KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN

AZ RMDSZ PREFEKTUSI ÉS ALPREFEKTUSI TISZTSÉGEKET ALKUDOTT KI
        
       


 BUGÁR: AZ AUTONÓMIA HELYETT A JOGKÖRÖK KISZÉLESÍTÉSÉRŐL KELL
BESZÉLNI
    Pozsony – Bugár Béla szerint a szlovákiai nemzeti kisebbségekkel
kapcsolatban nem az autonómiáról, hanem a jogkörök kiszélesítéséről
és megerősítéséről kell beszélni. „Arról kell beszélni, hogyan
erősítsük meg a jogköröket, illetve hogyan adjunk olyan jogköröket a
különböző kisebbségeknek, amelyek egyértelműen biztosítanák, hogy
belső ügyeikről önállóan dönthessenek, anélkül hogy abba beleszólna
az állam. Például a kultúra terén. Hogy tudják, hogy az egész
kultúrára szánt csomagból ők ennyi és ennyi százalékot kapnak, és
abba senki sem szól bele” – jelentette ki a Híd párt elnöke abban az
interjúban, amelyet a SITA hírügynökség tett közzé szerdán.
Meggyőződése: ugyanerre van szükség az oktatásban is.
   
    AZ RMDSZ PREFEKTUSI ÉS ALPREFEKTUSI TISZTSÉGEKET ALKUDOTT KI
    Bukarest – Számos prefektusi és alprefektusi posztot sikerült
kialkudnia a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) a
kormánykoalíciós partnerrel, a Demokrata–Liberális Párttal történő
egyezkedések nyomán. A romániai magyarok szervezetének operatív
döntéshozó szerve, a Szövetségi Állandó Tanács már jóváhagyta
azoknak a személyeknek a névsorát, akiket az RMDSZ prefektusi,
illetve alprefektusi tisztségekbe szán ebben a kormányzati
ciklusban. Az RMDSZ-nek Hargita és Kovászna mellett Hunyad és
Szilágy, illetve a Kárpátokon túli Vaslui megyében sikerült
prefektusi posztokat kialkudnia.
   
    ROMÁNIA KIADTA A MAGYAR HATÓSÁGOKNAK A FLICK-ÜGY EGYIK
GYANÚSÍTOTTJÁT
    Bukarest – A román hatóságok még kedden kiadták Magyarországnak
azt a romániai magyar férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy része
volt a három évvel ezelőtt elhunyt osztrák-német milliárdos,
Friedrich Karl Flick holttestét rejtő koporsó ellopásában – mondta
az MTI-nek szerdán a Brassó megyei rendőrség szóvivője. Liviu Nagy
az MTI kérdésére emlékeztetett arra, hogy a brassói ítélőtábla
körülbelül egy hónappal ezelőtt hagyta jóvá az illető ellen kiadott
nemzetközi elfogató parancsot, így december 8-án reggel hat órakor
fogták el F. Lászlót egy barátja házában a romániai Kovászna
megyében lévő Torján (Turia). A 44 esztendős, marosvásárhelyi
illetőségű férfi kézre kerítését a magyar hatóságok kérték.
   
    VÁRATLAN, DE SIKERTELEN „PUCCSKÍSÉRLET” BROWN ELTÁVOLÍTÁSÁRA
    London – Váratlan, ám a jelek szerint sikertelen „puccskísérlet”
történt szerdán Gordon Brown brit kormányfő ellen, akinek
eltávolítására két volt kabinettag igyekezett rábírni a kormányzó
Munkáspárt alsóházi frakcióját. Geoff Hoon egykori védelmi miniszter
és Patricia Hewitt volt egészségügyi miniszter levélben kérte a
képviselőket „titkos szavazásra” a vezetőváltásról. Mindkét
politikust az előző kormányfő, Tony Blair híveként tartják számon.
Tony Lloyd, a Labour parlamenti pártcsoportjának elnöke a BBC-nek a
levél nyilvánosságra kerülése után kijelentette: a Munkáspárt
frakciója nem támogatja Hoon és Hewitt kezdeményezését, és azt kéri
Gordon Browntól, hogy „ne is törődjön ezzel az egésszel”. Politikai
kommentátorok szerint Hoon és Hewitt próbálkozása – váratlanságán
túl – azért is meglepő, mert alig néhány hónap van hátra a
választásokig.
   
    NÉMETORSZÁG NEM A KATONAI KÖZREMŰKÖDÉSRE HELYEZI A HANGSÚLYT
AFGANISZTÁNBAN
    Berlin – Németország nem a katonai közreműködésre, hanem a
polgári újjáépítésre helyezi a hangsúlyt Afganisztánban –
hangsúlyozta szerdán a védelmi miniszter. Karl-Theodor zu Guttenberg
egy lapinterjúban utalt arra, hogy a hónap végére tervezett,
Afganisztánnal foglalkozó nemzetközi konferencián Németország nem
tervez semmifajta konkrét bejelentést az Egyesült Államok és több
más szövetséges által sürgetett csapaterősítésre vonatkozóan. A
miniszter szerint könnyen lehet, hogy Berlin csalódást okoz
Washingtonnak. „Nem hagyjuk, hogy az amerikai nyomásgyakorlás
befolyásolja a német csapatokkal kapcsolatos tervezést” – jelentette
ki a miniszter a Leipziger Volkszeitung című lapnak. A német
álláspont lényege az, hogy Afganisztán biztos jövője kizárólag
katonai eszközökkel nem biztosítható. Németország szerint a
hangsúlyt a polgári intézkedésekre kell helyezni.
   
    JEMENBEN ÚJRA MEGNYITOTT A BRIT ÉS A FRANCIA NAGYKÖVETSÉG
    Szanaa – Jemenben újra megnyitott szerdán a brit és a francia
nagykövetség, miután biztonsági okokból napokig zárva tartottak. A
brit képviseletet az amerikaival együtt vasárnap zárták be az
Arab-félszigeti al-Kaida terrorszervezet fenyegetései miatt. A
nagykövetség konzuli szolgálata azonban továbbra sem működik. A
francia nagykövetség kétnapos szünet után nyitott meg újra szerdán.
A jemeni belügyminisztérium bejelentette, hogy őrizetbe vették az
al-Kaida terrorszervezet három tagját, akiknek az Egyesült Államok
szerint közük volt több szanaai nagykövetséget érő fenyegetéshez. Az
Egyesült Államok jemeni nagykövetsége kedden nyitott meg ismét,
hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a terrorfenyegetettség még mindig
magas szintű, és továbbra is óvatosságra intette a Jemenben
tartózkodó amerikaiakat.
   
    KÉT RAKÉTATÁMADÁS ÖLT EMBEREKET PAKISZTÁNBAN
    Iszlámábád – Két, egymást követő rakétatámadás tucatnyi ember
halálát okozta szerdán Pakisztán északnyugati határvidékén –
jelentették hírszerzési források. Észak-Vazirisztán fővárosa,
Miransah közelében, Szanzaliban csapódtak be egy földerődítménybe a
feltehetően amerikai robotrepülőgépekről indított első rakéták. A
robbanások hét emberrel végeztek. Valamivel később, amikor a
helybeliek hozzáfogtak a holttestek összegyűjtéséhez, újabb rakéták
vágódtak közéjük, és további öt vagy hat embert öltek meg.
Pakisztáni hírszerzési források szerint a célpontot Háfiz Gul
Bahadur tálib parancsnok használja kiképző központként. Egy
öngyilkos merénylő pedig legalább 3 katonát megölt és 11 társukat
megsebesített szerdán a pakisztáni Kasmír tartomány egyik katonai
iskolájában.