Osztrák lap riportja a magyarországi antiszemitizmusról

 Megerősödött az antiszemitizmus Magyarországon a Gyurcsány Ferenc balatonőszödi
beszédének nyilvánosságra kerülése óta eltelt időben – írta vasárnapi számában a bécsi Die Presse.

  


 Megerősödött az antiszemitizmus Magyarországon a Gyurcsány Ferenc

balatonőszödi beszédének nyilvánosságra kerülése óta eltelt időben – írta
vasárnapi számában a bécsi Die Presse.

 Mindennapos, hogy szidalmazások érnek – idézte a lap riportja Köves
Slomót, a Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető
rabbiját. A zsidók elleni nyílt ellenségeskedés csak 2006 óta
érezhető, azelőtt tulajdonképpen minden a legnagyobb rendben volt –
mondta a rabbi a konzervatív napilap budapesti tudósítójának.

 „Sok országban jártam, de nem láttam az integrációt jobban segítő
országot annál, amilyen a 2006 előtti Magyarország volt”. A
választóvonalat Gyurcsány Ferenc elhíresült „hazugságbeszéde”
jelentette, amely alapjaiban rázta meg az országot. Sokan
arculcsapásként értelmezték a beszédet, sokan kétségbe vonták a
Gyurcsány-kormány legitimitását. A társadalom széles köreinek
renitens magatartása tüntetésekben és utcai zavargásokban csapódott
le – írta a lap.
 Az újság megszólaltatta Novák Attila történészt, a Szombat című lap
szerkesztőjét is. Novák szerint a 2006 utáni években megindult az
ország „weimarizálódása”. Az államhatalom gyengülése miatt sokan
elvesztették biztonságérzetüket, ehhez járult a gazdaság
mélyrepülése és a politikai elit körében burjánzó korrupció. Mindez
ideális táptalajt jelentett a „szélsőjobboldali” Jobbik számára –
vélekedett Novák. A párt népszerűségének hirtelen megerősödése
félelmet vált ki a magyar zsidóságban. Főként az idősebbek tartanak
attól, hogy a radikális jobboldal kiüresíti a demokratikus
intézményeket, és hogy az ország a két világháború közti
állapotokhoz közelít.
 Feldmájer Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének
(Mazsihisz) elnöke rendkívül aggasztó folyamatokat lát érvényesülni.
Az elmúlt években megnőtt a zsidók elleni tettleges támadások száma.
Most, hogy a Jobbik a parlamentben ül, attól lehet tartani, hogy a
párt még inkább beviszi az antiszemitizmust a közbeszédbe –
mondta.
 Felidézte, hogy amikor egy éve egy zsidó fiatalembert a származása
miatt bántalmaztak, a feljelentést követően a rendőrök csak annyit
mondtak, örülhet, hogy nem verték meg jobban. A rendőrség – mondta
Feldmájer – csak azután fogta el a tetteseket, hogy a Mazsihisz
ráirányította a nyilvánosság figyelmét az esetre. „Az
antiszemitizmus betegség, amely soha nem múlik el” –
mondta.
 Arról, hogy miként lehetne megállítani az erős antiszemita
áramlatot, Feldmájer úgy vélekedett, hogy egyrészt törvényekkel kell
visszaszorítani, másrészt „érzékennyé kell tenni” rá a gyerekeket az
iskolában. Köves Slomó szerint a zsidóság legnagyobb ellensége a
tudatlanság. A nyitottság a megoldás kulcsa, még jobban kell
törekedni a zsidó kultúra megismertetésére – mondta a rabbi a Die
Pressének.