Magyar Zsidó Kongresszus soron következő ülésére 2009. november 15-én kerül sor

Magyar Zsidó Kongresszus soron következő ülésére 2009. november 15-én kerül sor


A Magyar Zsidó Kongresszus soron következő ülésére 2009. november 15-én vasárnap, délelőtt 10:00 órakor kerül sor a Goldmark Teremben (Budapest VII. ker., Wesselényi utca)


A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége alapszabályának 114./A. §.-a alapján a Magyar Zsidó Kongresszus ülését 2009. november 15-én vasárnap délelőtt 10:00 órára összehívjuk a Budapest, Wesselényi u.7. szám alatt lévő Goldmark terembe.
A Kongresszuson részt vehet minden olyan önálló jogi személyiségű, vagy jogi személyiség nélküli csoport, amely magát magyar zsidóként határozza meg és legalább az ülést megelőző 15. napon regisztrálás céljából részvételi szándékát bejelenti, és kinyilvánítja kötődését a magyar zsidósághoz.
A Kongresszuson valamennyi résztvevő csoportot azonos jog illeti meg, a Kongresszus a résztvevőkre nézve kötelező érvényű döntést nem hozhat.
Az ülésre való jelentkezés, regisztrálás, vagy részvétel elmulasztása nem jelenti azt, hogy Kongresszus későbbi ülésein az adott csoport ne vehetne részt.
Az ülés a működési szabályait saját maga állapítja meg.

Az ülés napirendje:

  • Elnöki megnyitó
  • A Kongresszus Választási Szabályzatára tett javaslat megvitatása, határozathozatal
  • A Kongresszus végleges Működési Szabályaira tett javaslat megvitatása, határozathozatal
  • Beszámoló a kongresszusi bizottságok megalakulásáról, és működéséről
  • Zárszó


A Magyar Zsidó Kongresszus elnökségének nevében:

Dr. Feldmájer Péter elnök

****

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének Kongresszusa – Magyar Zsidó Kongresszus – 
A Mazsihisz 114./A. §. Rendelkezései:

(1) A Szövetség konzultatív tanácskozótestülete a Kongresszus.
(2) A Kongresszuson részt vehet minden Magyarországon vagy azon kívül működő zsidó szervezet, amely a Kongresszus ülése előtt legalább 15 nappal írásban bejelenti részvételi szándékát, kinyilvánítja kötődését a magyar zsidósághoz.
(3) A Kongresszus ülésének időpontjáról és a részvétel lehetőségéről a Szövetség vezetői nyilvános felhívást bocsátanak ki.
(4) A Kongresszus ülését évente legalább egy alkalommal össze kell hívni.
(5) A Kongresszust a Szövetség vezetői vezetik.
(6) A Kongresszus önálló jogi személyiséggel nem rendelkezik, az azon résztvevő szervezetekre kötelező határozatokat nem hozhat.
(7) A Kongresszus bizottságokat alakíthat.
(8) A Kongresszuson résztvevő szervezetek költségeiket maguk viselik.

 A Magyar Zsidó Kongresszusra Regisztrált Szervezetek névsora:
Magyar-Zsidó Szabadságharcosokért Emlékbizottság Egyesület
Bét Orim Közösség (A Kongresszus előtt pár nappal közleményben visszalépett)
Bnai Brith, Első Budapesti Közössége
Bor-i Munkaszolgálatosok Szervezete
Breuer Press International
Budapesti Gettó Túlélőinek Csoportja
Bethlen téri körzet
Budapesti Zsidó Hitközség
Dohány utcai körzet
Dózsa György úti Körzet
Frankel Körzet
Hegedüs Gyula utcai Körzet
Hunyadi tér Körzet
Lágymányosi Körzet
Nagyfuvaros utcai Körzet
Páva utcai Körzet
Újpest Rákospalotai Körzet
Magyarországi Cionista Szövetség
Életmenete Alapítvány
HFPJS – Avoyseinu
Holocaust túlélők Auschwitz táborcsoportja
Holocaust túlélők Bergen-Belsen táborcsoportja
Holocaust túlélők Buchenwald táborcsoportja
Holocaust túlélők Dachau táborcsoportja
Holocaust túlélők Lichtenwörth táborcsoportja
Holocaust túlélők Mauthausen táborcsoportja
Holocaust túlélők Neuengamme táborcsoportja
Holocaust túlélők Rawensbrück táborcsoportja
Holocaust túlélők Sachseni csoportja
JMPOINT Alapítvány
Kispesti Zsidó Közösség Egyesület
Koser Power
Lativ Alapítvány
Maccabi Vívó és Atlétikai Club
Makói Zsidók Világszervezete
Bajai Zsidó Hitközség
Balassagyarmati Zsidó Hitközség
Békéscsabai Zsidó hitközség
Debreceni Zsidó Hitközség
Győri Zsidó Hitközség
Hódmezővásárhelyi Zsidó Hitközség
Kaposvári Zsidó Hitközség
Karcagi Zsidó Hitközség
Kecskeméti Zsidó Hitközség
Nagykőrösi Zsidó Hitközség
Soproni Zsidó Hitközség
Szegedi Zsidó Hitközség
Váci Zsidó Hitközség
Veszprémi Zsidó Hitközség
Zalaegerszegi Zsidó Hitközség
Magyar Zsidó Kulturális Egyesület
MAZSIT Alapítvány
Mensch Alapítvány
MIKÉFE baráti kör
MIOH Alma Szeretetotthon
MIOH Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség
MIOH Magyarországi Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség, Dessewffy utcai körzet
Miskolci Autonóm Orthodox Hitközség
Munkaszolgálatosok Országos Egyesülete
Nácizmus Üldözötteinek Bizottsága
Nyugat-Dunántúli Munkaszolgálatosok Szervezete
Oneg Sabat Klub
Orosz front túlélőinek Szervezete
Pécsi Zsidó Ifjúsági Kör
Szegedi Zsidó Egyetemi és Főiskolai Hallgatók Egyesülete
Szenvedélybetegeket a Leszokásban Támogató Egyesület Vallásos Lisztérzékenyek Köre
Társaság a Magyarországi Zsidó Kisebbségért
Tokaj Hegyaljai Zsidó Hagyományőrző Egyesület
WIZO Hungary
ZSFME (Zsidó Fiatalok Magyarországi Egyesülete)
Nyíregyházi Zsidó Hitközség
Barankovics István Alapítvány Izraelita Műhelye
Délpesti körzet
Pécsi Zsidó Hitközség
Tikva Hungary
Szfrán
Vasvári utcai körzet
Zuglói körzet
Szolnoki Zsidó Hitközség
Zsidó Fiatalok Szakköre
Habonim Dror
Magyar Hallássérült Zsidók Egyesülete
Ozve Salom – Hamonim Dror Baráti Kör
Magyarországi Holokauszt túlélők Közössége