KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN
A TONGA-SZIGETEKI KOMPBALESETBEN MÁR 93 EMBERT TARTANAK SZÁMON
ELTŰNTKÉNT
Nuku,alofa – A Tonga-szigetek térségében szerda éjjel történt
kompbalesetben már 93 embert tartanak számon eltűntként, köztük négy
franciát és németet, illetve egy japánt. Egy rendőrfelügyelő
vasárnap elmondta, hogy a kompon 149-en utaztak, közülük 54 embert
kimentettek, kettőnek pedig megtalálták a holttestét. Az egyik
biztos halálos áldozat egy Új-Zélandon élt brit férfi, a mások pedig
egy polinéziai nő. Nem tudni pontosan, hány német és francia van az
eltűnt külföldiek között.
AZ ETA JELENTKEZETT HÁROM SPANYOL RENDŐR GYILKOSAKÉNT
Madrid – Az ETA baszk szakadár terrorszervezet jelentkezett
vasárnap egy közleményben több spanyolországi merénylet
elkövetőjeként. A támadások közül az egyikben meghalt két csendőr,
egy másikban pedig egy rendőrfelügyelő, akit a szervezet pribéknek
nevez. A Gara című baszk szakadár napilapnak elküldött közlemény
szerint az ETA emberei ölték meg Eduardo Puelles rendőrfelügyelőt
június 19-én Arrigorriaga baszk faluban. Ugyancsak az ETA követte el
a július 30-i mallorcai robbantásos merényletet, amelyben meghalt a
két csendőr laktanyájuk előtt.
FÖLDCSUSZAMLÁS TEMETETT MAGA ALÁ TÖBB TELEPÜLÉST INDIÁBAN
Lakhnau – Földcsuszamlás temetett maga alá több kis települést
India északi részén, több mint 40 ember meghalt – közölte a
rendőrség vasárnap. A heves esőzések miatt kialakult
földcsuszamlások három elhagyatott falut temettek maguk alá
szombaton Uttarakhand államban. A rendőrség közlése szerint 43
embert gyakorlatilag „élve betemetett a lezúduló törmelék”. A
mentőalakulatok eddig húsz halottat találtak meg, és önkéntesek
segítségével keresik további 23 halálos áldozat
holttestét.
KÍNAI JELENTÉS: A RIO TINTO HAT ÉVE KÉMKEDIK KÍNA ELLEN
Peking – Hat éve folytat gazdasági kémkedést Kína ellen a Rio Tinto
ausztrál bányaipari vállalat, amely ezzel hatalmas károkat okozott a
kínai államnak – olvasható az államtitkok védelméért felelős kínai
hatóság szombaton közzétett jelentésében. Az interneten megjelent
angol nyelvű dokumentum szerint a Rio Tinto kémkedésének
következtében a kínai acélipari vállalatok mintegy 102 milliárd
dollárral fizettek többet a kelleténél a Kínába irányuló
vasércimportért. A kínai hatóságok július eleje óta őrizetben
tartják a Rio Tinto sanghaji irodájának három kínai és egy ausztrál
alkalmazottját államtitkok megszerzésének vádjával.
VILÁGMÉRETŰ NUKLEÁRIS LESZERELÉST SÜRGETETT NAGASZAKI
POLGÁRMESTERE
Nagaszaki – Az atomfegyverek világméretű betiltását és Észak-Korea
nukleáris leszerelését szorgalmazta Nagaszaki polgármestere vasárnap
a város elleni amerikai atomtámadás 64. évfordulóján. Taue Tomihisza
a város Békeparkjában rendezett emlékrendezvényen olvasta fel
békenyilatkozatát. A megemlékezésen közel hatezren vettek részt, 29
ország képviseltette magát. A polgármester felidézte Barack Obama
prágai beszédét, amelyben az amerikai elnök kijelentette, hogy
határozott célja egy atomfegyverek nélküli világ megteremtése, s
Washington ezért egy éven belül csúcstalálkozót szervez a nukleáris
leszerelésről. Ezt a szándékot állította szembe a városvezető
Észak-Korea fegyverkezésével és atomprogramjával.
A ROMAELLENES TÁMADÁSOK EREDMÉNYES RENDŐRSÉGI VIZSGÁLATÁT SÜRGETI
AZ AMNESTY INTERNATIONAL
London/Budapest – Mély aggodalmát hangoztatta az Amnesty
International (AI) nemzetközi emberjogi szervezet a magyarországi
romaellenes gyilkosságsorozattal kapcsolatban, és eredményes
rendőrségi vizsgálatot sürgetett az ügyben. A londoni székhelyű
szervezet a hét végén adott ki közleményt a pár nappal korábban
történt kislétai gyilkosság apropóján. Az AI emlékeztetett arra,
hogy már korábban is aggodalmának adott hangot a magyarországi romák
elleni egyre gyakoribbá váló támadások miatt. Ezek a bűncselekmények
nyolc halálos áldozatot követeltek – idézte fel az Amnesty
International.
XVI. BENEDEK PÁPA: A NÁCI KONCENTRÁCIÓS TÁBOR A GONOSZSÁGOT
JELKÉPEZI
Castel Gandolfo – XVI. Benedek pápa szerint a nemzetiszocialista
koncentrációs táborokat az ördögi gonoszság, a pokol szélsőséges
jelképének lehet tekinteni, ami akkor jelenik meg a Földön, amikor
az ember elfeledkezik Istenről és maga akar életről-halálról
dönteni. A pápa vasárnap a hagyományos úrangyala imádság alkalmával
mondta ezeket a szavakat nyári rezidenciáján, a Rómától délre fekvő
Castel Gandolfóban.
ERŐS FÖLDRENGÉS RÁZTA MEG A JAPÁN FŐVÁROST
Tokió – Földrengés rázta meg a japán fővárost és környékét
vasárnap, a földmozgás miatt szünetelt egy ideig a vasúti
közlekedés, meg kellett szakítani egy sporteseményt is, de sem
áldozatokról, sem károkról nem érkeztek hírek. Az amerikai földtani
intézet és a japán meteorológiai szolgálat szerint a földmozgás
központja a Tokiótól délre fekvő Izu-szigeteknél volt, nagy
mélységben. Az előző forrás 7,1-es fokozatúra tette a földmozgás
erejét, az utóbbi 6,9-es erősséget mért. Szökőár kialakulásának
veszélye nem állt fenn.
OSZTRÁK HETILAP CIKKE A SZLOVÁK NYELVTÖRVÉNY MÓDOSÍTÁSÁRÓL
Bécs – A szlovák nyelvtörvény módosítása körül kialakult helyzetről
jelent meg cikk vasárnap egy osztrák hetilapban Szájkosár-rendelet
címmel. Amióta Robert Fico pártja, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer)
a nacionalista Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) és a jobboldali
populista HZDS-sel (Meciár pártjával) közösen kormányoz, tápot
kapnak a magyarellenes érzelmek. Szlovákiában elmagyarosításról
beszélnek, a szlovák kultúra fenyegetettségéről és arról, hogy a
kisebbség a Magyarországhoz való csatlakozásra törekszik – írta a
Profil. A szlovák parlament a kormánypártok szavazataival a
nyelvtörvény olyan módosítását fogadta el, amely a magyarok körében
aggodalmat és haragot vált ki – állt a cikkben.