két nép – két állam

mellett érvelt Mitchell
az izraeli vezetőknek


A „kétállamos” megoldás mellett érvelt Mitchell az izraeli vezetőknek
A „két nép – két állam” elvén alapuló megoldás mellett érvelt az
amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja csütörtökön
Jeruzsálemben az izraeli vezetőkkel folytatott tárgyalásain.

Avigdor Liberman izraeli külügyminiszterrel tartott megbeszélése
után George Mitchell megerősítette, hogy az Egyesült Államok két
egymástól független, békében és biztonságban élő állam
megteremtésében látja az izraeli-palesztin válság megoldásának
esélyét, ezért erre összpontosítja politikáját. Liberman fontosnak
nevezte a találkozót, amelynek szerinte az volt a célja, hogy
egyeztessék az Egyesült Államok és Izrael álláspontját. Mitchell és
Liberman találkozója után az izraeli külügyminisztérium közleményben
tudatta, hogy a Netanjahu-kormány „új elképzeléseket és
megközelítést” dolgoz ki, mert „a hagyományos megközelítés nem
vezetett eredményre”. 
Netanjahu kormányfő közölte az amerikai különmegbízottal: kormánya
feltételként fogja szabni a palesztin államiságról, a két állam
elvén alapuló megoldásról tartandó tárgyalásokhoz, hogy „a
palesztinok előbb ismerjék el Izraelt zsidó államként”.  A
kormányfői hivatal egy magas rangú tisztségviselője idézte a
miniszterelnököt az amerikai megbízottal folytatott tárgyalás után.
Simon Peresz államfővel tartott megbeszélésén Mitchell leszögezte,
hogy az Egyesült Államok kormánya kiáll Izrael biztonsága, valamint
az izraeli-palesztin konfliktust két független állam megteremtésével
rendező megoldás mellett.
Peresz visszautasította azokat a találgatásokat, amelyek szerint
Izrael megtámadhatja Iránt, ha az nem hagy fel (vélelmezett)
atomfegyverprogramjával. Izrael nem tervezi Irán megtámadását, az
iráni atomkérdést nem katonai beavatkozással kell megoldani –
jelentette ki Peresz. Hozzátette, hogy az amerikai vezetésű
diplomáciában látja a megoldás kulcsát. Rámutatott, hogy az iráni
nukleáris ambíciók megfékezéséhez széles körű nemzetközi
együttműködésre van szükség, és meg kell győződni arról, hogy
Teherán valóban őszintén gondolja-e a tárgyalásokat.
Az amerikai elnök közel-keleti különmegbízottja szerdán indult el
újabb – januári kinevezése óta harmadik, a Netanjahu-kormány
beiktatása óta első – közel-keleti utazására. Pénteken már
Rámalláhban tárgyal a palesztin vezetőkkel, majd még aznap
továbbutazik Egyiptomba.
BreuerPress/MTI/EFE/Reuters/AFP/AP