AFGANISZTÁN – PAPPNÉ ÁBRAHÁM JUDIT A HONVÉDSÉG HŐSI HALOTTJA
AFGANISZTÁN – PAPPNÉ ÁBRAHÁM JUDIT A HONVÉDSÉG HŐSI HALOTTJA
A hétfői afganisztáni támadásban 32 évesen elhunyt Pappné
Ábrahám Judit törzsőrmestert posztumusz hadnaggyá léptették elő, s a
honvédség hősi halottjának tekinti. Az összes parlamenti párt
megrendült, és valamennyien részvétüket fejezték ki a katonanő
hozzátartozóinak.
A Honvédelmi Minisztérium délelőtt közleményben tájékoztatott,
hogy egy magyar katona életét vesztette az afganisztáni Baglán
tartományban, amikor támadás érte a magyar konvojt hétfő hajnalban.
A támadásban további egy katona életveszélyesen, másik kettő pedig
súlyosan megsérült.
Majd Hende Csaba, honvédelmi miniszter délutáni
sajtótájékoztatóján jelentette be: a támadásban, amelyet hétfőn
hajnalban, magyar idő szerint fél négykor indítottak, egy 32 éves
katonanő halt meg. Az elhunytat, Pappné Ábrahám Judit törzsőrmestert
posztumusz hadnaggyá léptették elő, a honvédség hősi halottjának
tekinti.
MÁR TÖBB MINT 128 MILLIÓ FORINTOT KAPTAK A 2006-OS TŰZIJÁTÉK
KÁROSULTJAI
A 2006. augusztus 20-ai tűzijáték károsultjainak ügyében
mostanáig összességében több mint 128 millió forint összegben jött
létre egyezség, amely a kárigények hatvan százaléka – jelentette be
Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM)
igazságügyért felelős államtitkára hétfői budapesti
sajtótájékoztatóján.
Az elmúlt két és fél hónap alatt 63 ember kártérítési igénye
érkezett be a KIM-hez és a Magyar Államkincstárhoz, és 37 esetben
történt egyezségkötés. Egy esetben az igény előterjesztője is
elismerte, hogy nem jár neki a kártalanítás. Négyen a sérülés
súlyossága miatt nem egyösszegű kártérítést, hanem 2010
szeptemberétől járadékot kapnak az államtól.
A többi kárigény ügyében a jövő héten folytatódnak az
egyeztetések, és szeptemberben azokat is egyezséggel lehet majd
lezárni – tette hozzá Répássy Róbert.
VÁLASZTÁS 2010 – TARLÓS: NEM KELL FÉLTENI TŐLÜNK A
FEJLESZTÉSEKET
Tarlós István közlése szerint ha a Fidesz-KDNP nyer az
önkormányzati választáson a fővárosban, csak attól függ a
fejlesztések folytatása, hogy a szocialisták és Demszky Gábor
jelenlegi főpolgármester milyen állapotban hagyták a „kasszát”.
A Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje hétfőn, kampányirodájának
megnyitóján beszélt erről. Mint mondta, „nem kell félteni tőlünk a
budapesti fejlesztéseket”.
A politikus hozzátette, hogy leltárt készítenek az ügyekről.
Hangsúlyozta azonban: nincs benne túl nagy fogékonyság arra, hogy
rabló-pandúrt játsszon.
AUGUSZTUS HELYETT CSAK DECEMBERRE KÉSZÜL EL A MARGIT HÍD
FELÚJÍTÁSÁNAK ELSŐ ÜTEME
Várhatóan csak decemberben tudja a kivitelező Mh 2009 konzorcium
átadni a forgalomnak a felújítás alatt álló Margit hidat – tudta meg
az MTI a konzorcium szóvivőjétől. A szerződés szerinti határidő
augusztus 23-án lejárt.
Tóth Kata, a kivitelező konzorcium szóvivője az MTI
megkeresésére hétfőn közölte: a híd teljes felújítását a kivitelező
2011 júniusára tudja vállalni. A csúszás amiatt alakult ki a
kivitelező szerint, hogy a főváros három hónapos csúszással adta
csak át a rekonstrukció engedélyeit, emiatt számos munkafázist
kellett vagy kellett volna kora ősz helyett a téli időjárásban
elvégezni. Erre gyakran technológiai okokból sem volt lehetőség, a
rendkívül hideg, a hóviharok és az elhúzódó téli időjárás miatt
további huszonöt napon át vált lehetetlenné a munkavégzés a
mederhídon – írta Tóth Kata.
JELKÉPESEN ÁTADTA A FELÚJÍTÁS ALATT ÁLLÓ MARGIT HIDAT A JOBBIK
Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje hétfőn jelképesen
átadta a felújítás alatt álló Margit hidat, amelyet az eredeti
tervek szerint ezen a napon kellett volna átadniuk a
kivitelezőknek.
A politikus sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: megválasztása
esetén mindenféleképpen felülvizsgálja a híd felújításának
körülményeit, hasonlóan más, csúszással, illetve többszörös
költséggel készülő fővárosi nagyberuházáshoz.
Staudt Gábor úgy fogalmazott, hogy a Margit híd felújítására
szánt 30 milliárd forint még akkor is „horribilis összegnek”
számítana, ha a híd időben elkészült volna, a beruházást szerinte
ugyanis legfeljebb 16 milliárd forintból el lehetett volna
végezni.