Elhunyt Ádám Ottó rendező, színigazgató

A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt életének 82. évében pénteken érte a halál – tudatta a Madách Színház 
  


Elhunyt Ádám Ottó rendező, színigazgató

 Elhunyt Ádám Ottó rendező, színigazgató; a Kossuth- és Jászai Mari-díjas művészt
életének 82. évében pénteken érte a halál – tudatta a Madách Színház

 A teátrum egykori igazgatójának temetéséről később
intézkednek.
 Ádám Ottó 1928. október 17-én született Kolozsvárott, tanulmányait
az ottani Orvostudományi Egyetemen, majd a Színművészeti Főiskolán
végezte. 1952-ben és 1953-ban a Madách, majd két éven át a szegedi
Nemzeti Színház rendezője. 1956-ban visszatért a Madách Színházba,
ahol rendező, főrendező, 1972 és 1989 között pedig igazgató volt.
1959-től a Színház- és Filmművészeti Főiskolán is tanított, és
évtizedeken keresztül vezette az egyetem színész tanszakát, közben
1964-ben rektorhelyettes volt, végül 2000 és 2003 között emeritus
professzor.
 Ádám Ottó 1952 februári miskolci vizsgarendezése – Kornyejcsuk
Ukrajna sztyeppéin című szovjet vígjátéka – fergeteges sikert
aratott. Utolsó rendezése Csehov Cseresnyéskertje volt 1987
februárjában. Az 1989-es visszavonulásáig eltelt 37 évben kiemelkedő
volt rendezői, társulatépítési, színházvezetői, pedagógiai munkája.
Nevéhez fűződött a Madách Színház úgynevezett aranykora. Fő
feladatának tekintette a magyar drámai hagyományok felfedezését és
ápolását.
 Jelentős rendezései Németh László művei, Az áruló, Széchenyi,
Mathiász panzió, Bodnárné; Szomory Dezső Hermelinje, G. B. Shaw
Warrenné mestersége, Tanner John házassága, a Pygmalion, a Sosem
lehet tudni, Az ördög cimborája, valamint Brecht Kaukázusi krétaköre
és a Koldusopera. Igen fontosak Shakespeare-rendezései, a
Szentivánéji álom, a Hamlet és az Othello. Emlékezetes volt még a
Pillantás a hídról, az Éjjeli menedékhely, a Sirály, a Csillag a
máglyán, az Isten, császár, paraszt.
 Ádám Ottó 1954-ben és 1960-ban Jászai Mari-díjat kapott, 1970-ben
érdemes művész, 1979-ben kiváló művész lett, 1965-ben Kossuth-díjjal
tüntették ki. 2008-ban megkapta a Táncsics
Mihály-életműdíjat.

 

BPI