A magyar államfő rezidenciája
Ünnepélyes körülmények között lép hivatalba pénteken Schmitt Pál megválasztott köztársaság elnök, a beiktatási ünnepséget a tervek szerint a Sándor-palota
melletti Szent György téren tartják.
A budavári Szent György téren álló palotát 1803 és 1806 között
emeltette Sándor Vince gróf és felesége, Szapáry Anna grófnő, miután
22 ezer akkori forintért megvásárolták Buda városától az értékes
telket a rajta álló két kaszárnyaépülettel együtt. Máig
tisztázatlan, hogy ki volt az építész: feltehetően a neves bécsi
építőmester, Johann Aman valósította meg Pollack Mihály terveit. Ami
biztos: az alkotók a korabeli Közép-Európa egyik legszebb
klasszicista palotájával ékesítették a Várhegyet a kor technikai
nívójának is megfelelve: központi fűtéssel, nyugati divatú
télikerttel.
Az egyemeletes, háromhomlokzatos palota élete kezdettől
összefonódott a politikával. Ferenc császár öccse, József nádor –
aki jó barátságban volt a tulajdonosokkal – itt tett eleget udvari
kötelezettségeinek, s az elbeszélések szerint a falak között maga
Ferenc császár és szövetségese, I. Sándor orosz cár is megfordult
1815-1816 tájékán. 1831-ben a palota a Pallaviciniek tulajdonába
került, akik bérleményként átengedték az államnak: 1851-ben Albrecht
főherceg, Magyarország kormányzója és főparancsnoka költözött be
ide, majd az 1867-es kiegyezéskor Andrássy Gyula miniszterelnök
szemelte ki kormányrezidenciának a királyi vár szomszédságában álló
palotát. A korszak jeles építésze, Ybl Miklós ekkor alakította ki az
épület miniszterelnökségi funkcióknak megfelelő belső tereit,
berendezését. 1881-ben Tisza Kálmán miniszterelnök javaslatára az
addigi bérlemény állami tulajdon lett: az ár 179 422 forint és 50
krajcár volt, plusz két Sugár úti (ma: Andrássy út) telek.
A vétellel megoldódott a miniszterelnökség végleges elhelyezése, de
hamarosan megindult a panaszáradat, mely szerint a Sándor-palota
egyre szűkösebben tud megfelelni feladatainak. A XIX. század végén,
a XX. század elején egyre-másra születtek tervek az épület
lebontására, áthelyezésére, illetve átépítésére, de pénzhiány és
takarékosság miatt a belső átrendezéseknél (1910-ben, 1929-1931-ben)
nem történt több, s a kormányrezidencia a helyén maradt. Az épület
déli, a királyi palota felőli bejáratát protokolláris alkalmakra
tartogatták, általában a Szent György tér felől lehetett bejutni a
miniszterelnökségre. A földszinten helyezkedtek el az irodák, az
emeleten, a Dunára néző fronton volt a miniszterelnöki lakosztály és
a hivatali rezidencia, a sarokteremben pedig a minisztertanács
ülésezett. Az emeleten, a déli szárnyon voltak a fogadások,
rendezvények reprezentatív helyiségei, mint a tükörterem, a Mária
Terézia szalon, a gobelinterem.
A Sándor-palota sorsát jó időre megpecsételték a II. világháborús
bombázások. A rommá lett épületről sokáig nem hoztak döntést, az
1945 utáni kormányok ebben sem akartak közösséget vállalni
elődeikkel. A romos palota 1956-ban került csak tető alá, majd
egészen 1983-ig kellett várni a külső renoválás befejezésére. A
tényleges hasznosításra viszont továbbra sem születtek tartós
tervek; egy kormányrendelet például építészeti múzeumnak jelölte ki
az épületet, majd megfogalmazódott, hogy esetleg az Elnöki Tanácsnak
adjon otthont. Az 1980-as évek végén – miközben folyt a régészeti
feltárással egybekötött rekonstrukció – felmerült, hogy nagyszabású
kormányrendezvények kapjanak itt helyet, egyesek pedig hotelként
hasznosították volna. 1990-ben az Antall-kormány vette újból tervbe
a Miniszterelnöki Hivatal ideköltöztetését, amire – elismerve a
helyreállítás szükségességét – az 1994-ben alakult Horn-kormány
nemet mondott.
Az 1998-as kormányváltást követően, miután lekerült a napirendről a
miniszterelnökségnek a Néprajzi Múzeum helyére való költözése, a
kormány 8,5 milliárd forintot irányzott elő, hogy 2002. március
15-ig begyógyítsák „a még meglévő háborús sérüléseket”, s ennek
érdekében helyrehozzák a Sándor-palota, a Karmelita Rendház, az
egykori Honvédelmi Minisztérium és a Honvéd Főparancsnokság
épületét. Az 1999-es kormányrendelet kormányfői hivatal céljaira
szorgalmazta a felújítást, s az Orbán-kormány tervbe is vette az
ideköltözést. A helyreállítási munkálatok befejeztével 2002. május
3-án történt meg a Sándor-palota műszaki átadása, s a rákövetkező
hetekben szállították le a Miniszterelnöki Hivatal által megvásárolt
bútorokat, festményeket, berendezési tárgyakat.
A 2002-es választások után hivatalba lépett Medgyessy Péter
kormányfő viszont úgy foglalt állást, hogy nem akarja a világörökség
részeként nyilvántartott Sándor-palotába helyezni hivatalát. Így,
mikor a felújítás befejeződött, egy időre megnyitották az épületet a
nagyközönség előtt, majd az Országgyűlés 2002. november 5-én
alkotott törvényt arról, hogy a Sándor-palota a köztársasági elnök
és hivatala elhelyezésére szolgáljon. A jogszabály indoklásában
szerepel, hogy a helyreállított Sándor-palota olyan reprezentatív
műemlék épület, amely megfelel azoknak a protokolláris és biztonsági
kívánalmaknak, amelyek az államfő elhelyezése során
támaszthatóak.
A Sándor-palota államfői rezidenciává történt kijelölése
lehetőséget biztosított a köztársasági elnöknek és hivatalának arra,
hogy elköltözzön az Országház épületéből, ezzel is kifejezve: a
legfőbb közjogi méltóság az Országgyűléstől elkülönült, független
alkotmányos tényező. A rezidencia első lakója Mádl Ferenc
köztársasági elnök volt, aki 2003 januárjában költözött be, őt 2005
augusztusában Sólyom László követte.
