Újabb sírrongálás

a szabadkai zsidó

temetőben

 


Újabb sírrongálás a szabadkai zsidó temetőben

 Szabadka/Budapest, 2009. június 9., kedd (MTI) – Ismét megrongáltak hét sírt a szabadkai zsidó temetőben. Az ismeretlen tettesek vasárnapra virradó éjszaka eltörték a vázákat, valamint
elmozdították a sírköveket a helyükről.

 A Magyar Szó című délvidéki napilap keddi számában írt a
temetőrongálásról. Halbrohr Tamás, a szabadkai zsidó hitközség
elnöke a lapnak nyilatkozva elmondta, hogy a rendőrséggel jó az
együttműködésük, de a nagy területen elhelyezkedő temetőt szinte lehetetlen és szükségtelen is a nap huszonnégy órájában figyelni és védeni.
 „Számítunk a jó szándékú polgárok, az utcabeliek segítségére, hogy megvédjük a temetőnket” – mondta Halbrohr Tamás.
 A szabadkai zsidó temetőben egy héttel korábban már jártak
vandálok, akkor tizenegy sírt rongáltak meg.