KÜLFÖLDI HÍREK

 

TÁMADÓ FEGYVEREK


 

   

    MOSZKVA: SIKERES VOLT A HADÁSZATI TÁMADÓ FEGYVEREK
CSÖKKENTÉSÉRŐL TARTOTT ELSŐ TÁRGYALÁSI FORDULÓ
    Moszkva – Moszkvában sikeresnek és konstruktívnak értékelik a
hadászati támadó fegyverek csökkentését, egy új szerződés megkötését
előkészítő tárgyalások első fordulóját – hangsúlyozták szerdán az
orosz külügyminisztériumban. A kedden és szerdán, zárt ajtók mögött
tartott forduló után közölték: a folytatást Genfben, június 1. és 3.
között tartják. A cél az, hogy még idén megállapodás jöjjön létre,
tekintettel arra, hogy a hadászati támadó fegyverekről szóló,
1991-ben aláírt és 1994-ben életbe lépett START-1. szerződés idén
december elején lejár. Részben ezért is a küldöttségek még a július
elejére kitűzött orosz-amerikai csúcs előtt jelentést tesznek az
államfőknek.

    BALÁZS PÉTER: TÖBB TERÜLETEN MEGELŐLEGEZHETJÜK AZ EU-TAGSÁGOT A
NYUGAT-BALKÁNNAK
    Brdo – A nyugat-balkáni országoknak még nagyon hosszú, nagyon
nehéz utat kell megtenniük az európai uniós tagságig, de több
területen – ilyen például a közlekedés – „megelőlegezhetjük”
számukra a csatlakozást – mondta a magyar külügyminiszter telefonon
az MTI-nek szerdán Szlovéniából. Balázs Péter a Regionális
Partnerség – vagyis az Ausztriával és Szlovéniával kiegészült
visegrádi négyek – és a nyugat-balkáni országok kétnapos
külügyminiszteri találkozóján vett részt a Brdo pri Kranju
kastélyban. A tanácskozás fő témája a Nyugat-Balkán európai
integrációs törekvéseinek támogatása volt. A Nyugat-Balkán már ma is
EU-enklávé, s tekinthetünk az itteni országokra úgy, mint leendő
EU-tagokra. Ebben a tudatban a terület része lehet például a
transzeurópai közlekedési hálózat programjának – fejtette ki a
magyar külügyminiszter.

    ORBÁN: A MAGYAR NEMZET EURÓPAI SÚLYA A TÉT AZ EURÓPAI PARLAMENTI
VÁLASZTÁSOKON
    Kézdivásárhely – A magyar nemzet jövőbeni európai súlya a tét az
európai parlamenti választásokon – mondta szerdán Kézdivásárhelyen
Orbán Viktor. A Fidesz elnöke azért érkezett Erdélybe, hogy
elkísérje Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)
elnökét választási kampányára. Orbán Viktor húszperces beszédében
kifejtette: a világban gyors és radikális átalakulás megy most
végbe, egy korszak lezárult. A következő egy-két esztendőben fog
eldőlni, hogy kinek milyen lesz a helye az új világrendben. Ilyen
értelemben szerinte a következő harminc-negyven évben nagyobb
jelentősége lesz a nemzeteknek, mint az országhatároknak. A nemzet
lesz ugyanis a legnagyobb felhajtó és alkotó erő a világban, és
mindenütt felértékelődik majd az autonómia ügye. A Fidesz elnöke
megállapította: az elmúlt évtizedekben is azok az országok voltak a
legsikeresebbek, amelyek területén erős autonómia működött.
Példaként említette Olaszországot és Spanyolországot.

    CSÁKY TÁRGYALÁSOK ÚTJÁN SZERETNÉ RENDEZNI AZ MKP-N BELÜLI
VITÁT
    Prága/Pozsony – Csáky Pál szerint a szlovákiai Magyar Koalíció
Pártjában (MKP) felmerült belső nézeteltéréseket tárgyalásokkal kell
megoldani, felül kell emelkedni a személyes sérelmeken, s csak akkor
érdemes platformot alakítani, ha így konstruktív ötletek születnek.
Az MKP elnöke erről abban az interjúban beszélt, amelyet az Új Szó
című szlovákiai magyar napilap közölt szerdán. Csáky leszögezte: az
MKP vezetése továbbra is tárgyalni kíván a frakcióból kilépett három
képviselővel – Bugár Bélával, A. Nagy Lászlóval, Gál Gáborral –
arról, hogy térjenek vissza a parlamenti csoportba, és ismét
dolgozzanak együtt a szlovákiai magyarság érdekében. A hármak azért
léptek ki a frakcióból, mert elégedetlenek a pártvezetéssel.
   
    NEW YORK TIMES: A TÁLIBOK KEZÉN KÖTNEK KI AMERIKAI FEGYVEREK
AFGANISZTÁNBAN
    New York – Tálib lázadóknak adhattak el amerikai fegyvereket
Afganisztánban – jelentette szerdán a The New York Times.
Meggyilkolt tálibok 30 tölténytárának átvizsgálása során 17-ben
találtak olyan orosz vagy cseh gyártmányú töltényt, amelyet az
Egyesült Államok szállított az afgán hadseregnek. A talált
lövedékekből néhányat Kínában gyártottak a 60-as, 70-es években, és
még kevesebbet Magyarországon. Amerikai katonai illetékesek attól
tartanak, hogy korrupt afgán katonák fegyverekkel láthatták el a
tálib lázadókat. Az amerikai hadsereget már februárban bírálta a
számvevőszék, mert anélkül adott át több ezer – köztük Magyarország
által küldött – fegyvert az afgán biztonsági erőknek, hogy azt
dokumentálta volna. Egy tavalyi összecsapásban kilenc amerikai
katonát öltek meg ilyen elkallódott fegyverekkel.

    NETANJAHU KÉSZ TÁRGYALNI SZÍRIÁVAL
    Tel-Aviv – Az amerikai látogatásáról hazatérő izraeli kormányfő
kijelentette szerdán, hogy kész azonnal, és feltételek nélkül
béketárgyalásokat kezdeni Szíriával. Benjámin Netanjahu korábban nem
mutatkozott lelkesnek, ha a megrekedt tárgyalások felújításáról volt
szó, és különösen ellenezte a megszállt Golan-fennsík visszaadását,
de Barack Obama amerikai elnökkel való minapi találkozója
megváltoztatta a hozzáállását. „Egyetértés volt abban, hogy azonnal
béketárgyalásokat kell kezdeni. Leszögeztem azonban, hogy bármiféle
békerendezésnek megoldást kell találnia Izrael biztonsági igényeire”
– mondta el Netanjahu a sajtónak a Ben Gurion repülőtéren.

    MOGILJEVICSÉRT 120 MILLIÓ RUBELT AJÁNLOTTAK FEL ÓVADÉKUL
    Moszkva – A Vörös Maffia néven ismert bűnszervezet fejének
tartott, korábban évekig Magyarországon élt Szemjon Mogiljevics
ügyvédei 120 millió rubel óvadékot ajánlottak fel, hogy védencük
szabadlábon védekezhessen – közölték az ügyvédek az ügyben szerdán
megtartott első előzetes meghallgatás után. Mogiljevicset Vlagyimir
Nyekraszov üzletemberrel, az Arbat Presztizs, az akkori legnagyobb
orosz kozmetikai üzletlánc tulajdonosával együtt tavaly januárban
vették őrizetbe, azzal a váddal, hogy három fiktív vállalat útján
összesen mintegy 50 millió rubeles adócsalást követtek el. Azaz az
óvadék jóval nagyobb összeg lenne, mint amiért egyáltalán perbe
fogták őket.