Budapest felszabadulása

– civil áldozatokra emlékeztek a Farkasréti temetőben

    


Budapest felszabadulása – civil áldozatokra emlékeztek a Farkasréti temetőben

  A második világháború civil áldozataira emlékeztek mintegy százan a budapesti harcok megszűnésének 65. évfordulója alkalmából pénteken a fővárosi Farkasréti temetőben a polgári áldozatok síremlékénél.

    Boross Péter, a megemlékezést szervező Nemzeti Emlékhely és
Kegyeleti Bizottság elnöke, volt miniszterelnök az ünnepségen
emlékeztetett rá, hogy egyre kevesebben vannak, akik átélték a II.
világháború borzalmait és bár sok visszaemlékezés születik erről az
időszakról, mégis „egyre kisebb érdeklődést vált ki, hogy milyen is
az a háború”.
    Megjegyezte: ha katona meghal fegyverrel a kezében, azt mondjuk,
elesett a fronton, vagy azt, hogy hősi halált halt. De az, aki nem
tudott, nem is akart harcolni, aki civil volt, kisgyerek és
aggastyán, és nő és asszony, az nem ilyen halott, az áldozat –
figyelmeztetett.
    Az a dolgunk, hogy azokra az ismert és ismeretlen halottakra
emlékezzünk, akiknek emlékét e hely ápolja, és akik talán soha nem
jutottak méltó sírgödörhöz – mondta.
    A síremléknél személyes hangvételű visszaemlékezést tartott
Sasvári Endre, aki túlélte a Budapest ostromát.
    A ünnepség végén a jelenlévők elhelyezték az emlékezés virágait
a síremléknél. A megemlékezésen részt vett többek között Sólyom
László köztársasági elnök szárnysegédje, Palásti Ferenc, Lomnici
Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság volt elnöke, Molnár Gyula (MSZP) XI.
kerületi polgármester, id. Antall Józsefné és Csomós Miklós, a
fővárosi Fidesz frakcióigazgatója.    
    Hatvanöt évvel ezelőtt, alig három hónappal a második
világháború európai szakaszának lezárta előtt, 1945. február 13-án
szabadult fel Budapest. A főváros ostromában több tízezer civil
sebesült meg és halt meg. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság
 2005-ben szervezett először megemlékezést a II. világháború polgári
áldozatainak emlékére a Farkasréti temetőbe.

BreuerPress