány. Emellett a kísérletet, hogy a Magyar Nemzeti Bank nem
kedvelt elnökét fizetésének 75 százalékos csökkentésével golyózzák
ki hivatalából, az EKB a jegybank függetlensége elleni támadásként
értékeli – állt a cikkben.
A miniszterelnök azzal indokolja a „kompromisszum nélküli
konfrontációs pályát”, hogy az országnak nem „friss pénzre” van
szüksége az IMF-től, hanem mindenekelőtt erősebb gazdasági
növekedésre – írta a szerző. Ezzel kapcsolatban idézte a Pester
Lloyd budapesti német nyelvű lap internetes kiadásának bíráló
megjegyzését, miszerint a miniszterelnök szükségtelenül „vágta szét”
az IMF által felkínált védőhálót. A budapesti retorika
mérséklődésére és az IMF-tárgyalások újraindulására minden bizonnyal
csak az októberi önkormányzati választások után lehet számítani –
vélekedett a Die Presse cikkírója.
A szerző úgy látja, a 3,8 százalékos hiánycél betartásában
segítségére lehet a kormánynak a konjunktúra javulása, s megjegyzi,
hogy mindenekelőtt az export erősödéséből kiindulva a legtöbb
kutatóintézet egyszázalékos növekedést vár erre az évre.
Míg a pénzügyi szektornak le kell nyelnie a bankadó békáját, a
többi befektetőnél a jelek szerint még bizonyos „bizalmi előlege”
van a kormánynak – írta a Die Presse. Dirk Wölfer, a Német-Magyar
Ipari és Kereskedelmi Kamara munkatársa szerint a külföldi
vállalatok többsége derűlátó. A bejelentett adócsökkentések minden
bizonnyal ösztönzik a befektetéseket, a társasági adó csökkentése
mindenekelőtt a kis- és közepes vállalkozások számára jelent
érezhető könnyebbséget. Tapasztalható némi „homlokráncolás” az új
kormány kül- és kisebbségi politikája miatt, „de ez nem feltétlenül
érinti a gazdaságot” – mondja Wölfer.