KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN
PALESZTINA NEM KIÁLTJA KI EGYOLDALÚAN FÜGGETLENSÉGÉT RIJÁD AL-MALKI
KÜLÜGYMINISZTER SZERINT
Moszkva – Palesztina nem szándékozik egyoldalúan kikiáltani
függetlenségét – jelentette ki csütörtökön Moszkvában Rijád al-Malki
palesztin külügyminiszter. „A palesztin fél nem fogja egyoldalúan
kinyilvánítani a független állam megalakítását” – mondta a palesztin
diplomácia vezetője egy sajtóértekezleten. Ezt azzal indokolta, hogy
egy ilyen lépés megtétele előtt feltétlenül fel kellene készíteni
erre a nemzetközi közvéleményt, meg kellene szerezni a nemzetközi
közösség támogatását. „Nem lépünk az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé
csak azért, hogy alkalmat adjunk az Egyesült Államoknak a vétóra” –
mondta al-Malki. Úgy vélekedett, hogy egyelőre nincs szükség a
hosszabb ideje tervezett, Moszkvában tartandó közel-keleti
konferenciára, mert ha most kerülne arra sor, nem járulna hozzá
döntően a békefolyamathoz.
AI: HÚSZ ÉV ÓTA A LEGROSSZABB AZ EMBERI JOGI HELYZET IRÁNBAN
London – Iránban húsz év óta most a legrosszabb az emberi jogi
helyzet – közölte csütörtökön az Amnesty International. A nemzetközi
emberi jogvédő szervezet a vitatott júniusi elnökválasztás nyomán
kiadott jelentése kínzásokról, nemi erőszakról és gyilkosságokról is
beszámol. A szervezet felszólította Irán legfelsőbb vallási és
politikai vezetőjét, Ali Hamenei ajatolláhot, tegye lehetővé, hogy
az ENSZ emberi jogi szakértői Iránba látogassanak és vizsgálatot
folytassanak. A jelentés szerint az eddigi vizsgálatok sokkal inkább
a visszaélések elkendőzésére, mintsem a valóság feltárására
irányultak. Irán korábban elutasította az emberi jogok helyzetével
kapcsolatos bírálatokat.
SZOMÁLIAI KALÓZOK: 2,5 MILLIÓ DOLLÁR VÁLTSÁGDÍJ AZ ARIANÁÉRT
Mogadishu – Az Arianát május óta fogva tartó szomáliai kalózok
csütörtökön azt állították, hogy 2,5 millió dollár váltságdíjat
kaptak a görög teherhajóért, amelynek 24 fős ukrán legénységét
rövidesen elengedik. „A tranzakció befejeződött, a váltságdíjat
csütörtök reggel kifizették, és a hajót perceken belül elengedjük” –
jelentette ki Mohamed Ilkaase, az Arianát fogva tartó kalózok egyike
telefonon a szomáliai Hobyo tengerparti városból. A máltai zászló
alatt hajózó Arianát május 2-án tartóztatták fel a kalózok útban a
Közel-Keletre az Indiai-óceánon, a Seychelles-szigetektől 250
tengeri mérföldre délnyugatra, tízezer tonnás szójaszállítmánnyal a
fedélzetén. Az Ariana az athéni székhelyű All Ocean Shipping cég
tulajdona, ez utóbbi pedig egy brit holdinghoz tartozik. A két cég
csütörtökön egyelőre nem erősítette meg a hajó
elengedését.
KÍNA ELLENZI A TERVEZETT ÚJABB AMERIKAI FEGYVERELADÁSOKAT TAJVANNAK
Peking – Peking ellenzi, hogy az Egyesült Államok újabb fegyvereket
adjon el Tajvannak – közölte csütörtökön a kínai külügyminisztérium,
miután egy washingtoni illetékes azt mondta, hogy az Egyesült
Államok fontolóra vette újabb fegyverek eladását a szigetnek.
„Határozottan ellenezzük a Tajvannak való amerikai fegyvereladást” –
közölte Csiang Jü (Jiang Yu) kínai külügyi szóvivő, reagálva Robert
Kovac, a fegyverkereskedelemért felelős külügyminisztériumi
főcsoportfőnök nyilatkozatára. Kovac szerint az Obama-kormányzat
fontolgatja, hogy újabb fegyverzetet, egyebek mellett
dízel-elektromos hajtású tengeralattjárók terveit, Black Hawk
helikoptereket és Patriot rakétákat ad el Tajvannak. Kína
határozottan ellenzi a fegyvereladásokat, mivel saját szakadár
tartományának tekinti Tajvant.
ISKOLÁSOKAT ÉS TANÁROKAT EJTETTEK TÚSZUL A FÜLÖP-SZIGETEKEN
Manila – Több mint hetven embert – köztük általános iskolásokat és
tanárokat – ejtett túszul csütörtökön egy bűnbanda a Fülöp-szigetek
déli részén – közölték a helyi hatóságok. A 19 fős banda Agusan del
Sur tartományban behatolt egy elszigetelt falucskába, San Martinba,
és több mint 70 túszt ejtett, akik közül időközben 15 gyereket
elengedett. Nagyjából 60 embert továbbra is fogva tartanak, azt nem
tudni, közülük hányan gyerekek. A túszejtők feltételezhetően egy
egykori kormányzati milícia elbocsátott tagjai lehetnek, akiket a
rendőrség szerdán egy szomszédos faluból kergetett el. A rendőrség
tárgyalni próbál a bűnözőkkel a túszok kiszabadítása
érdekében.
INDIÁBAN ÚJ SZÖVETSÉGI ÁLLAMOT HOZNAK LÉTRE
Haidarábád –
Új szövetségi állam létrehozásáról döntött az indiai
kormány: az új, Telangána nevű közigazgatási egység a déli Ándhra
Prades állam területén jön létre, a helybéliek napokig tartó
erőszakos tüntetései és egy helyi politikai vezető éhségsztrájkja
nyomán. Palaniappan Csidambaram belügyminiszter közölte, hogy a
kormány kezdeményezni fogja Telangána térség szövetségi állammá
tételét, és az erre vonatkozó határozatot a helyi parlament elé
terjeszti. Az új állam létrehozásához az indiai parlamentnek
módosítania kell majd az alkotmányt is. Telangána térsége Ándhra
Prades tíz északi-északnyugati körzetén terül el, és az ötvenes évek
óta időről-időre előtérbe kerültek a térség önálló szövetségi
állammá alakítására vonatkozó követelések. A telangánaiak ugyanazt a
nyelvet – a telugut – beszélik, mint Ándhra Prades többi lakói, de
kifogásolják, hogy a szövetségi állam vezetői évek óta hanyagolják a
térséget.














