KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN

VEZETŐ ERDÉLYI POLITIKUSOK TILTAKOZNAK GUSA TÁBORNOK SZOBRÁNAK
TERVE ELLEN


KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN

 VEZETŐ ERDÉLYI POLITIKUSOK TILTAKOZNAK GUSA TÁBORNOK SZOBRÁNAK
TERVE ELLEN
 Bukarest –  Vezető erdélyi magyar politikusok tiltakoznak amiatt,
hogy Marosvásárhely önkormányzata – a Romániai Magyar Demokrata
Szövetség (RMDSZ) tanácsosainak támogatásával – szobrot állít az
1989-es forradalom idején a temesvári tüntetők közé lövető Stefan
Gusa tábornoknak, Románia egykori vezérkari főnökének. A magyar
tanácsosok azzal magyarázták beleegyezésüket, hogy nem ismerték az
egykor hadügyminiszter-helyettesi posztot betöltő Gusának a
forradalom idején betöltött szerepét, továbbá ígéretet kaptak román
kollégáiktól, hogy „cserébe” szobrot kaphat a városban a 2006-ban
elhunyt Sütő András Kossuth-díjas író is. A húsz évvel ezelőtti
népfelkelés kirobbantásában oroszlánrészt vállaló Tőkés László, az
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke szentségtörésnek és
kegyeletsértésnek nevezte a vásárhelyi önkormányzat
döntését.
 
 ÁLLÍTÓLAG HAZATÉRT A HATALOMBÓL KISZORÍTOTT HONDURASI ELNÖK

 Tegucigalpa – Állítólag visszatért hazájába hétfőn a hatalomból
kiszorított Manuel Zelaya hondurasi elnök, jóllehet a közép-amerikai
ország jelenlegi urai őrizetbe vétellel fenyegették meg erre az
esetre. Zelaya, akit június 28-án államcsínnyel távolítottak el a
hatalomból és fegyverrel kényszerítettek az ország elhagyására, a
Channel 36 tévécsatornának azt állította: visszatért hazája
fővárosába, hogy „helyreállítsa a demokráciát és párbeszédre hívjon
fel”. A csatorna az exelnöknek csak a hangját közvetítette, nem
sugárzott olyan képsorokat, amelyek alátámasztanák, hogy valóban
Tegucigalpában tartózkodna.

 UNESCO FŐIGAZGATÓ-VÁLASZTÁS: EGYIPTOMI-BOLGÁR PÁRHARC AZ UTOLSÓ
FORDULÓBAN
 Párizs – Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete
(UNESCO) főigazgatói posztjára pályázók közül hétfőn ketten maradtak
állva, így az utolsó, keddi fordulóban ők mérettethetik meg magukat
– jelentette be a párizsi székhelyű szervezet szóvivője. A negyedik
fordulóban holtverseny alakult ki az élen: a sokáig legesélyesebbnek
tartott jelölt, az antiszemita kijelentései miatt vitatott egyiptomi
kulturális miniszter, Faruk Hoszni és Bulgária párizsi nagykövete,
Irina Bokova egyaránt 29 szavazatot kapott. A posztról tíz év után
távozó japán Macuura Koicsiro utódát titkos szavazással választják
meg.
 
 SZÉLES KÖRŰ TÁMOGATÁS AZ UNIÓS LETELEPÍTÉSI PROGRAM JAVASLATÁHOZ,
AZ OSZTRÁKOK ERŐSÍTENÉK AZ UNIÓS HATÁRVÉDELMET
 Brüsszel – Ausztria egyetért azzal, hogy erősítsék meg az EU
határvédelmi ügynökségét, a Frontexet, de a francia elképzelésektől
eltérően nem a Földközi-tengeren érkező menekültek hatékonyabb
feltartóztatására, hanem az unió keleti határainak jobb őrzésére
kívánna összpontosítani. Maria Fekter osztrák belügyminiszter
hétfőn, az uniós országok bel- és igazságügyi tárcavezetőinek
brüsszeli tanácskozása előtt azt mondta: Ausztria nem kíván részt
venni sem a Máltára nehezedő menekültnyomás enyhítésében, sem az
Európai Bizottság által indítványozott menekültletelepítési
programban. A brüsszeli tanácskozást a bevándorlás és a menedékjog
időszerű kérdéseinek szentelték. Az elnöklő Tobias Billström svéd
belügyminiszter szerint „széles körű támogatást kapott az uniós
tagállamoktól az Európai Bizottság azon javaslata, hogy alkossanak
közös európai letelepítési programot a leginkább rászorult harmadik
országbeli menekültek javára.”

 IZRAEL NEM MONDOTT LE AZ IRÁNI ATOMPROGRAMRA ADANDÓ KATONAI
VÁLASZRÓL
 Jeruzsálem – Izrael nem mondott le az iráni atomprogramra adandó
katonai válasz lehetőségéről – közölte hétfőn egy magas rangú
illetékes. Dmitrij Medvegyev orosz elnök vasárnap azt mondta,
izraeli kollégája, Simon Peresz biztosította őt arról, hogy Izrael
nem támadja meg Iránt. Danni Ajalon izraeli
külügyminiszter-helyettes viszont leszögezte: nincs ilyen garancia.
„Minden tiszteletem mellett nem hiszem, hogy az orosz elnöknek
felhatalmazása lenne Izrael nevében beszélni, és bizonyos, hogy mi
nem mondtunk le erről a lehetőségről” – hangsúlyozta a magas rangú
izraeli diplomata. Izrael elutasítja azokat az iráni állításokat,
amelyek szerint a teheráni atomprogram célja nem fegyvergyártás.
Hangsúlyozta: nem tűri, hogy a zsidó állammal szemben nyíltan
ellenséges iszlám köztársaság ilyen fegyverre tegyen szert.

 KÍNA SZERINT KATONAI ARZENÁLJA MÁR ÖSSZEVETHETŐ A
NYUGATÉVAL
 Peking – Kína már rendelkezik a fejlett nyugati országok
hadseregében rendszeresített korszerű fegyverrendszerek nagy
részével – közölte az ázsiai ország védelmi minisztere. Liang
Kuang-lie (Liang Guanglie) a hazai hadiipar legnagyobb eredményei
között említette a kínai fejlesztésű, J-10 típusú harci gépeket, a
legújabb generációs harckocsikat, a haditengerészet rombolóinak,
továbbá robotrepülőgépeknek és interkontinentális ballisztikus
rakétáknak az előállítását. A 2,3 milliós Kínai Népi Felszabadító
Hadsereg a világ legnagyobb reguláris hadserege, amelynek
korszerűsítésével párhuzamosan az ázsiai ország katonailag
fokozatosan nyitott a külföld felé, például támogatja a Szomália
partjai előtt kalózok ellen indított műveleteket.

 CLEARSTREAM-PER: VILLEPIN SARKOZY „VÉRSZOMJÁT” OKOLJA
 Párizs – Megkezdődött hétfőn a párizsi büntetőbíróságon a
Clearstream-ügy tárgyalása: a rágalmazási per fő vádlottja,
Dominique de Villepin volt kormányfő az egyik magánvádló, Nicolas
Sarkozy államfő „vérszomját” okolta perbefogásáért. „Egy ember,
Nicolas Sarkozy vérszomja miatt vagyok itt, aki egyben a francia
köztársaság elnöke. Szabadon és tisztára mosva fogok innen távozni,
a francia nép nevében” – jelentette ki a bíróságra érve az egykori
miniszterelnök a sajtó képviselőinek. A „Clearstream-ügy”
középpontjában egy 2003-ban összeállított, utóbb hamisítványnak
bizonyult lista áll, amely több mint nyolcszáz közéleti személyt;
jobb- és baloldali politikusok mellett a gazdasági élet legfőbb
szereplőit keverte pénzmosás gyanújába.