ISTEN MEGSZÉGYENITI ELLENSÉGEINKET
|
|
|
|
a négy király fölött, akik előzőleg öt másik király egyesített hadseregeit győzték le. A fenti versben említett „por” és „polyva” szó szerinti értelmezése által a legenda úgy szól, hogy Ábrahám titkos fegyvere por és pelyva volt, amit az ellenségre szórt, és a por karddá, a pelyva nyíllá változott …
Náchum Is Gámzu, vagyis a gámzui Náchum tanaita, Ákivá mestere, a római hódoltság idején élt. A Talmud csodatevőként ábrázolja, helyesebben azt rnondja, hogy csodák történtek vele. Egyszer – így szól a talmudi legenda – a zsidók ajándékot akartak küldeni a római császárnak, és küldöncül Náchumot választották, mert vele csodák szoktak történni.
Teliraktak egy díszes ládikát drágakövekkel, és a küldöttség Náchum vezetésével Rómába indult. Útközben megszálltak egy fogadóban, és a fogadós kérdésére elmondták. hogy ajándékot visznek a császárnak. A gazfickó az éj leple alatt kiürítette a ládikát, és megtöltötte porral. Rómába érkezve átadták az ajándékot, de amikor a császár kinyitotta a kincsesládát, iszonyú haragra gerjedt, hogy a zsidók gúnyt űznek belőle.
Elrendelte, hogy azonnal végezzék ki Náchumot. Már vitték a vesztőhelyre _ meséli a Talmud -, amikor római patrícius képében megjelent Élijáhu próféta. Azt kérdezte, nem lehet-e, hogya ládikában „Ábrahám pora” van, ami az ellenségre szórva karddá változik, hiszen valószínűtlen, hogy az okos zsidók ilyen durva tréfát engedjenek meg maguknak a császárral szemben.
Kipróbálták a port – mondja a Talmud -, és kiderült, hogy valóban csodálatos tulajdonsággal bír. Volt egy távoli vidék, amelyet a római légiók addig nem voltak képesek elfoglalni. Bevetették a csodaport, és elfoglalták …
Bevitték Náchumot a császári kincstárba, és azt mondták, bármit elvihet onnan. Megtöltötte a ládikát arannyal és drágakővel. Visszafelé újra abban a fogadóban szálltak meg. A fogadós megkérdezte őket, hogy mit vittek a császárnak, amiért ekkora ajándékban részesültek. „Amit innen vittünk, azt adtuk a császárnak” – válaszolták a zsidók. A tolvaj teletöltött egy nagy ládát porral, és elvitte Rómába, ahol persze megfelelő fogadtatásban volt része – vagyis kivégezték … (Szánhedrin 108.) |
|
* * * |
|
A továbbiakban a próféta Ábrahámot Isten kedveltjének – más fordításban, mint említettük, barátjának – nevezi, és isteni oltalmat ígér neki és leszármazottainak. Mivel érdemelte ki ezt? A Jálkut szerint „a világ népei átaludták a lehetőséget, hogy Isten védőszárnyai alá kerüljenek. Ki volt az, aki ébresztőt fújt, és közel hozta őket a monoteizmushoz? Ábrahám.”
Így aztán „Isten barátja”, aki a Talmudban „istenfélőként” szerepel, a próféta szavaiban Istent szeretetből- nem félelemből! – szolgálja, akinél az istenfélelem szeretetből fakad, vagyis ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó (Szotá 31.). Ábrahámot Isten felszólítja, hogy ne féljen, mert Ő vele van és megsegíti, ellenségeit pedig megszégyeníti. Ez az isteni ígéret többször is előfordul a Bibliában, méghozzá mind a három ősatyával kapcsolatban, s a mai napig is érvényes a zsidó népre, Ábrahám, Izsák és Jákob népére . |
