Állami fenntartású iskolák

Igen a diákszervezetek részéről is


 

Az Országos Diákjogi Tanács és a Diákközéletért Alapítvány támogatja Hiller István oktatási és kulturális miniszter javaslatát az állami fenntartású iskolák létrehozásáról. Pénteken folytatódott a javaslat szakmai egyeztetése.

 

„Örömmel tájékoztathatom Önöket, hogy az Országos Diákjogi Tanács és a Diákközéletért Alapítvány a javaslat meghallgatása után azt egységesen támogatásáról biztosította, és a további munkában is aktívan részt kívánnak venni” – számolt be Hiller István az egyeztetés eredményéről.

 

A tárcavezető az egyeztetésen kifejtette az állami fenntartású iskolákról szóló javaslatát. Mint elmondta, az állami fenntartású iskolák létrehozásának célja az esélykülönbségek csökkentése és a szegregáció megszűntetése. A közoktatási intézmények a jelenlegi fenntartók kezdeményezésére, önkéntes alapon, az állammal való tárgyalások útján kerülhetnek állami fenntartásba. Az állami fenntartású intézmények az alapnormatíván felül állami kiegészítő normatívát kapnak, amelyet az állam mint iskolafenntartó az esélykülönbségek csökkentésére és a minőségi oktatás biztosítására fordít. Az állami fenntartású intézményekben egységes kerettanterv és pedagógiai rendszer garantálja az átjárhatóságot és a minőségi oktatást. Ugyanakkor helyi szinten a pedagógusközösség tanszabadságát megtartva alakíthatja ki a tantervet.

 

Hiller István március 3-án a közoktatási szakszervezetekkel kezdte meg az egyeztetési folyamatot. A kezdeményezéssel a szakszervezetek döntő többsége – a Pedagógusok Szakszervezete, a Magyar Közoktatási és Szakképzési Szakszervezet, a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség, a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete – egyetértett, a javaslatot támogatásáról biztosította. Március 4-én a miniszter az Országos Szülői Érdekképviseleti Tanács tagszervezeteivel tárgyalt, akik szintén üdvözölték a kezdeményezést, és jelezték, hogy a részletek kidolgozásában is örömmel részt vesznek.

 

A szakmai egyeztetés-sorozat következő állomásán, március 13-án Hiller István az önkormányzati szövetségeket fogadja. Március 24-én a Közoktatás-politikai Tanács tűzi napirendjére a javaslatot. A következő hetek szakmai egyeztetéseit követően az oktatási és kulturális miniszter a parlamenti ellenzéki pártokkal is tárgyalásokat kezdeményez.

BreuerPress-info