A zsidó állam

Bűncselekménnyé

nyilvánítanák


Bűncselekménnyé nyilvánítanák Izraelben a zsidó állam létezési jogának tagadását

 Előzetesen jóváhagyott az izraeli parlament szerdán egy törvényjavaslatot,
amely bűncselekménnyé nyilvánítaná annak tagadását, hogy Izraelnek
zsidó államként joga van a létezéshez.

 A szigorúan vallásos , főként telepeseket tömörítő
Zsidó Haza nevű párt képviselője, Zevulun Orlev kezdeményezte a
jogszabály megalkotását. A javaslat szerint büntethetővé tennék
minden olyan felhívásnak a közzétételét, amely „Izrael zsidó és
demokratikus államiságának megtagadására szólít fel”.
 A törvényjavaslatot még további három szavazáson kell elfogadnia a
kneszetnek, illetve egy bizottsági vizsgálaton is át kell esnie,
mielőtt törvényerőre emelkedhet. Ha hatályba lép, akár egyéves
börtönbüntetéssel is sújthatnák Izraelben a zsidó állam létezéshez
való jogának tagadását.
 A kormánykoalícióban részt vevő Jiszráél Béténu párt hétfőn azzal a
javaslattal állt elő, hogy hűségeskü letételére kötelezné az izraeli
állampolgárokat, köztük az arabokat is. A tervezet értelmében az
ország polgárainak fel kellene esküdniük Izrael állam szolgálatára,
különös tekintettel a katonai szolgálatra. A javaslat a lakosság
mintegy 20 százalékát kitevő palesztin arab származásúakat és az
ultraortodox zsidókat veszi célba, akiket felmentettek az egyébként
kötelező katonai szolgálat alól.