Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője hétfői sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: reméli, hogy ezen a napon sikerül megválasztani a két tisztségviselőt.
Közölte, továbbra is támogatják Domokos László fideszes országgyűlési képviselőt az elnöki, Warvasovszky Tihamér székesfehérvári polgármestert pedig az alelnöki posztra.
A frakcióvezető nem tud arról, hogy lennének más jelöltek.
A Fidesz-frakció vezetője június 14-én jelentette be: Domokos Lászlót jelölik az ÁSZ elnökének, alelnökének pedig Warvasovszky Tihamért, Székesfehérvárnak az MSZP, az SZDSZ és a Fehérvári Polgárok Egyesülete támogatásával megválasztott polgármesterét.
Domokos László jelölését az ellenzék élesen bírálta az általa igénybe vett lakhatási támogatás miatt, de a Fidesz-frakció kiállt jelölése mellett. Warvasovszky Tihamér szakmai munkája elismeréseként értelmezte, hogy a Fidesz-frakció az ÁSZ alelnökének jelölte. A székesfehérvári szocialisták szerint Warvasovszky Tihamér egyéni boldogulását helyezi előtérbe, amikor egy „jól fizető állásért” befejezi székesfehérvári pályafutását.
Kovács Árpád ÁSZ-elnöki megbízatása 2009. december 9-én járt le, míg a számvevőszék alelnökeinek személyéről 2002 óta nem sikerült megállapodniuk a képviselőknek.
BPI