Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő a Miniszterelnökség szerkezetével összefüggésben úgy fogalmazott: a Bajnai-féle Miniszterelnöki Hivatalnál egy jóval kisebb szervezet alakult annak az ígéretnek megfelelően, hogy kisebb, hatékonyabb, rugalmasabb állam, illetve kormány jön létre.
A Miniszterelnökséget államtitkárként Varga Mihály vezeti. Mellette egy hatfős elemző csapat dolgozik, tagjai már a Fidesz-frakció gazdasági kabinetjében is Varga Mihály mellett tevékenykedtek.
Szervezetileg Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és négytagú titkársága ugyancsak a Miniszterelnökséghez tartozik.
A legnagyobb szervezeti egység a Miniszterelnökségen Orbán Viktor sajtó- és szervezési stábja. Ezt a kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter vezeti miniszterelnöki biztosi rangban. Hozzá tartozik a miniszterelnök nemzetközi titkársága is, ahol hárman dolgoznak.
A szóvivő elmondta, a sajtó- és szervezési stábon belül a tíz munkatárssal felálló sajtóstábot helyettes államtitkárként Havasi Bertalan, a Fidesz korábbi sajtófőnöke irányítja, a szervezési stábot pedig Benkő Szilárd vezeti. Utóbbiban kapott helyet Orbán Viktor protokolljának, programjainak szervezése, a naptár és a meghívások kezelése, valamint a levelezés. Ezeket a feladatokat összesen 15 ember látja el.
Szijjártó Péter kifejtette: a kormányfő többeket felkért főtanácsadónak, illetve tanácsadónak. Közülük Gottfried Péter főtanácsadói pozícióban már dolgozik a miniszterelnök mellett, és elsősorban külgazdasági ügyekben jelent segítséget Orbán Viktor számára. A másik, már munkába állt főtanácsadó, Szapáry György korábbi jegybankalelnök, aki a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásban segít.
A tanácsadók között van Révész Máriusz fideszes országgyűlési képviselő, aki a gyermekeket érintő kormányzati ügyekben ad tanácsokat, Balogh Gábor világbajnok öttusázó pedig sportügyekben, azon belül is elsősorban az utánpótlássport kérdésében ad tanácsokat „a sportot kifejezetten magához közeliként és stratégiai ágazatként kezelő” miniszterelnöknek – mondta Orbán Viktor szóvivője.
Szijjártó Péter hozzátette, a kormányfő mellettük még további szakembereket is fel akar majd kérni tanácsadói, illetve főtanácsadói munkára.