RIADÓKÉSZÜLTSÉG VOLT LOURDES-BAN, EZREKET EVAKUÁLTAK
Lourdes – Zarándokok ezreit kellett eltávolítani vasárnap a
délnyugat-franciaországi Lourdes szentélyének környékéről, miután
pokolgépriadót hirdettek ki. Az intézmény sajtószolgálata szerint
mintegy 30 ezer ember látogatta meg éppen a zarándokhelyet Mária
mennybevételének ünnepén. „A riasztás a rendőrségre érkezett, s
aszerint négy pokolgép fog felrobbanni a szentély területén” –
mondta Pierre Adias, a sajtószolgálat illetékese. Az augusztus 15-i
ünnepen különösen sokan keresik fel a gyógyító erejéről híres
lourdes-i zarándokhelyet. A látogatók között sok a beteg és a
mozgássérült.
MOSZKVÁBAN FELSZÍVÓDÓBAN VAN, MÁSUTT TERJED A SZMOG
Moszkva – A reggeli szmog a vasárnap délutáni órákban lassan
felszívódott Moszkvábam, majdnem a szokásosra nőtt a látótávolság,
de sok helyen érződött a füst szaga, és változatlanul 30 fok felett
volt a hőmérséklet. Ugyanakkor Tulát szombaton és Nyizsnij
Novgorodot vasárnap elborította a füstköd. A fővárosban ugyan reggel
a meteorológusok előrejelzésének megfelelően csökkent a
látótávolság, de messze nem annyira, mint a múlt héten, amikor borús
sötétség uralkodott és úgy nézett ki, mintha vattában lenne az egész
város. A látótávolság 1400-1500 méter volt a múlt heti alig 100-200
méter után, és a moszkvai repülőterek egész nap rendeltetésszerűen
működtek, egyetlen járatot sem kellett máshová küldeni, vagy
visszatartani.
IZRAEL F-35-ÖS HARCI REPÜLŐGÉPEKET VÁSÁROL
Jeruzsálem – Az izraeli védelmi miniszter elvi hozzájárulását adta
vasárnap ahhoz, hogy a légierő F-35 típusú, ötödik generációs harci
repülőgépeket vásároljon az Egyesült Államoktól. Ez a jövő harci
gépe, és hadrendbe állításával Izrael meg fogja őrizni a légi
fölényt a térségben – indokolta a döntést Ehud Barak egy
közleményben. Hivatalosan nem hozták nyilvánosságra, de úgy tudni,
hogy mintegy húsz gép beszerzéséről lenne szó, amerikai katonai
segélyből. Elemzők szerint ezek a radaron nem látható repülőgépek
abban is segíthetnek Izraelnek, ha csapást akar mérni az iráni
atomlétesítményekre. A darabonként mintegy 130 millió dollárba
kerülő harci eszközök leszállítása várhatóan 2015-től
kezdődik.
A HAMÁSZ ÉS MÁS PALESZTIN MOZGALMAK ELLENZIK A TÁRGYALÁST
IZRAELLEL
Damaszkusz – A Hamász és más, damaszkuszi központú palesztin
mozgalmak ellenzik a béketárgyalások újrafölvételét a Palesztin
Hatóság és Izrael között egy vasárnapi közlemény szerint. „A
palesztin ellenállási mozgalmak elutasítják a közvetlen vagy
közvetett tárgyalásokat, és felhívják a figyelmet a palesztin
nemzeti jogok kiárusítását célzó politika veszélyeire – olvasható a
szervezetek damaszkuszi tanácskozásáról kiadott kommünikében. – A
visszatérés a közvetlen tárgyalásokhoz meghajlást jelent az e jogok
felszámolására irányuló amerikai és cionista feltételek
előtt.”
HAT ÉS FÉLEZER MAFFIÓZÓT TARTOZTATOTT MÁR LE A
BERLUSCONI-KORMÁNYZAT
Róma – Hivatalának eddigi két éve alatt közel hat és félezer
maffiózót tartóztatott le a Berlusconi-kormányzat – közölte
összefoglaló értékelésében vasárnap az olasz belügyminiszter. A
kormány 2008 májusi beiktatásától idén július végéig 6483 maffiózót
fogtak el, köztük 26 szerepelt a legveszélyesebb bűnözők listáján. A
hatóságok zár alá vettek vagy elkoboztak 32.800 vagyontárgyat is
közel 15 milliárd euró értékben – mondta el Palermóban Roberto
Maroni belügyminiszter az országos belbiztonsági bizottság
hagyományos évi ülésén, amelyet mindig Nagyboldogasszony napján
tartanak. Átlagosan naponta nyolc letartóztatás történt, és havonta
fogtak el egy-egy szuper bűnözőt – mondta érzékeltetésül a
miniszter.
SOKAN MEGHALTAK EGY TEREPJÁRÓS VERSENYEN
DÉL-KALIFORNIÁBAN
Lucerne Valley – Egy jármű csapódott a nézők közé szombaton este
egy terepjárós-autós off-road versenyen az egyesült államokbeli
Kalifornia déli részén, a Mojave-sivatagban – nyolcan meghaltak,
tizenketten megsérültek, többen súlyosan – közölték a hatóságok. A
California 200 elnevezésű vetélkedést Los Angelestől 160 kilométerre
északkeletre, egy kiszáradt tó medrében rendezték. A versenyen
homokfutó járművek vettek részt, amelyek különböző akadályokat
ugratással küzdenek le a sivatagban. A nézők közvetlenül a pálya
mellett sorakoznak, amelyet csak kis mértékben, vagy egyáltalán nem
határolnak el.














