KÜLFÖLDI HÍREK RÖVIDEN

BAJNAI IZRAELBEN:

TANULNI KELL A MÚLTBÓL
 


 

 BAJNAI IZRAELBEN: TANULNI KELL A MÚLTBÓL
 Jeruzsálem – Bajnai Gordon szerint tanulni kell a múltból, hogy az
soha ne ismétlődhessen meg, és ebben a kormány nagyon elkötelezett.
A miniszterelnök erről hivatalos izraeli látogatása során beszélt
újságíróknak, miután meglátogatta a Jad Vasem holokausztmúzeumot
kedden Jeruzsálemben. Bajnai Gordon megerősítette, hogy a Benjamin
Netanjahu izraeli miniszterelnökkel folytatott délelőtti
megbeszélésükön szóba került a Jobbik térnyerése. Véleménye szerint
a kormány úgy tud tenni az ügyben, hogy támogatja a holokauszt
tagadását tiltó törvény elfogadását és szándékuk az is, hogy minden
demokratikus párttal összefogva karanténba zárják a szélsőséges
eszméket. A magyar kormányfő délelőtti megbeszéléseivel kapcsolatban
elmondta: már készülnek a 2011-ben esedékes soros magyar
EU-elnökségre, amelynek ideje alatt létrejöhet egy izraeli-EU
csúcsértekezlet. Hangsúlyozta: Izrael és az Európai Unió közeledését
semmiképpen nem ejtheti túszul a közel-keleti békefolyamat. A
kormányfő találkozott Simon Peresz elnökkel is.

 MOSZKVA MÉG IDÉN MEGRENDEZNÉ A KÖZEL-KELETI
BÉKEKONFERENCIÁT
 Kairó – Oroszország azt tervezi, hogy még idén megrendezi
Moszkvában az izraeli-palesztin konfliktus rendezésével foglalkozó
békekonferenciát – jelentette ki kedden Dmitrij Medvegyev orosz
elnök Kairóban. Oroszország, amely az Egyesült Államokkal, az
Európai Unióval és az ENSZ-szel együtt tagja a közel-keleti
rendezést előmozdítani hivatott nemzetközi kvartettnek, már másfél
éve javasolja a moszkvai értekezletet, de annak megvalósítása rendre
különféle akadályokba ütközött. Medvegyev vendéglátójával, Hoszni
Mubarak egyiptomi államfővel folytatott megbeszélése után nagyra
értékelte Mubarak erőfeszítéseit a bizalom légkörének
megteremtéséért a rendezés érdekében.

 VÁCLAV KLAUS UTOLSÓKÉNT KÍVÁN DÖNTENI A LISSZABONI SZERZŐDÉS
ALÁÍRÁSÁRÓL
 Prága – A cseh államfő kedden bejelentette, hogy a lisszaboni
szerződés aláírásáról az Európai Unióban (EU) utolsóként kíván
dönteni. Václav Klaus a közszolgálati cseh rádiónak adott
interjújában elmondta: a lisszaboni szerződés aláírásával
kapcsolatos döntését csak azután hozza meg, hogy véleményt mond róla
a cseh alkotmánybíróság, Írországban lezajlik az újabb népszavazás,
dönt a német alkotmánybíróság és a lengyel államfő is eldönti, hogy
aláírja-e a dokumentumot vagy sem. Az újabb ír népszavazást őszre
tervezik, s a lengyel elnök is úgy nyilatkozott, hogy megvárja annak
eredményét.

 ÚJRA GONDOK VANNAK A KÉTNYELVŰ BIZONYÍTVÁNYOKKAL
SZLOVÁKIÁBAN
 Prága/Pozsony – Újra gondok vannak a kétnyelvű bizonyítványokkal
Szlovákiában. Az oktatásügyi tárca számítógépes programja, amelynek
alapján az iskolák kitölthetik, majd kinyomtathatják a
bizonyítványokat, számos helyen „nem érti” a kisebbségek nyelvét –
írja a Sme című liberális szlovák napilap kedden. Míg a bizonyítvány
szlovák része gond nélkül kitölthető, addig a nemzeti kisebbségi
rész több rovatába nem lehet a nemzetiségek nyelvén beírni a
megfelelő adatokat, de a számok sem jelentenek kivételt. „A
számítógépes program nem engedi, hogy a nyomtatványokba két nyelven
írjuk be az adatokat. Például az első osztályos űrlapba lehetetlen
az iskola nevét magyarul is beírni” – mondta a lapnak Fibi Sándor, a
Magyar Tannyelvű Iskolák Igazgatói Szövetségének vezetője.

 KÉSZ HELYREÁLLÍTANI AZ EURÓPA TANÁCS FEHÉROROSZORSZÁG KÜLÖNLEGES
MEGHÍVOTTI JOGÁLLÁSÁT
 Brüsszel – Kész helyreállítani az Európa Tanács (ET) Parlamenti
Közgyűlése Fehéroroszország különleges meghívotti jogállását, hogy
ezzel is ösztönözze az országot a demokratikus nyitásra. Az erről
kedden Strasbourgban elfogadott állásfoglalás azt a feltételt
szabja, hogy hirdessenek moratóriumot Fehéroroszországban a
halálbüntetések végrehajtására. Fehéroroszországnak 1992
szeptemberétől 1997 januárjáig különleges meghívotti státusa volt a
Parlamenti Közgyűlésben, de ezt megvonták tőle az alkotmányról
szóló, 1996 novemberi referendumon és a parlamenti választásokon
tapasztalt visszásságok miatt. A választások lebonyolítását az ET
antidemokratikusnak minősítette, és aggályosnak találta az emberi
szabadságjogok, többek között a szabad véleménynyilvánítás
érvényesülésének akadályozását a fehérorosz médiában.

 ÚTLEZÁRÁSOKKAL TILTAKOZNAK AZ ÉSZAK-KOSZOVÓI SZERBEK AZ EULEX
TEVÉKENYSÉGE ELLEN
 Belgrád – Két fontos úton vezettek be részleges blokádot szerbek
kedden Észak-Koszovóban, tiltakozásul az EU rendészeti és
igazságügyi missziója, az EULEX tevékenysége ellen. A megmozdulás
résztvevői kizárólag az EULEX járműveit állítják meg és fordítják
vissza az észak-koszovói Kosovska Mitrovicából a szerbiai Raskába és
Novi Pazarba vezető úton. A tiltakozás azellen irányul, hogy az
EULEX vámosai, akik két fontos észak-koszovói határátkelőt
ellenőriznek, ez év február elseje óta regisztrálják az
áruforgalmat. Fuvarleveleket, a szállítóktól személyi okmányokat
kérnek, s az ezekről készített fénymásolatokat továbbítják a
pristinai és belgrádi vámszerveknek. Az észak-koszovói szerbek
hallani sem akarnak semmilyen vámellenőrzésről, és akciójukat az
EULEX-vámosok teljes visszahívásáig akarják folytatni.
 
 MÉGSEM A LEZUHANT AIR FRANCE-GÉP FEKETEDOBOZAINAK JELEIT
ÉSZLELTÉK
 Párizs – Nem az Atlanti-óceánba zuhant Air France-gép
feketedobozainak jeleit észlelték – közölte kedden a francia
közlekedési miniszter egyik munkatársa. A névtelenül nyilatkozó
tisztviselő elmondta: a francia haditengerészet hajói valóban
észleltek hangokat, de ezek nem a keresett adatrögzítő dobozokból
származnak, azoknak a helyét még nem sikerült bemérni. Néhány órával
korábban a Le Monde című francia napilap honlapján jelent meg a hír,
hogy a hadihajók a feketedobozokból érkező gyenge jeleket észlelték.
Ezután egy mini tengeralattjárót küldtek, hogy megtalálja a két
szerkezetet a tengerfenéken.