Schiffer: az LMP konstruktív de határozott ellenzéki politikára készül


 Schiffer: az LMP konstruktív de határozott ellenzéki politikára készül

 Budapest, 2010. április 25., vasárnap (MTI) – A Lehet Más a
Politika (LMP) konstruktív, de határozott ellenzéki politikát kíván
folytatni – jelentette ki Schiffer András, az LMP listavezetője
vasárnap esti sajtótájékoztatóján. Közölte: az LMP kész az
együttműködésre a demokratikus ellenzéki párttal és a
kormánypártokkal is.

 Schiffer András Szabó Tímeával együtt a párt irodaházának
dohányzóhelyiségében egy asztalka előtt guggolva, a fotósok és
operatőrök kereszttüzében hallgatta végig Orbán Viktor beszédét.

 A listavezető sajtótájékoztatója elején gratulált a Fidesz-KDNP
pártszövetségnek, valamint pártja 13 jelöltjének is, akik bejutottak
a második fordulóba. Kiemelte, hogy a magyar történelemben először
jutott be egy ökopolitikai párt a parlamentbe, ahol 16 képviselőjük
lesz.
 Schiffer András ezután úgy fogalmazott, hogy „az igazi forradalom
akkor történt meg Magyarországon, amikor az elmúlt hónapokban és az
elmúlt két évben először több tucat, majd száz és több ezer magyar
állampolgár pártpolitikai tapasztalat és előírás nélkül kezébe vette
a sorsát és elkezdett politikát csinálni”. Véleménye szerint ugyanis
az az igazi forradalom, amikor van elég magyar állampolgár, aki azt
mondja, hogy meg lehet törni a kartelleket és képesek egy új pártot
besegíteni a parlamentbe.
 Hozzátette, hogy a történetük nem két éve kezdődött, az LMP
folytatója akar lenni annak a kultúrának és hagyománynak, amelyeket
korábban az ökopolitikai mozgalmak képviseltek.
 A listavezető kijelentette azt is, hogy itt az ideje, hogy véget
érjen a szekértábor-háború. Közölte, hogy az LMP konstruktív és
következetes ellenzéki politikát akar folytatni.
 A szavazás végén kialakult helyzetet, a Fidesz-KDNP fölényét
rendkívülinek nevezte. Schiffer András erről úgy vélekedett, él
bennük az aggodalom, mert a győztes pártszövetség a kampány alatt
„nem sokat árult el abból”, hogy mit kíván ezzel a hatalommal
tenni.
 Úgy fogalmazott, hogy ez a felhatalmazás viszont ugyanakkor egy
lehetőség is, mert az elmúlt 12 évben megrendültek a demokrácia
morális eresztékei, most viszont itt az alkalom, hogy a kétharmados
többségű kormány önmérsékeltet tanúsítson és valamint megerősítsen
ezekből a megroppant etikai eresztékekből.
 Leszögezte, hogy az LMP a demokratikus ellenzéki párttal és a
kormánypárttal is kész az együttműködésre, de nem enged az 1989-es
jogállami értékekből. Közölte, hogy számukra továbbra is fontos az
emberi méltóság, a magánszféra tisztelete, a jogegyenlőség, az
állampolgári részvétel és a politikai sokszínűség.
 A listavezető egyelőre nem tudta megmondani, hogy ki lesz a párt
frakcióvezetője.
 Kérdésre válaszolva azt mondta, nem gondolja, hogy a Fidesz
felforgatná az 1989-ben kialakult alkotmányos kereteket, nem hiszi,
hogy erről beszélt volna a kormányhatalom.
 A sajtótájékoztatón jelen volt a LMP leendő frakciójának több
tagja, valamint a párt azon képviselőjelöltjei is ott álltak
Schiffer András mögött, akik a második fordulóban megmérettették
magukat.