Magyarok az egyetemisták nemzetközi filmfesztiválján Tel-Avivban


 


          


Idén a Színház- és Filmművészeti Egyetem két hallgatójának, Kárpáti György Mórnak és Reisz Gábornak egy-egy rövidfilmje került be a 13. Tel-Aviv-i Nemzetközi Diák Filmfesztivál versenyprogramjába, mellettük három hazai filmes szakember, Mundruczó Kornél, Szabó Simon és Kovács András Bálint is részt vesz a szombattól egy héten át tartó rendezvényeken.

    Az 1986 óta kétévenként megrendezett nemzetközi fesztiválra idén 39 ország 80 egyeteméről 120 filmet hoznak, az előzsűri válogatása alapján Magyarországról Reisz Gábor Valakinek a valamije és Kárpáti György Mór Éjfél című alkotása is bekerült a versenyfilmek közé – mondta el az MTI-nek Lányi Eszter, az izraeli magyar nagykövetség oktatási és kulturális szakdiplomatája.
    Mundruczó Kornél rendező – akinek Szelíd teremtés – A Frankenstein-terv című legújabb filmje az idei cannes-i filmfesztivál hivatalos versenyprogramjában szerepelt – a kilenctagú nemzetközi zsűri tagja lesz, emellett szerdán mesterkurzust tart a Tel-Aviv-i Egyetem film és tévéfilm szakán.
    Szabó Simon Papírrepülők című filmjét – amely tavaly, a 40. Magyar Filmszemlén a legjobb elsőfilmesnek járó díjat kapta – két alkalommal vetítik, utána a rendezőt kérdezhetik a nézők. Szabó Simont, mint a Weekendbass csoport tagját és lemezlovast kedden estére meghívták a tengerparti nagyváros egyik ismert alternatív elektronikus zenei klubjába is.
    Kovács András Bálint, a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmtörténet és filmelemzés tanára a fesztivállal párhuzamosan zajló filmelméleti kollokviumon ad elő. Kovács a szerzője többek között A modern film irányzatai – Az európai művészfilm 1950-1980 című összefoglaló munkának, amely 2005-ben jelent meg.
    Az egyetemisták nemzetközi filmfesztiválja Izraelben a világ egyik legnagyobb ilyen jellegű filmes mustrája, amelyre vendégként Mundruczó Kornél mellett meghívtak mesterkurzust tartani három amerikai producert, rendezőt, Roger Cormant, Jeffrey Friedmant és Rob Epsteint valamint Nathan Miller francia rendezőt. Florin Serban román rendező, aki az idei Berlinalén Ezüst Medve-díjat kapott Eu cand vreau sa fluier, fluier (Ha fütyülni akarok, fütyülök) című filmjéért, előadást tart az új román filmről, és a fesztivál ideje alatt többször levetítik Berlinben díjazott alkotását.

BreuerPress/MTI